Irodalmi Szemle, 1985

1985/1 - FIGYELŐ - Koncsol László: Horizont

ség. hanem a közös román—magyar dolgok szolgálatára is, amelyről, persze, s ez bőven igazolható és fontos szempont, 1939 után, a magyar állam keretei között sem mondtak le.

Innen és e pillanatból szemlélve a romániai magyar irodalomnak nemcsak a mienkhez képest, hanem abszolúte is kedvező, töretlen újraindulását, ilyen kérdések állnak össze bennünk: 1. Mit kezdett a romániai magyar irodalom a viszonylag jó külső-belső esélyekkel? 2. Milyen jegyben és mikor talált igazán magára? 3. Találkožhatunk-e hasonló folyamatokkal irodalmunkban? 4. Hol tart ma és milyen gondokkal birkózik a romániai magyar irodalom? 5. Milyen a fogadtatása nálunk?

A fönti adatok bizonyítják, hogy ez az irodalom a kiadott könyvek mennyiségével milyen jól kamatoztatta az 1944-es alaptőkét. 1969-ig nincsenek könnyen hozzáférhető adataim, de az 1969 decemberében alapított bukaresti nemzetiségi kiadó, a Kriterion, 1978-ban bocsátotta ki ezredik könyvét. (Címe: „A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni”. Benkő Samu beszélgetései Kós Károllyal. Kriterion, 1978.) A Kriterion az ország minden nemzetiségi irodalmát gondozza, de túlnyomó arányban a romániai magyar írók műveit közvetíti az olvasókhoz. Ezek között sok a klasszikus munka és a műfordítás, ám ez a czám így, a kritikai, művelődéstörténeti,- irodalomelméleti, művészettörténeti, nyelvészeti, zenei, történelmi, filozófiai tárgyú könyvek magas százalékával és a más romániai kiadók által kibocsátott magyar nyelvű könyvekkel együtt egész szellemi életük nagy erejét érzékelteti. A romániai magyar irodalom életképessége mellett szól az is, hogy a háború óta e pillanatig már az ötödik nemzedék, illetve nemzedék értékű csoport jelentkezett, bizonyítván azóta írói létjogát, nem egy képviselőjének műveiben gyanítható abszolút színvonalon. Jelenleg, úgy látszik, a romániai magyar szellemi életet két belső tényező, az aggasztóan elharapózott kiválási ösztön és az öngyilkosságokba torkolló emberi tragédiák nagy száma veszélyezteti. Másfelől a fúlyosbodó társadalmi gondok dúsítják az irodalom drámai tartalmát, s növelik a benne rejlő erkölcsi egységet, esztétikai értéket és erőt. Ez a szerves, az irodalom korábbi fejlődéséből sarjadt, de ugrásszerű művészi felnőtté válás éppen a hatvanas-hetvenes evek fordulóján következett be, majd bontakozott ki a debreceni szerzőpár által elemzett évtized során, számos nagy tehetségű író, illetve több,, legalább két, de inkább három nemzedék lírai, szépprózai és drámai csúcsteljesítményeiben.

A valóságtalaj és az irodalom viszonyáról Görömbei így nyilatkozik: „A hetvenes ■évek romániai magyar irodalma jórészt feltáratlan, annak ellenére, hogy ez az időszak a romániai magyar irodalom nagyívű kibontakozását hozta meg. Élet és irodalom szorosan összefüggenek egymással, de nem azonos törvények szerint alakulnak. Szó sincs tehát arról, hogy az irodalom szembetűnő minőségi és mennyiségi gyarapodása a romániai magyar nemzetiség közösségi gondjainak megoldódásával vagy akár csak enyhülésével kapcsolódna ok-okozati viszonyba.” Ezeket a megállapításait követi a fönt idézett mondat, amely a magunk szavaira lefordítva azt jelzi, hogy a romániai magyar irodalom a középfajú színpadi játékok dramaturgiája szerint kénytelen létezni: küzdeni s harcban felnőni a létért, az éltető közösségért, az ember, az értelem, a demokrácia kiteljesítéséért a társadalomban.

Gáli Ernő, a romániai magyar filozófus nemzetiség-definíciója, amelyet Görömbei idéz, nemzetértékű népcsoportnak tekinti, főként távlatilag, a nemzetiséget. Ha a romániai magyarság történelme és szubjektív lehetőségei felől tekintjük ezt a meghatározást, többé-kevésbé egyet is érthetünk vele, pragmatikus értéke pedig, legalább a vámon vagy a réven, alig kétséges, mert a tárgyalt népcsoportot szellemi erőinek teljes kibontására serkenti. Hozzá kell azonban tennünk, hogy ennek a szemléletnek csak egy érett, magabiztos, ki- és befelé nyitott, demokratikus társadalomban lehet joga a léthez. •Gáli is tudja ezt; szintén Görömbei idézi tőle a következő megszorítást: „Az egyéni .méltóság ugyanis többé-kevésbé csorbát szenved, ha az a közösség, amelynek tagjai vagyunk, jogfosztás, diszkrimináció vagy méltánytalan elbánás tárgyává válik. Ha perspektívát és reményt vesztve feladja önmagát és jövőjét.” Görömbei nagy nyomatékkai figyelmeztet a romániai magyar irodalom és filozófia szoros szimbiózisára, amely a közösen megfogalmazott létproblémákra és szintén körösen vállalt gondolati és esztétikai megoldási kísérletekre épül. A Gáli Ernő által jelzett alternatívák közt születő irodalom alapgondjait Görömbei ezekben a fogalmakban jelölte meg: „egyén, közösség, .anyanyelv, szabadság, (a) sajátosság méltósága és összefüggései, az embernek, a sze