Irodalmi Szemle, 1985
1985/8 - FIGYELŐ - Németh Gyula: Mindig van egy kivezető út...
jutni. Úgyhogy én teljes egészében elégedett vagyok, örülök neki, és részemre mindenféle szempontból kielégítő volt. És még valami: egy-egy ilyen eredmeny mérhetetlen lökést ad az alkotónak. Mert amikor egy művész hidegre van téve — akármilyen jó művész — esetleg egy évtizedig, annak egy évtizeden keresztül önindítóznia kell. Tehát a sikerélménytől, amely óriási lökőerő, meg van fosztva. És ez az, amit senki nem tud visszaadni azoknak, akiktől ezt indokolatlanul elvették. Aminek az egyetemes magyar kultúra vallja kárát. — Milyen szerepet tulajdonít Komáromnak a saját művészetében? — Rengeteg szerepe van, talán több is, mint ami látszik. Mert az Igaz, hogy öt mesterem volt, és nem mindegyik egyforma hatással, nem mindegyik egyforma hatásfokkal vitte előre a munkásságomat, de azért döntő szerepe volt annak, hogy éppen a komáromi bencés gimnáziumba kerültem, ahol rengeteg kitűnő ember volt, a rajztanár pedig egy neves művész, Harmos Károly volt. Mint már mondottam is, én az első indíttatásomat, az első művészi élményeimet Harmos Károly bácsinak köszönhetem. Aztán meg klasszikus gimnázium lévén latint és görögöt is tanultunk, és ugye a klasszikus bölcseet nagyon nagy támasza az embernek az élete során. — Milyen érzés volt az ötvenéves érettségi találkozóra, s Komáromba készülni? — Áthatott az egész készülődés, ami ennek kapcsán volt. A fészek nagy dolog . .. s ez vonatkozik a családi fészekre, ez vonatkozik a szellemi kibontakozás fészkére, és ez a komáromi gimnázium is egy fészek volt, amelyben az okosak és a tájékozottak bennünket, kis sárga csőrű madarakat tápláltak, és tulajdonképpen itt szedtük össze mindazt a szellemi és felké;zültségbeli fegyvertárat, amivel aztán végig kellett harcolnunk az ötven esztendőt. — Mit jelentett újra együtt lenni az egykori osztálytársakkal? — Hát ez egy óriási érzés. Először Is tudni kell, hogy remek tanáraink közül egy kiválóság, Kocsis Károly volt az osztályfőnökünk, aki olyan szellemi légkörben nevelt bennünket, hogy én őszintén mondhatom: ez egy család volt, és sokszor olyannyira család, hogy az ember még a saját családja rovására is gyakran e mellett a család mellett állt ki. [Az iskola családias hangulata már az előbb említett kiállításomon is megmutatkozott, mert nagyon sokan jöttek el a megnyitóra az iskola volt tanulói kSzül.) Mi rendszereden hírt kapunk egymásról. Akik Budapesten vagyunk, elég gyakran találkozunk, ha nem tudunk találkozni, akkor telefonon értekezünk, a külföldiekkel levelezünk. Űgyhogy itt nincs elveszett bárány. — Milyen a kapcsolata a csehszlovákiai képzőművészettel, a csehszlovákiai képzőművészekkel? — Ha az itteni képzőművészeknek Budapesten van kiállításuk, vagy én Bratislavában vagy Prágában járok, akkor természetesen a megnézhető kiállításokat megnézem. Prágai íanulóéveim alatt kaptam egy bizonyos betekintést a csehszlovákiai képzőművészetbe. Arról nem is beszélve, hogy Szlovákia egyik jelentős képzőművészével, Zmeták Ernővel egy osztályba, Aba-Novák osztályába jártunk annak idején az Akadémián. Vele úgy iartom a kapcsolatot, mint ahogy általában művészek tartják egymással, hogy egyszer eszébe jut az embernek, akkor aztán gyorsan-gyorsan keresi, aztán megint két évig csinálja a maga dolgát, nem keresi, aztán két év múlva megint örülnek egymásnak. Hát szóval ez a kapcsolat ilyen. Rettenetesen nagyra becsülöm, mert munkájának eredményeként vagyonát műkincsekbe fektette, és műkincseiből szülővárosának, Érsekújvárnak* egy múzeumot hozott létre. — Min dolgozik jelenleg, hogyan dolgozik egyáltalán, milyen tervei vannak a közeljövőt, vagy akár a távolabbi jövőt illetően? Említette már beszélgetésünk elején, hogy áprilistól novemberig egy művésztelepen dolgozik a Balaton mellett. — Én a monumentális műfajokra esküdtem föl ezelőtt negyven esztendővel, és fölkészültségemet is úgy gyarapítottam, hogy képes legyek művelni a monumentális műfajokat. Vagy kétszáz-kétszázötven négyzetmétert meg is alkottam, egy része mozaik, a másik része sgraffito, a harmadik része freskó. De aztán úgy alakultak a dolgok, hogy a táblakép felé tolódtam. Két évtizeden keresztül úgyszólván csak táblaképet festettem, és most kanyarodom vissza a monumentális dolgok felé, a murális dolgok * Nové Zámky
