Irodalmi Szemle, 1985
1985/8 - ÉLŐ MÚLT - Varga Erzsébet: Morvay Gyula költészete
A Forróra fülledt a talaj című kötet lírai hőse tehát még nem a lázadó költő, a korábban idézett bevezető költemény a maga dinamikájával, „új csapást hasítani” akaró tettrekészségével egyelőre nem programverse Morvaynak: a tettrekészséggel szembon itt még vitathatatlanul a „százados tehetetlenség” gátjai húzódnak. Mi újat hozott mégis a szlovákiai magyar irodalomba a Forróra fülledt a talaj? „Morvay mondanivalója: új mondanivaló volt. Szlovenszkó magyarságának kisalföldi mezőiről az ő felléptéig nyáresti harmónikázást hozott a szél: az idillikus versek jöttek- mentek, paraszti és félparaszti műkedvelő költők írták, Írogatták őket s a városi olvasó meg a magyar nyelvzóna messzi figyelői elé csak egy elrajzolt, sőt olykor eltakart tájkép és társadalmi muskátli-öröm vetítődött. Morvay (és a maga hangján Sellyei József is) volt az, aki ezt a harmonikát eltűntette. (...) A falu, az örök alföldi falu, mély és húnyótüzű arca lépett elénk ezekben a versekben, a sár, az elmaradottság, az estéli vigasztalan árnyakba vont tavaszi falu lázas, nyugtalan szívverése. Melyből a zsellérek égre emelt keze, monotón kórusának jajja hatolt hozzánk. Morvay Gyula fájdalmas kérdező lett lírájában, mint egy döbbenetes statisztikával jövő publicista.” (Szalat- nai Rezső: Morvay Gyula új versei. Magyar Újság, 1935. április 19., 8.) A :selekedetszerűség”, a lázadó-lázító magatartás Morvay második — Magamig ért a sor :ímű — kötetének az alapmotívuma: Magamig ért a sor, bennem már felszállt a szó, és most új kapitolát írok apáim-járta széles tallókra ... Elég volt: évszázadok dohát, kínját nyalábolom össze, gyertek, hajnali gyaloglók, sor végéről kurjantlak munkába, minden, minden zsellérhalottat uccákra teregetünk jászós koporsóba, mert jászős volt az élet is, most fizetni! Nagy kommenciót, elmaradt jussot ütünk ki urak, belőletek! Magamig ért a sor. De itt már felkérezkedik a bér! Pénzes jóllakottak! Mindenért, mindenért fizetni! (Magamig ért a sor) Az eioző kötetben a ténymegállapítás, a leírás, a puszta ábrázolás dominál, az új versekben viszont már nemcsak leír, nemcsak közöl a költő, hanem harcba szólít, sőt célt és utat is mutat: igazsága tudatában készülődik a forradalomra. Míg a Forróra fülledt a talajban a „nem segít itt senki” fájdalma uralkodott, a Magamig ért a sorban Morvay már egészen más választ ad a „ki segít?” kérdésre: Mindenhol ki kell kászálódni ebből a piszokból. Szép szóval? Segítségkéréssel? Ki segít, ha a ti összekovácsolódástok nem segít? Csak ez segít! Besudított közétek a nyomor, asztalon, ágy alatt elli a piszkot unokáitoknak. Öljétek meg! Fel! (Ki segít?] „Ha ezt a kötetet: ezt a valóságot, ezt a meglátást a szintén csallóközi Kossányi himnuszai mellé tesszük, akkor a papiros rögtön elég és marad a valóság: a zsellér szava: Morvay!” — állapítja meg Fábry Zoltán (Lírikusok Szlovenszkőn. In: Kúria, kvaterka, kultúra. Bratislava 1964., 135.). Morvay költészetét a félig kimondott mondatok, a drámai felkiáltások, a furcsa tájszavak gyakori használata teszi sajátossá, egyénivé. Sodró erejű versei sokszor patetl- kusak és modorosak. A Magamig ért a sorról elmondhatjuk, hogy esztétikai szempontból ez sem emelkedik Morvay lírájának az átlaga fölé, történeti-társadalmi értéke azonban szocialista irodalmunk megőrizendő fejezetei közé emeli. A harmadik verseskönyv, az Oj holnap felé megtöri a Morvay-líra felfelé ívelő fejlődésvonalát. A közösségi költő itt háttérbe szorul, s megjelenik helyette a tanító, akit
