Irodalmi Szemle, 1985
1985/8 - FÓRUM - Ankét a kritikáról (folytatás): A szerkesztőség kérdéseire válaszol: Dobos László, Duba Gyula, Lacza Tihamér, Tőzsér Arpád
ANKÉT A KRITIKÁRÓL Folytatás DOBOS LÁSZLÓ A gyógyításnak vannak területei, ahol a diagnózis hangsúlyozottan két összetevőből áll, objektíve: az orvos megállapításaiból, s szubjektíve: a páciens érzéseiből. Kicsit hasonlóan vagyok irodalomkritikánkkal is. Ha a saját bőrömön tapasztalt kritikai írást akarom minősíteni, kevés jót mondhatok. Elhallgatás, a kényelmetlen dolgok megkerülése, s ez nem eszmei, nem is szakmai ügy, hanem emberi dolog. Emberi jellemvonásaink irodalomba vetülése. Nem a dicséret hiányzik — a megméretés. Az irodalmi gondolkodás komolysága. A felelősség. Tisztelei a kevés kivételnek. Objektíve: foglalkoztat irodalomkritikánk helyzete, vállalom gondjainak emberre osztható részét, hiszen ez egész irodalmunk ügye. Válaszaimban nem tudtam tartani a szerkesztőség kérdéseinek sorrendjét, inkább így szabadon. Elnézést. A szerkesztőség szándéka dicsérendő, véleményt, polémiát szorgalmaz az irodalom- kritikáról. A téma érzékeny terület, tudjuk, az elmúlt évek során szinte gyakorlattá vált a „kritika kritikája”. A bíráló megjegyzések széles skálán szóródnak, az elégedetlenségtől egészen a tagadásig. Parttól partig. Vagy! Vagy! Hisz a Koncsol Lászlótól' idézeti minősítés mellbevágó: „Igenis van kritikánk...” Azaz ismételten mondani, bizonygatni kell magunknak is: „Igenis van .. Cáfolni kell valamiféle tagadást. Különben az önleértékelésre hajlamosak vagyunk: az önmagunk létrehozta értékek leszólá- sára, lefokozására s tagadására. Mert szerintem már régen nem az a kérdés, hogy van-e vagy nincs irodalomkritikánk, hanem a kritikai írások jelentése: irodalmi jelentése, a nemzetiségi kultúra egészében kimutatható hatásfoka, az irodalmi gondolkodásra, s egyáltalán a gondolkodásra gyakorolt hatása. Más szóval: a kritika irodalmi és társadalmi szerepe, cselekvőképessége. A „kritika kritikája”, ellentmondásos helyzet; alapja többirányú hiányérzet. Elégedetlen az író, a költő, s helyzetmagyarázatra, védekező mozdulatra kényszerül a kritikus is. Hiányérzet Pedig az elmúlt évtized irodalmi folyamatának egyik jellemzője az irodalomtörténeti-kritikai művek megnőtt aránya! Hisz Turczel Lajos, Koncsol László, Fonod Zoltán, Tőzsér Árpád, Zalabai Zsigmond, Csanda Sándor, Mészáros László, Alabán Ferenc könyvek sorát tették az asztalra. A kiadó évi termésének ma már természetes része az elméleti irodalom. Szinte íratlan programmá vált a két háború közötti irodalmunk térképezése, értékeinek felmutatása, irodalomtörténeti újraértékelése. E vonatkozásban a részmunkák egyre jobban közelítenek az összegezés, a szintézis, a korkép megalkotásához. A kortársi irodalomról szóló tanulmányok, esszék, kritikák jellemzője a nagyobb időtömbökben, irodalmi vonulatokban, nagyobb összefüggésekben való gondolkodás.
