Irodalmi Szemle, 1985

1985/1 - NAPLÓ - KRITIKA - Alabán Ferenc: Önismeretünk költői adaléka

e szálhoz kapcsolódva erősítik egymást és egyúttal határozottabbá teszik a mondanivaló megfogalmazását is.

Gál nem moderneskedő és különcködő lírikus, hanem határt-szabályt ismerő öntudatos alkotó, akinek lét-problémaérzékenysége teljessé teszi költői önarcképét. Témája és ahhoz kapcsolódó érzései és gondolatai a nemzetiségi lét lecsapódásai, melyek alkatához, egész érzésvilágához és gondolatrendszeréhez (ítéleteihez) mértek. Reálisan látja környező világát, időnként azonban aggasztóan kiábrándult: „mert nincs az igaz szónak humuszfészek / termő ágy hol gyökeret verne” (Zúgó, III.). Az ilyen elrugaszkodást az mentheti az olvasó előtt, hogy a pesszimizmussal keveredő véleményen túl a költő szemléleti realitása tényként jelzi az alkotói tapasztalaton alapuló megállapítást is: „fölismerhettük volna már rég / az ár s az apály rendjét”. Aki a lét- és sorskérdéseket formázza, annak indulati hullámzása is adekvát szintű komoly témájához, s ez Gál esetében szerencsére leginkább így is van. A költő verskötete továbblépést jelent a költői pályán, önmagához mért fokozatos továbblépést, mely reális mondanivalójával költői adalékot nyújt nemzetiségi önismeretünkhöz.