Irodalmi Szemle, 1985

1985/8 - Dobos László: Táncika (elbeszélés)

Látni a lány arcát, sejtelmes. A takaró domborulatai kirajzolják a test formáját: fekvő szobor, egyszerre közeli és távoli. A világossággal együtt nő meg a lány jelentése, keze vezethetne, mutathatná a test gyönyörű útjait: de a kéz most tiltás. Határ. Lehetne szerelem határa is, lehet barátságé, haragé, s nagy feloldódásé is: lehet egy más élet bejárata.

Alkalmazkodnom kell, előbb tudomásul kell vennem a másik akaratát, hogy a magamét érvényesíthessem. A férfi talán most ért meg valamit az éjszaka játékaiból.

Kora délelőtt már a tér sarkán álltak, kezdődött a felvonulás, a fesztivál közös nagyszáma. Fényes fúvószenekar lassú léptű indulókat játszik: felpántlikázott lovak, a Morava menti népművészet folyóként hullámzik előttük, a fiúk vörös posztónadrágja pipacsként emelkedik a kék, piros, fehér, sárga színek fölé. Ezután gyalogos csoportok, oroszok, belgák, németek, itt van egész Európa, tengertől tengerig.

Látja, az utca felvonulásokra termett, a hagyományos morva parasztporták zártak: az udvar és ház bejárata hatalmas barna fakapu, így ami történik, különös jelentést kap.

Előbb a franciáknak, majd a lengyeleknek integet az újságíró, s lábujjhegyre emelkedve keresi köztük az éjszakai ismeretség leányarcait. Nem találja egyiket sem. A mozgó színek százféle változatában az arcok egymáshoz hasonulnak, ünnepélyesek, de le is egyszerűsödnek, különösen a hajviselet teszi: a középen futó választék, a simán oldalra fésült, hátul összefogott vagy összefont haj.

— Ha te is köztük volnál, azt mondanám: ez olyan, mint Kleopátra bevonulása Rómába: most táncoslány vonul Európa fejedelmi báltermébe.

A lány közelebb áll a férfihez, a kezét keresi.

Késő délután indultak. Mielőtt még irányt vettek volna a fővárosnak, megálltak egy pincesoron. Búcsúzáskor így igazították őket: amelyik pincének nyitva az ajtaja, oda várják a vendéget. Tágas helyiségbe lépnek, beillene vadászlak társalgójának vagy a bortermelés kismúzeumának. A falakon a szüret és a borcsinálás ódon eszközei, a ftu’t alakja szerint helyezve, a köztes helyeken tőmondatos pajzán szólásmondások a víg- ságról, évszámok, nevek, ahogy rakódott az idő a tizennyolcadik század végétől: nagycsalád férfikrónikája — asszonynév sehol, utalásként sem, mintha csak férfinép lakná ezt a tájat.

— Hogy lehet itt bort inni? — kérdi az újságíró.

— Pénzért... De előbb kóstolják ... Burgundi, zöldveltelini, a múlt évben ezek hoztak a legjobban, ez itt a gusztáló pohár, a legkisebb, az. Honnan jönnek a vendég urak?

— A fesztiválról, hazafelé.

— Korán befejezték, pedig a második fele a jobb mindig, akkorra már belemelegszenek az emberek, otthonosak, és persze megszelídülnek a remények, az első nap még mindenkinek nagy a szeme, a nagy ünnepekkel, ahol sok ember forog, az így van .. A vendég úr magyar? Magyarországi? ...

— Hazaiak vagyunk, mindnyájan, itteniek.

— Mi szeretjük a magyarokat, nagyapám még sokat beszélt a magyar papokról. A morva reformátusoknak nem voltak pásztoraik, onnan hoztak maguktól, vendégnek jöttek, de itt is maradtak. Velünk lettek egyek, közénk olvadtak.

— Énekelni szoktak-e? — kérdezte az újságíró. — Karmester is van velünk.

— Bor mellett mi inkább beszélgetünk, ez a mienk, a beszéd. Mesélünk, szeretünk mesélni, ami volt, meg ahogy volt. Főleg az öregek, mindig a régi időket mondják.

Fizettek, mások nyomultak befelé.

Az úton az újságíró rosszul lett, lehúzták az ablakot, nyögve, fájdalmas kis jajgatásokkal szabadult terhétől, a lány keze közé fogta a férfi fejét, valahányszor elkapta az öklendezés.

A Cseh—Morva-fennsík keleti végénél érték el a főutat, lassan kikerültek a fesztivál vonzásköréből, a sofőr felesége egy Garam menti dalocskát kezdett dúdolni.

— Hazáig alakítunk egy kórust...

Az újságíró tékozló fiúként dőlt a lány vállára; az éjszakai utazás kellemes pillanatai, a motor egyenletes zúgása, a kétoldalt szembefutó táj sejtelmessége, mindnyájuk testmelege — a gondtalanság látszata.

Váratlan kis reccsenés, aztán oldalára dől a nagy hajó. Megálltak. A sofőr idegesen keresi a hibát, próbál üresen indulni, daráló hanggal forog a hátsó kerék.