Irodalmi Szemle, 1985
1985/1 - NAPLÓ - KRITIKA - Mészáros László: Költők és jegenyék
ÖNISMERETÜNK KÖLTŐI ADALÉKA Alabán Ferenc 1 Gál Sándor a hatvanas évek első felében lépett az Irodalomba, bár a próbálkozás stádiumán már az ötvenes évek végén túljutott. 1964-ben jelent meg első verskötete, egy évvel a széles körű antisematizmus vita után, amikor nemzetiségi irodalmunkban a költők szinte a bizonyítás hatóerejével jelentették meg új köteteiket. Gál a „Nyolcak” nemzedéke legjobbjainak, Tőzsérnek és Cselényinek a törekvései mellett állt, ő is tagadta az elavult szemléleti normákat és újnak számító költői formákkal kísérletezett. Problémakereső lírikusi alkata már ekkor megfigyelhető, bár hangja lágyabb volt, verseiben több volt a lírai meglátás, a szelídség és szerénység, mint az említettekében. Lírikusi attitűdjével semmiképpen sem csengett össze az a direktség, ami Cselényiék indulását bőven jellemezte, vagy ha itt-ott fel is tört belőle, eléggé hamisan, Tőzsér lírájának utánérzéseként hatott. Eddig megjelent verskötetei egy fokozatos költői fejlődés folyamatát tükrözik, mely a faluról való indulás érzelmi telítettségével és hatóerejével kezdődött, majd a változások szükségszerűségével folytatódott, hogy egy szélesebb és hosz- szabb ideig tartó alkotói szakaszán át a várost is megszokó, a múltat nosztalgiával is őrző egyetemesebb, általánosabb emberi ős filozofikus igényű költészet felé haladhasson. A költemények megformálásában is lemérhető a változás. A lírikus az élményeket elmondó, szinte epikai cselekményességben gazdag versektől a megjelenítésig, a szűkszavúbb és mélyebb asszociatív líráig jutott el. Megállapítható, hogy Gál mint a csehszlovákiai magyar líra felszabadulás utáni középnemzedékének egyik legsokoldalúbb alkotója, szinte mindent megtanult a modern vers hogyanjáról, s ha költészete mennyiségi és minőségi arányainak egymáshoz igazítása elég hosszú ideig megoldatlan kérdése is volt, tárgyias, múlt-jelen-jövő hármasságában való gondolkodása, élet és lét, idő és filozófia szembesítése, egész világszemléletének sajátossága a költő líráját olyan minőséggé avatják, amely nemzetiségi líránk fontos értékei közé tartozik. 2 A költő Az Éden és a Golgota között című legújabb verskötetének öt ciklusba sorolt anyaga körülírható tematikai és tartalmi egységet alkot, bár a művészi színvonal nem mindig egyenletes. Az Amíg lehet című ciklus drámai hangú múltidézése nem egyéb mint felelősséggel átszőtt alkotói érzés versbe szakítása, azé az érzésé, mely a szorító és nyomasztó belső zaklatottság és nyugtalanság kísérője: „... Távol az időből rémületes kattogások / törnek elő olykor jajszavakat hallok / robbanásokat nyirkos falak hasadását”. Sorskérdések sorjáznak elő, melyekre a költő lelkében nincs felelet. Sötét és kilátástalan világ tárul az olvasó elé, amely a költőnél valójában a születéssel kezdődik. A töprengések komor színeiben megjelenik a halál képe is, a testamentumírásra való elszánás, az elrendelés képlete és rendje szerint. A költő csak a gyerekkori álmok feltárása és az elmulasztott lehetőségek számbavétele után tér meg a jelenbe: mikor ismét lehetnének álmaim amikor újraindulhatnék mint egykor nem álmodom csak a sötétség egyre keményedő szorítását érzem. Lehangoló ez a helyzetkép, s a költő hiába pereli vissza az egykori gyermekkori „birodalmat” a „szárnyas madár-idő / a csip-csip-csóka királyság / a rigó-hajnal birodalom t (Gál Sándor: Az Éden és a Golgota között]
