Irodalmi Szemle, 1985

1985/7 - FÓRUM - Fónod Zoltán: Értelmezések és kétségek, avagy: Megtanulható-e a magyar helyesírás

szófaja, hanem a két tag közötti viszony szerint csoportosították őket, arra hivatkozva, hogy leíró nyelvtanaink (az iskolaiak is) így tárgyalják ezeket az összetételeket és szókapcsolatokat (pl. havasigyopár, szervezőmunka, szerkesztőbizottság, hideg vizes borogatás stb.). Figyelmet érdemel az egyéb típusú szókapcsolatokról és összetételekről szóló szabálynak a hosszú szavakról szóló pontja. Azt a tanácsot adja, hogy csak a három vagy annál több szóból álló összetételeket (mégpedig hat szótagon túl!) tagoljuk kötőjellel, éspedig a szókép olvahastósága miatt (pl. szakmunkásképzés, minőségellenőrzés, rendezőbizottság stb.).

Tárgyilagosan azt kell mondanunk, hogy az új szabályzat egyszerűbbé vált (ezt matatja az is, hogy a korábi 438 szabálypont helyett az új csak 299-et tartalmaz). Az apró módosítások azonban jócskán megváltoztatták az eddigi szokásokat, megítélésünk szerint alapvetően nem csökkentették a bizonytalansági tényezőket, sőt esetenként újak keletkeztek. Az egyszerűsített változatoknál is megmaradtak ugyanis a kivételek, s ezek száma (a nyelvhasználat gyakorlata szerint) csak növekedni fog. Tetszik, nem tetszik, újra kell tanulnunk a helyesírást. Kísért továbbra is a gondolat, hogy a bölcsészdiploma sem jelenti majd a helyesírás tökéletes ismeretét.

Jómagam a nyelvvel mint kifejező eszközzel, „munkaeszközzel” találkozom, így észrevételeim is az irodalmár és közíró észrevételei lehetnek. Példáim, amelyek összefüggnek helyesírási készségünkkel, a szabályok alkalmazhatóságával, talán a szakember számára világosak, egyértelműek, a gyakorlatban azonban nem feltétlenül így jelentkeznek. Lássunk néhányat:

1. Egyértelműen helyesnek mondható a nagybetűk felesleges használatának korlátozása, ám a tiltás ellenére továbbra is következetlen (és ezért áttekinthetetlen) a kis és nagy kezdőbeiűk használata. A hagyományosság elve alapján az új szabályzat tartózkodott attól, hogy (reformértékű megoldásként) a nagybetűk kiküszöbölésének irányába haladjon, azaz a tulajdonnevek kivételével nagy kezdőbetűvel oldja meg az intézmény- nevek stb. írását. Nagyobb következetesség kellett volna azonban az intézménynévszerű megjelölésekben a tulajdonnévi, illetőleg az azzal egyenértékű tag jelölésében (pl. Keleti pályaudvar, Lukács fürdő stb.; de: Kis Rabló étterem, Vén Diák eszpresszó stb.). Ezek szerint az egykori Fehér lóhoz címzett vendégfogadó is nagybetűs írásra jogosult s a (debreceni) Aranybika étterem sem kerülheti el sorsát. A művek, könyvcímek, városrészek stb. írásához közelíthetett volna ez a megoldás, hiszen Ady Vén diák üdvözlete című versében sem érezzük a nagybetű hiányát.

2. Szűkmarkúan bánik a szabályzat a köznevesített történelmi események tulajdonnévi írásmódjával. A megítélés szempontjából nem találunk egyező megoldást például a Nagy októberi szocialista forradalom tere (Noszf tér), a Leningrádi hősök hídja stb. írására, de a kínai Mennyei békesség Kapujára, vagy a Kínai Nagy Fal megfelelőjére sem. A Vörös Hadsereg útja közterület nevében nyilvánvaló a tulajdonnévi elem, a Szlovák nemzeti felkelés hídja elnevezésben és másutt már kevésbé. (A hidak elnevezésében egyetlen példa, az Erzsébet híd nem adhat mindenre magyarázatot. Nem is szólva arról, hogy a Széchenyi Lánchíd írása akár zavarba is hozhat bennünket.) A Tas vezér utca, Kis János altábornagy utca, Voronyezsi terület mintájára a nagy kezdőbetűs változatot tartjuk követendőnek, ám a Külső Pesti út, Régi Fóti út, valamint a Központi Iparvidék megingatja feltételezésünket, még ha tudjuk is a magyarázatot.

3. Megítélésem szerint semmit sem oldott meg a Margitsziget (városrész) s a Margitsziget [sziget) és származékai megkülönböztetése sem. A városrész ugyanis egyben a szigetet is jelzi. Miért kell a földrajzi nevek írását ezzel bonyolítani? ...

4. Nem egyszerűsödtek az i-képzős származékok sem. Nincs kétség az Arany-patak — arany-pataki, Velencei-tó — velencei-tói (tavi) írásmódnál. A közszói előtagúak (Holt- Tisza — holt-tiszai, Nyugat-Dunántúl — nyugat-dunántúli), illetve a földrajzi névvel bővülő utótagok i-képzős származékai azonban már enyhén szólva következetlenek. A szabály szerint „megtartjuk az alapul szolgáló nevek tagjainak kötőjeles kapcsolását, a közszói tagokat kisbetűvel, a tulajdonnévi tagokat nagy betűvel kezdjük”. Pl. Holt- Tisza-berek — holt-Tisza-bereki, Sebes-Körös-dűlő — sebes-Körös-dűlői, János-dűlő-olda- las — János-dülő-oldalasi, Misa-réti-patak — Misa-réti pataki stb. Túlbonyolított ez a szabály, a természetesnek tűnő megoldás ellenében hat. Összehasonlításként talán tanulságos felemlíteni a nagykötőjeles megoldást, így például a budapest—bécsi, győr— sopron—ebenfurti, zala—somogyi—határároki, illetve a Duna—Majna—Rajna-csatornai jellegű földrajzi nevek i-képzős írásmódját is. A különírt elemekből álló földrajzi nevek