Irodalmi Szemle, 1985

1985/7 - LÁTÓHATÁR - Carlos de Oliveira: Dűnék, Lavoisier (versek)

Í€k$<éÉ9€šÍmw

Mai portugál költők

Szeptemberben éri el tetőpontját az az ünnepségsorozat, amellyel a portugálok e század legnagyobb és legrejtélyesebb luzitán költőegyéniségére emlékeznek. Ötven éve halt meg FERNANDO PES SO A (1888—1935). Szürke, eseménytelen élete bonyolult és lázas szellemi-lelki élettel párosult. Verseit nemcsak saját nevével jelezte, hanem még három más és más stílusú és szemléletű nem létező költő neve alatt jelentette meg. Poézisének ■egy része angolul íródott, életében csupán egy kötete látott napvilágot; életművének jeldolgozása és értékelése a mai napig sincs lezárva.

Portugália irodalma talán sokunknak még „terra incognita”, s ennek oka valószínűleg •a földrajzi, s azon túl, a magyarhoz hasonlóan, a nyelvi elszigeteltség. Ennek az országnak nemcsak hajósait és felfedezőit vonzotta a Messzeség, a Titok, a Kaland: Pessoa költészete igazolja ezt. Az évforduló jó alkalom arra, hogy — legalább egy pillantás erejéig — betekintsünk az ibériai ország mai lírájába.

CARLOS DE OLIVEIRA

Jelenlegi foglalkozásom e dűnék homokszemcséinek megszámlálása. Sosem hittem volna, hogy ennyire egyforma súlytalan alakjuk. És a só meg az arany villogása, mely lassan tönkreteszi szemem! Amikor barátom, a játékfeltaláló felfedezett, már szinte vak voltam. Alig ismertem meg a tengerpart sugárzó ködében. Pontosan fogalmazott, mint mindig: „Mikroszkópra van szükséged. Mielőbb szerezz magadnak egyet s változtasd át az alig észrevehető szemcséket hegyrendszerekké, csillagokká, és rendezkedj be valamelyiken. Kutasd át a völgyeket és a hegyeket, használd ki a sziporkázó üvegszemcsék energiáját arra, hogy pontos tudományos adatokat küldhess a Földre. Aztán keress magadnak egy kényelmes árnyékot, és várj, míg az asztronauták fel nem ébresztenek.”

Dűnék