Irodalmi Szemle, 1985

1985/7 - Duba Gyula: A macska fél az üvegtől (VII)

Hátul a két asszony csendben volt. A férfi figyelte őket a visszapillantó tükörben; mig rohantak, látta, hogy félnek, de nem mernek szólni. Balabánné arca sápadt, Belus néni homloka bő verítékben fürdött. A lassuló kocsiban fellélegeztek, fészkelődni kezdtek. Balabánné arcába visszatért a vér, Belus néni homlokát törülgette, és óvatosan meditálni kezdett.

— Megy az idő, minden változik, itt hagytak a jó ismerősök, aztán egyszer majd mi hagyjuk itt őket... A város is változik, hallottam, hogy lebontják a házunkat, kiköltöztetnek belőle...

— Honnan veszi? — Balabánné felhorkant, és számonkérően nézett Belus nénire.

— Nagy tervek vannak az öreg várossal... Művelődési palotát építenek a házunk helyén, el kell onnan mennünk.

— Soha! — kiáltott fel Balabánné, s már feledte a gyászt, harcra készen villámlott a szeme. — Nem ajánlom senkinek, hogy a lakásomba lépjen ilyen hírrel.

— Ogy lesz — mondta a másik. — Hallottam attól, aki biztosan tudja...

A férfi és az asszony alig figyelt beszélgetésükre. Az asszony fáradtan gubbasztott és nem gondolkodott, a férfi pedig figyelte az utat, mert közeledtek a városhoz, és sűrűsödött a forgalom. A felhőkön vitorlázó lelkeket már nem nézhette.

(folytatjuk)