Irodalmi Szemle, 1985
1985/6 - KRITIKA - Csanda Sándor: Szlovenszkói küldetés
SZLOVÉN SZKÓ1 KÜLDETÉS Csanda Sándor Nemrég látott napvilágot a Madách Kiadó Csehszlovákiai Magyar írók című, haladó hagyományainkat bemutató sorozatának legújabb kötete, a Szlovenszkói küldetés, Szeberényi Zoltán összeállításában. A szándék dicséretet érdemel: a két világháború közt írt nevezetes szlovákiai magyar esszék közül eddig csak legjobb írónk, Fábry Zoltán esszéit ismerte a szélesebb olvasóközönség. Most további, a szellemi horizontot tágító esszéket ismerünk meg Szalatnai Rezsőtől, Krammer Jenőtől, Balogh Edgártól, Jócsik Lajostól, Sándor Lászlótól és másoktól. Sajnos, a válogatás sorrendje erősen kevert (gyakran fordított időrendben mutat be egy-egy jelenséget: előbb közli a harmincas években kelt írásokat, majd a húszas évekbeli kezdeteket bemutató munkákat), s az összeállító saját kritériumainak meghatározásában is bizonytalan: „Kötetünkben elsősorban az esszé és tanulmány műfajából válogattunk, de a műfaji határokat tágab- ban értelmezve a publicisztika felé közeledő műfajokból merítettünk, annál is inkább, mert a hazai esszéirodalom zömében publicisztikai jellegű volt. A körkép hozzávetőleges teljessége érdekében a tematikai határokat is sajátosan értelmeztük (...)" — mondja a röviden tájékoztató utószóban, s az egymással is vitatkozó esszékhez nem fűz jegyzeteket. A négy csoportba sorolt esszék első fejezete (Irodalom és nemzetiség) Fábry Zoltán radikális, már több kiadásban is megjelent írásaival kezdődik: Irodalom és magyarság, ^Szlovenszkói grafikon, író és osztályharc, Szlovenszkói küldetés: 1938. Ez helyes, mert az összeállító az utószóban is hangsúlyozza a gyűjtemény haladó, reakcióellenes jellegét. Az ötödik Fábry-esszé az Egy ember meg akart szólalni azonban már megzavarja az olvasót, mert az csupán Fábrynak a fasizmus idején kialakult helyzetére vonatkozik (1940), magyarázat nélkül hagyja a sorok közé rejtett mondanivalót, s nem is illik a címben feltüntetett keretbe (1938-ig). A sorrend a továbbiakban is ilyen zavarokat okoz: előbb találjuk a Korunkban megjelent, a harmincas évek antifasiszta légkörében született esszéket, majd a kezdeteket is bemutatókat stb. Ezért jobb, ha a nem szakember — a logikus tájékozódás érdekében —, nem az itt közölt sorrendben, hanem a cikkek után feltüntetett évszámok szerint olvassa az írásokat. Zapf László Magyar irodalom Csehszlovákiában című irodalomtörténeti tájékoztatása mindenképpen előre kívánkozna, mert a kezdetekről (1918-tól kezdve) szól. Bizonyára csak a szerző miatt került egymás mellé Komlós Aladár két kiváló esszéje: az egyiket 1926-ban, a másikat (új korszak kezdetét jelölve) 1937-ben írta, s ez utóbbi összefüggéseiben csak a fejezet végén volna elhelyezhető. Apró tévedéseire pedig jegyzetekben kellett volna rámutatni: pl. Mécs Lászlót „ruszinszkói költődként idézi, noha ott sosem élt. Nagyobb félreértésekhez vezet a jegyzetek elmaradása egymásnak ellentmondó értékelések közlésénél: pl. Tamás Mihály Mirákulum&t az egyik szerző elítéli, a másik dicséri, Barta Lajos A szlovenszkói magyar könyvgyarmat című tanulmányáról is egymásnak ellentmondó véleményeket olvashatunk, s az olvasó, jegyzetek hiányában, nem is értheti, miről van szó. Barta Lajost Kovács Károly egyébként is többször ultraradi- kálisan elmarasztalja, ezért feltétlenül kellett volna ezt vagy más esszéjét is közölni, hiszen számos baloldali szerző e kötetben is nagy elismeréssel szól róla. Ez annál inkább lehetséges lett volna, mert a túlméretezett gyűjteményben vannak egészen föCsehszlovákiai magyar esszéírók 1918—1938
