Irodalmi Szemle, 1985

1985/6 - KRITIKA - Lacza Tihamér: Forgóajtó

a véletlen műve volt. Salamon, a forróvérű férfi szeretőjévé teszi fivére feleségét. Talán emlékszünk még a bibliai Salamon királyra, aki szintén rajongója volt a gyengébb nemnek, hiszen állítólag 700 felesége és 300 ágyasa volt. S mindamellett bölcsességéről is híres volt. No persze a mi Salamonunknak sem kell a szomszédba mennie észt kölcsön kérni. Tehát ebben is hasonlítanak egymásra. Vagy vegyük Salamon testvérét, a szinte próféta módjára megszállott Illést, aki állandóan az istenével társalog. Neki is van egy bibliai névrokona és szellemi őse, aki tüzes szekéren emelkedett az égbe. Persze nem szeretném eltúlozni ezeknek a hasonlatosságoknak a jelentőségét, de kiegészíthetik a hősökről kialakított elképzeléseinket. Sikeresnek érzem Pál és Teréz ábrázolását is, de valamennyi szereplő közül a fiatal Lóránt tetszett a legjobban.

(Kutya]

A gazdám még mindig azt a barna borítójú könyvet olvasgatja. Néha hangosan is felolvas belőle egy-két mondatot a gazdasszonyomnak, például ilyesmiket: „Ügy gondoltam, hogy csak azok áldoztak álmukból egy fejezetet a tűznek, akik attól tartottak, hogy az ő portájukra is átharapózhat.” „Lóránt most már úgy tudja, hogy én is a nagyapja vagyok; persze »vén here« maradtam továbbra is, taplógomba egy hámló kérgű családfa összebogozódott ágai között.” A gazdasszonyom megjegyezte, hogy a képzavarokat nem ártott volna kigyomlálni. A gazdám tovább lapozott a könyvben, majd így szólt: Hallgasd meg ezt, egy tizennégy éves fiú szavai: „A lángok azért engem is emésztettek, még több száz méternyi távolságból is, ami ellen csupán egyetlen recept kínálkozott, a Lujzáé, aki előrukkolt vele varázsszereinek zsúfolt tárházából, valahányszor töprengeni látott, s általában úgy sommázta nyavalyámat, hogy fölösleges vágyaimtól kell megszabadulnom, még mielőtt sodrófával végképp kedvemet szegi.” Vagy itt van egy másik mondat: „Már benne voltam az éjszakában, mikor az udvaron még mindig olyan volt a mozgolódás, mint a szellemjárás ilyenkor a temetőben: egy szempár irizált a kerítésoszlopon, denevér csapongott a kút fölött, a góré sóhaj-légpárnán lebegett, míg Salamon és Lujza be nem telt vadregényük újabb fejezetével.” A gazdasszonyom csak annyit kérdezett: Mi az a vadregény? A gazdám erre azt felelte, hogy: Nem tudom.

(A kritikus)

A kritikus persze összesodorhatná valahogy a különálló szálakat, az olvasó is összerakhatná magában, a maga feje szerint a történetet. De vajon ennyi sikerélményért megéri-e átrágni magunkat az üresen kongó mondatok tömkelegén, a képzavaroktól és az álszellqmességektől hemzsegő szöveggubancokon? Mindvégig rejtély maradt számomra például, miért beszélteti az író Lujzát tájszólásban, míg férje és sógora úgy affektálnak, mint valami városi kispolgárok.

Vagy itt van Pál, aki egyike a regény kulcsfiguráinak. Valami sajátságos misztikum lengi be őt, mindenki csodatevőnek tartja, de legalábbis zseninek, aki könnyedén elrendezi egy szövetkezet zilált ügyeit, nyereségessé tesz egy addig veszteséges gazdaságot, csak amikor őt halljuk beszélni, akkor tűnik hihetetlennek az egész, s rádöbbenünk arra, amit már régóta gyanítunk, hogy az író híjával van azoknak az eszközöknek — ábrázolókészség, beleérzőképesség stb. —, amelyek segítségével hitelessé tudná formálni hőseit. Lórántról, a tizennégy éves kamaszfiúról képtelenek vagyunk elhinni, hogy csak most fejezi be az általános iskolát. A szájába adott szöveg alapján legalább kétszer olyan idősnek tűnik. Teréz, a lezüllött, alkoholista nő Pál hatására szinte az egyik percről a másikra példás és odaadó háziasszonnyá alakul át. Ugyan ki hiszi el ezeket a dolgokat?

Cúth János tiszteletre méltó következetességgel „végigcsinálja" a maga választotta módszerrel a regényt, noha helyenként már kénytelen egyik-másik figuráját dublőrként bevetni maga helyett, hogy tudassa valaki a többiekkel (s esetleg az olvasókkal): valami fontos esemény történt, amelyről még nincs tudomásuk.

Egy írás nemcsak szórakoztat, elgondolkoztat, hanem bizonyos információkat is közöl. Vajon mit tudunk meg arról a világról, amelybe Cúth János bevezetett bennünket? A helyszín minden kétséget kizáróan egy falu. Hogy hegyekkel-dombokkal övezett-e vagy sík vidéken terül-e el, az már nem derül ki. De ha jobban meggondoljuk, ez mind nem is lényeges végeredményben. Egy családi háza — amely esetleg leég — kisvárosban is lehet az embernek, a szövetkezet helyett (ahol Pált ártatlanul meghurcolták) vala