Irodalmi Szemle, 1985
1985/6 - Madách-díjasaink 1984 - Rácz Olivér: Mabel — a gárdista, meg még egy Mabel (elbeszélés)
tásokkal siettek el mellette, de a külföldi idegenekben is, akik szájtátva, bámészkodva megálltak előtte, olykor biztos távolságból lefényképezték. Meglátszott a félénk, zavart képükön, a félénk pillantásukból, abból, ahogyan a fényképezőgépet lopva beállították, sietve elkattintották, mivel nem egészen bizonyosak benne, nem cselekszenek-e tiltott dolgot: elvégre egy lovas gárdista, őrségen, mégiscsak Katonai Objektum .. . De akadtak olyanok is, akik méternyi, másfél méternyi biztonságos távolságra a fejétől, melléje állították a feleségüket, serdületlen családtagjaikat, s otthon, messzi hazájukban aztán büszkén mutogatták ismerőseiknek a felvételeket. A ló ilyenkor kevélyen, fölényesen elnézett a fejük felett, és magában kajánul vigyorgott. Tudta, hogy ezek a felvételek ritkán sikerülnek: hol a gárdista feje hiányzott a képről, hol a boltív, mindenestől. Maradt egy büszke lófej meg egy elmosódott képű, megilletődötten a lencsébe bámuló feleség. Egy kandin pislogó gyerek. A gyerekeket a ló szerette: ha a Szolgálati Szabályzat nem tiltotta volna, szívesen eljászadozott volna velük. Amúgy is játékos természetű lovacska volt. Mindig akadt valami. Valami, ami elszórakoztatta. Szerette az őrállást. De most bosszankodott az ezö miatt; ismételten megrázta a fejét. — Nyughass — sziszegte a gárdista hangtalanul. — Már csak egy kurta óra van hátra. Egy kurta órácskát még kibírsz ... Én ki, ha te is, dünnyögte a ló kedvetlenül. Időmből kitelik. Semmi dolgom, mondta ártatlan pofával. Semmi az égvilágon .. . Neked van? Tudta, hogy van — a gárdista, amikor éppen nem merültek fel nézeteltérések közöttük, sok mindent elárult neki, sőt, a lő, lévén a legmeghittebb bizalmasa, alapjában véve m'.nden dolgába beavatta. Mabel. Egy óra múlva lejár a szolgálata; megjáratja, lecsutakolja a lovat — ezt sohasem bízta a lovászlegényekre, próbaszolgálatuk idejét töltő újoncokra: a ló az ő lova volt, értjük? — és már rohan is. Ki, a városba. Marble Arch. Ott várja a lány. Mabel. Mellesleg, különös véletlen folytán, a kanca is a Mabei névre hallgatott: önhittebb pillanataiban azzal hitegette magát, hogy a gárdista kizárólag a névrokonság miatt szeretett bele a lányba. Ez természetesen nem volt igaz; a kanca bársonyos feketeségével szemben Mabei, a lány, hamvasan szőke volt, karcsú, de megfelelően begyes, és a korát huszonegy esztendőben jelölte meg ő maga. (Ez az első sétájuk alkalmával történt, a Regent’s Park- b :n; a Hyde Parkban hajdan, ifjonti korában — akkor még csak huszonkét esztendős volt, most huizonöt, komoly férfiú — egy másik lánnyal kószált a gárdista, ezért választotta Mabei számára a Regent’s Parkot — ez komoly ügy volt.] Mabel. Szívszerelem. „Huszonegy éves vagyok, és általában nem kedvelem a katonákat. ..” mondta a lány, és a finom kis orrát mozgatta, akár egy nyuszi. „Jobban szeretném, ha maga sem lenne katona: a katonák mind csapodárok. Anyukám mondta. Persze, gárdista — az azért más. De hát ez a maga dolga, nem igaz? Én egy divatáru kereskedésben dolgozom: egy boutique-ban” mondta előkelően. „És a múlt héten voltam huszonegy éves ... Vagy ezt már mondtam? ...” Mabei, a ló, hétéves volt: kívánatos, érett asszonynak számított. Lovak között. A gárdista előírásosan, feszesen vállhoz illesztett, meztelen kardján lecsorgott az eső. Rá a fehér, könyökig érő, felül tölcsérszerűen kiszélesedő lovaskesztyűre. Ezzel is lesz baja, amíg kiszárítja, rendbe hozza. Megpróbálta még néhány centiméterrel hátrább faroltatni a lovat. A kanca méltatlankodva hátracsapta a fülét. Nyomjam ki a falat a popsimmal?, prüszkölte szemrehányóan. Vagy üljek talán a két hátsó lábamra? Akkor majd könnyen beférünk a boltív alá. Oltári csinos látvány leszel: kapaszkodj, mindjárt elkezdem ... — Az kell a nyavalyás életednek — sziszegte a gárdista, mert érezte, amint a ló két hátsó lába játékosan megroggyan. — Nyughass! Te nyughass, mondta a ló figyelmeztetően. Fényképeznek, nem látod? Fejét kevélyen előreszegezte: nem viselt szemellenzőt. Nem olyan ló volt. Feszülten várta a kattintást.
