Irodalmi Szemle, 1985
1985/5 - FIGYELŐ - Varga Erzsébet: Antimilitarizmus a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar irodalomban
fordított radioaktivitás sötét és súlyos árnyékában szívszorongva tanulmányozza az elpusztított, szétporlasztott emberi test után maradt árnyékot, amely „földünk szétporladt testének árnyát” juttatja eszébe: „Az ember elégedett, eltűnt mindörökre, marék hamuját a kormos ég felszippantotta, mint az út porát, s tán radioaktív eső alakjában lehullott valahol a szomjas mezőkre. (...) De az árnyéka itt maradt... (...) Árnyék ... Kőre dermedt fantom, utolsó, riadt mozdulatot őrző, elszakadt film a fehér mozivásznon, megszállott festő torzult figurája, fekete folt, nincsen szeme, szája, nem idézi többé az ember arcát. Árnyék, mondd, mi lesz, ha csak a vén hold őrzi meg földünk szétporladt testének árnyát?” (Árnyék) Az emberi élet — bár magunk alakítjuk — biz anyós értelemben predesztinált, hiszen minden út végén az elkerülhetetlen halál áll, s a mai ember nem rendelkezik a halált bilincsbe verő ókori titán hatalmával; a halált tehát nem verheti bilincsbe, gyilkos kezét azonban lefoghatja: ha nem akar „az atom tüzében ifjan elégni, s pernyeként a szélben lebegve szállni ég és föld között”, cselekvő emberségét, felelősségtudatát, értelmét kell mozgósítania, hogy megakadályozza az emberiség öngyilkosságát. Hogy „a búza sárga aranykalásza ne száradjon el méregesőben a csodákat termő atomkor hajnalán” [Mi nem verhetjük bilincsbe a halált]. Ez Ozsvald akkori költészetének legfontosabb mondanivalója. Az 1958-tól nyilvántartott „Nyolcak” költői nemzedékéből mindenekelőtt két kommunista költőnket kell megemlítenünk: TŰZSÉR ÄRPÄD elsősorban a Háborús karácsony, majd a Fémek ideje című verseivel tartható nyilván háborúellenes szépirodalmunk képviselői között, ZSÉLYI NAGY LAJOSnak pedig tulajdonképpen az egész költészete a háborút idézi és cáfolja. A Háborús karácsony című versében Tőzsér az antikrisztusok vad toraként ábrázolja a háborút, amikor „Puskából lőtt tüzes istennyilák / csapkodták körül az isten fiát”, s a német három királyok nem ajándékkal érkeztek, hanem a háború sanyargatta szenvedők egyetlen tehenét is elkötötték: a háborúban tehát a szép karácsonyi legenda is semmivé lett, meghiúsult. A vers végén, akárcsak Dobosnál a Messze voltak a csillagokban vagy Ozsvaldnál a Szekerek balladájában, a remény és a szebb élet metaforájaként Tőzsérnél is a csillag jelenik meg: „Vártuk, de fölénk csillag nem futott, vad tort ültek az antikrisztusok.” A Fémek idejét — mint a „fűzöld ruhám van” kifejezés tanúsítja — katona korában írta Tőzsér, s annak a félelmének ad benne hangot, hogy — ha ma sört iszik is — holnap már szüksége lehet az újonnan belésulykolt tudományra: „holnap már tán vasba öltözünk gumi gázálarcba költözünk aktívszénből szívunk levegőt búcsúznak szánktól a szeretők”. Zs. Nagy Lajos verseiben a háborút idézik a legváratlanabb helyeken és a legváratlanabb pillanatokban megjelenő atombomba-konstruktőrök, tábornokok, neutronbomba
