Irodalmi Szemle, 1985
1985/5 - ÉLŐ MÚLT - Zalabai Zsigmond: Jégverésben, forgószélben
A határ mentiek zöme? Tanulják rendjét az új hatalomnak. A területi átszervezést. Létrejön — élen a 13 000 lakosú Léva megyei várossal — Bars és Hont k. e. e. (közigazgatásilag egyelőre egyesitett) vármegye. Területe 1981 négyzetkilométer. Lakóinak száma 146 028. Négy járásába — az ipolyságiba, a lévaiba, a verebélyibe, a szobiba — a száznegyvenöt község tartozik. Köztük — 1938. november 8-tól, amikor Szalka felől bemasíroztak a honvédcsapatok — szülőfalum is. Adatait így rögzíti a frissiben készített összeírás: „Ipolypásztó kisközség, körjegyzőség' helyben (...] ipolysági járás, 219 ház, 1064 lakos; pénzügyigazgatóság Párkány; törvényszék Balassagyarmat; adóhivatal, járásbíróság, közjegyzőség Ipolyság; csendőrörs helyben, vasútállomás, postaügynök, telefon helyben”. A református gyülekezet, amely korábban a barsi egyházmegyéhez tartozott, a területi átrendezés folytán visszatér egykori régiójába: a drégelypalánki egyházmegyébe. Nem éppen problémamentesen. A barsi egyházmegye 1939. évi közgyűlésére előterjesztett — elfogultsággal aligha vádolható — esperesi jelentésben olvasom: A bevonuló magyar csapatok jövetelekor „kilengések” tapasztaltalak. Volt rá eset, hogy nemzeti buzgóság kerekedett fölébe a különbözőség méltányolásának. Hogy a református tanító főszolgabírói felhívást kapott: a Hol vagy, István király és a Boldogasszony anyánk kezdetű katolikus énekeket, a „magyar újjászületés” szolgálatába állított liturgikus darabokat taníttassa be a község más vallású lakosságával. Néhány gyülekezetei hírlapi támadás ért. Nehéz volt ugyanis, közepette a gyűlölet mesterségesen szított máglyatü- zeinek, elviselni az olyan józan — mértéktartóan józan — hangokat, melyek például az Elet Otja című református lap 1938. december 15-i számában csendültek föl, megállapítván: „Anyagilag a cseh uralom nem jelentett hátrányt a gyülekezetekre. 1926-tól a lelkészek . rendesen kapták fizetéskiegészítésüket (...] Az iskolákat gyülekezetek tőlük telhetőleg fenntartották, sőt nagy mértékben fejlesztették, új állásokat szerveztek s pompás épületeket emeltek”. Osztódnak, különválnak, ütköznek egymással a vélemények. Ezért ér néhány református gyülekezetei az a hírlapi vád, hogy „jobban megünnepelték a cseh Szent Václav, mint a magyar Szent István jubileumát”. Bizalmatlanság. Tágra nyílnak ismét a szolgálatos szemek. 1918-ban s 1938 előtt „magyarbarát elemek” után kutakodtak. Most azok után, akik „becseheltek”. S nézi zavartan ezt a színjátékot a határ menti nép. Ipolypásztó is, melyet — akárcsak másutt — plakátok szólítanak föl „hazafias” kötelességére a jelentéstételnek. Néz a világba zavartan a nép, és nem érti: kinek, milyen érdekből fűződött érdeke ahhoz, hogy becseheléssel vádolja — merthogy államünnepen énekelte a csehszlovák himnuszt — Menyhár Jánost. Azt a tanítót, aki nélkül a „szörnyű cseh elnyomás alatt” aligha élt volna élénk és öntudatos magyar kulturális életet a nép... Ellenőrzés, elbocsátás, átigazolás — folyik a múlt rezsim hivatalnokainak káderezése. Helyükre többnyire az új uralom megbízható és hangos képviselői jönnek: az „anyások”. Élére irodáknak, vállalatoknak, üzleteknek. Tudatformálás és nevelés: a pár év múlva beindítandó hadigépezetnek a szolgálatában áll. 1938 decemberében huszonnyolc leventecsoport indul útnak „Csonka-Magyar- ország”-róI Felvidékre. Zenés, lampionos felvonulások. Zászlók, sapkák átadásával fogadtatik leventévé a felvidéki magyar ifjúság, utánpótlása a pár év múltán a Donhoz terelt magyar hadseregnek! Mi a Levente célja? „Valláserkölcsi alapon álló öntudatos és áldozatos, fegyelmezett magyar állampolgárok nevelése.” Olyanoké, akik nem feledkeznek meg arról, hogy megünnepeljék Kormányzó Űr Öfőméltóságának a születésnapját. Ha tán mégsem benne látnák, van módja rá a hatalomnak, hogy benne láttassa meg a „legmagyarabb magyart”. Menyhár Jánost S. A. S. (Siess! Azonnal! Sürgős!) behívó alapján leventeoktatónak nevezi ki a katonai parancsnokság. Kodály népdal- földolgozásait énekeltette korábban, még a republika békeidejében, a nebulóival. Most? Katonadalok, indulók módija s muszája járja. Erre masíroznak, kötelezően, már a hetedikes, nyolcadikos fiúk is. Jobbra át! Balra át! Feküdj! Fapuskák — gyakorlandó a célzást és a szuronyrohamot. Mire gondolhat, nézvén a jobb sorsra érdemes kamaszokat, a néptanító, aki ismeri már a bakatörténelmet, poklát az első háborúnak? Arra talán, mint annyi ember a határon.
