Irodalmi Szemle, 1985
1985/5 - Duba Gyula: A macska fél az üvegtől V. (regényrészlet)
hajlamos ilynemű igazodásra. Ha B.-hez hasonló tekintélynek nem tetszik valami, akkor annak oka van, és mindenki jól gondolja meg, mielőtt lelkesen tapsol annak a dolognak. Később B. elmondta nemtetszésének okait. — Az előadó elvtárs (B. azt Is elvtársának szólította, akit éppen megsemmisíteni készült) helyesen vázolta a nemzetiségi kérdés szocialista megoldásának méltányosságát, de később helytelenül elszubjektivizálta mondanivalóját. Különösen rosszul tette, hogy nemzetiségi politikánk taglalásával egyidőben idegen modellekre — és főleg azok terrorcselekményekbe növő túlzásaira — hivatkozott... Nem kerekedett vita, s ezen senki nem csodálkozott. A nemzetiségi terep szellemi munkásai még aznap visszatértek vidéki otthonukba, munkahelyükre és alkatuknak megfelelően magukban továbbgondolták a hallottakat. De egy Zászlós Előd nevű szerkesztő később, magánbeszélgetésben a dolgok másik oldaláról bírálta a férfi előadását: — Egészen jól beszéltél, de óvatos voltál. Szóval sem említetted, hogy számos kérdésünk egyáltalán nincs megoldva, s több van olyan, amelyet csak formálisan intéztek el. Arról sem szóltál, pedig jól tudod, hogy közben fogyunk, morzsolódunk, kallódunk! ... Nem tehetett mást, levonta következtetéseit. Megállapította, hogy a nemzetiségi lét kérdései bonyolultak, lévén, hogy többarcúak, és igazságos megközelítésük felé sem balról, sem jobbról nem vezet elfogadható út, leginkább még talán középről, egyenesen ... A férfi szorongásának oka, egyebektől eltekintve, az volt, hogy olyan egyéni igazságokat állított, melyek egy gyakorlatilag létező igzságkomplexum tételeivel és formáival ellentétesek. De ha jobban megvizsgáljuk a kérdést, nem is ellentétesek, csupán újszerűbbek, szokatlanok, változást kezdeményezők, minőségi előrelépést, gondolkodásbeli fejlődést sürgetők. A kialakult és megállapodott igazságérzetet és értékrendet, illetve annak képviselőit — például B.-t — nyugtalanítják és irritálják. Ű a tudott tudás őre és letéteményese. Különben B. nyugtalanságát és tiltakozását megértette. A saját törvényei szerint cselekedett, amikor bírálta őt, és el kell ismernünk, hogy a maga módján igaza van. A biológiai, gondolati és irányítórendszerek alaptörvénye, hogy kiegyenlítődésre és nyugalomra törekszenek, és ha elérték egyensúlyhelyzetüket, meg akarják tartani. Ezért védik olyan hatások elől, amelyek felboríthatnák nyugalmukat. A férfi ismerte — és elismerte — az olyan felelősségérzetet, amely a kezdeményezésekkel szembeni fenntartásokban nyilvánul meg, tiszteletben tartotta a közéleti szerepvállalás súlyát és felelősségét, s a vele járó jogokat méltányolta. De arról is meg volt győződve, hogy a kialakult értékrendet egyre újabb és újabb részletekkel kell kiegészíteni, továbbfejleszteni, így kell inspirálni a haladást; mert ha a közösségi értékrend fejlődése megáll, megmerevedik és beáll a nyugalom állapota, akkor ez a nyugalom pusztító hatású lesz, és az elhalás, a megdermedés felé vezet. A nyugtalanság a neurózis, a bizonytalanságérzet pedig a szívinfarktus felé, mondta magában fanyarul a férfi; diadalmas és magasan fejlett korunkban a választási lehetőség, bizony, korlátozott... Hivatali szobájában hervadozott. A telefoncsengetés többnyire sokkolja a szorongót, megállítja szívverését, és gyakran halálra rémíti. Tudja, hogy szorongatott helyzetében aligha közölnek vele szívderítő hírt, megnyugtató üzenetet. A telefonhívások jellemzője, hogy Ilyen helyzetben inkább további nyugtalanságot okoznak. A többszöri csengetésre a férfi kelletlenül felvette a kagylót. Először nem akarta felvenni, majd fekete humorhoz hasonlítható, ironikus önkínzó kíváncsiság fogta el, hogy megtudja, ki lesz az első, aki barátian közli vele: feszültségekkel terhes, sűrű fekete felhők gyülekeznek a feje fölé. A telefonkagyló sercegett és pattogott, aztán kitisztult, és halkan, egyenletesen zúgott, mint a távolba morajló tenger. — Halló ... — mondta a férfi várakozóan —, halló ... A távoli zúgás mögött a valóság ezer változata és lehetősége rejtőzött. A várakozás még nyitott, akár a végtelen. A végtelenhez hasonló nyitottság ez is, a szabadsággal azonos. Még minden lehet. De ha megszólal egy hang, abban a pillanatban egyetlen lehetőségre szűkül a valóság; tény lesz belőle. Tény, amely konkrét, jel
