Irodalmi Szemle, 1985
1985/5 - Varga Erzsébet: A 41. év küszöbén
A 41. ÉV KÜSZÖBÉN Varga Erzsébet Mielőtt a 41. szabad évbe lépnénk, álljunk meg egy pillanatra ennek az esztendőnek, az ötödik békés évtizednek a küszöbén. Álljunk meg és hajtsunk fejet, tisztelegjünk a második imperialista világháborúban helytálló antifasiszta embermilliók hősiessége előtt, mindazoknak az emléke előtt, akik a béke, a szabadság és az igazság oltárán áldozták fel életüket. És gondolkodjunk el egyszersmind önnön jövőnkön ... A második világháború több, mint 100 millió embert állított fegyverbe, egész kontinenseket változtatott csataterekké, eltörölte a front és a hátország között minden korábbi háborúban meglevő különbségeket, s több, mint ötvenmillió ember életét oltotta ki. Ilyen árat fizetett a győzelemért s a békéért az emberiség. Kétségtelen, hogy a fasiszta Németország fölött aratott győzelem a hitlerellenes koalícióban tömörült országok közös harcának köszönhető. A nemzeti felszabadító, a demokratikus és haladó erők nemzetközi frontjának győzelméhez azonban — bárhogy is igyekeznek napjainkban egyes burzsoá történészek ennek az ellenkezőjét „bebizonyítani” — a szovjet nép járult hozzá meghatározó mértékben: az a szovjet nép, amely a Nagy Honvédő Háború éveiben húszmillió embert veszített. A ma már közismert tények egyértelműen arról tanúskodnak, hogy a korabeli tőkés világban egyszerűen nem létezett olyan erő, amely a világuralomra törő fasizmust képes lett volna megállítani, megsemmisíteni. „A fasizmussal csak az veheti fel a harcot, aki feladja a termelési eszközök magántulajdonát és mindazt, ami ehhez hozzátartozik” — írta a kommunista Bertolt Brecht már a harmincas évek végén, s a történelem Igazolta állítását. Mielőtt a hitleri Németország megtámadta volna a Szovjetuniót, villámháborúban győzte le kontinensünk számos országát: a burzsoá Lengyelországot 35 nap alatt zúzta szét, Franciaország ellenállásának letöréséhez 44 napra volt szüksége... Aztán megszállta Dániát, Norvégiát, a Benelux-államokat, Jugoszláviát, Görögországot. .. 1941-ben, amikor Németország megtámadta a világ első szocialista államát, a háború átlépte a kapitalista társadalmi rend kereteit s a két, egymással ellentétes társadalmi rendszer — a kapitalizmus és a szocializmus — konfrontációjává fejlődött, tehát új minőségre tett szert. A világháború súlypontja a szovjet—német frontra helyeződött át. Ide, erre a frontra kerültek a fasizmus legfőbb erői, ezen a fronton játszódtak le a háború döntő eseményei, ezen a fronton váltak semmivé a fasiszta megszállók világuralmi tervei. A tények egyértelműen beszélnek ... A második imperialista világháború befejezése óta eltelt negyven esztendő alatt sok minden megváltozott világunkban. A haditechnika és a háború jellege is. Négy évtizeddel ezelőtt két japán város esett áldozatul az amerikai atombombáknak. Ma viszont már vitathatatlan, hogy az atomháború bármely változata — még a „korlátozott” is — nem pusztán egyes városokat vagy országokat, hanem szükségszerűen magát az emberi civilizációt s egyáltalán a földi élet létezését veszélyezteti. Napjainkban, amikor az USA és NATO-beli szövetségesei által megindított fegyverkezési verseny óriási, szinte beláthatatlan méreteket öltött, nekünk, a ma élő nemzedékeknek elsősorban a következő dilemmát kell megoldanunk: vagy megtaláljuk a népek és az országok világméretű békés egymás mellett éléséhez vezető utat, vagy elpusztulunk. Mert — mint a már idézett Brecht még 1952 novemberében figyelmeztetett erre — az emberiséget immár „olyan háborúk fenyegetik, amelyekhez képest az eddigiek szánalmas próbálkozások
