Irodalmi Szemle, 1985

1985/4 - FIGYELŐ - Jozef Hvíšč: A hetvenes évek fiatal szlovák költészete

afféle kimódolt közbevetésekkel Igyekszik helyettesíteni („gyakran kínosan is”, „nos”, „elevenítse fel, kérem”, „igen”, „na, na!”), s ezek a fordulatok prózai — esszészerű jelleget kölcsönöznek verseinek. A poétikai hiányosságok ellensúlyozására „pót” kifejezőeszközöket használ: belső rímet, a hangok összecsengését, újfajta összetételeket stb. Ezeket sem képes azonban megtartani a költői megnyilatkozás természetes keretei között. Túlméretezi a részelemeket, felfújja a részleteket, s ez kedvezőtlenül befolyásolja a végső formát, mely valamiféle szürrealista kollázsként hat ránk. Ez alighanem az egyik általános jellemzője Richter költészetének, mivel a gyermekkorára és a szülőfalujára való „alkalmi” visszaemlékezéseit is valamiféle illuzórikus vagy meditatív víziókba szorítja bele. A gyermekkori képzeletek figyelmet keltő és rokonszenves felidézését az anderseni motívumok képi keretébe helyezi, de ez hatástalan költői stilizáció- ként hat, mely telve van üres indulatokkal és jelszószerű gondolatokkal. A Richter által követett költői út bizonyos értelemben sajátos kifejezésmódot jelent a fiatal nemzedék költészetében, távlatot és tartós értékeket azonban nem vallhat magáénak.

A „második hullám” költői közé tartozik Peter Andruška, a Ruka a kvet (Kéz és virág, 1976] és Božena Trilecová a Láskoslovie /Szerelemtan, 1976) című kötetek szerzői is. Az ő irodalmi szereplésük azonban meglehetősen jelentéktelen, költői elképzelésüket tekintve pedig semleges. Jelentkezésük időpontja szerint az első vonulathoz tartoznak, de nem kapcsolódtak bele aktívan az alkotás áramába. Ennek oka elsősorban csekély alkotói igyekezetükben keresendő. Figyelmüket más műfajokra: a prózára (Andruška) és a gyermekköltészetre (Trilecová) összpontosítják.

Andruška olyan szerző, aki halk hangon szól egyszerű dolgokról és jelenségekről. Kifejezésmódja kiegyensúlyozott, tárgyszerű, nyugodt, a gondolati szándékhoz igazodik. Logikus versépítkezés és egyszerű szerkesztésmód jellemzi. Jóllehet Andruška kötete egészében véve jellegtelennek, szürkének tűnik, egyes versei azonban költőien felragyognak. Ezek a szép darabok arról tanúskodnak, hogy a szerző alkotói képessége nagyobb a felmutatott eredménynél. Vannak sorai, amelyeket az egyszerű, szinte prózai információk szintjére süllyeszt le („Kinyitjuk az ajtót, hogy kilássunk az útra”, 22. o.]. Poétikailag elfogadhatóbbak Andruška anyjáról szóló versei, vagyis azok a versek, amelyekben a szerző tágabb értékbeli összefüggéseket keres /Súvislosti — Összefüggések, Kolobeh — Körforgás, Prirodzený deň — Egyszerű nap). E tárgyban különösen kitűnik gondolati ragaszkodása a szülőföldhöz és a hétköznapok valóságához („a mai nap partján / a földben gyökerezve / a szavak göröngyeivel”... Prirodzený deň), és azt bizonyos jellemző kifejezések mint amilyen a fa, út, homok, kő, hullám stb. fokozottabb előfordulási arányával is hangsúlyozza. Rokonszenves vonása, hogy a szubjektív élménybeli elemeket szembeállítja az objektív életbell törvény- szerűségekkel. De éppen itt tűnik szembe a legélesebben az, ami hiányzik nála: az intenzívebb, határozottabb és egyben dinamikusabb „behatolás a képbe”, a nagyobb bátorság az élménybeli-érzelmi valóság hatásos költői tényékké való művészi átalakításához.

Božena Trilecová verseiben más problémák kerülnek előtérbe. Jóllehet második kötete, a Láskoslovie arról tanúskodik, hogy nem hagyta hidegen a kritika, mely költői debütálásakor valósággal elsöpörte, továbbra is a leánykori banalitások álpoétikai körében mozog. Nem csupán egész verssorok frázisai tanúskodnak erről („Nem vette észre, mennyire elolvadtam beszéde hallatán”. Všedná dievčenská pesnička — Hétköznapi lánydal), hanem a kicsinyítések, banális hasonlatok, olcsó „ornamensek” stb. valóságos özöne is. Beköszöntő kötetével egybevetve Itt valamivel fegyelmezettebb a versépítésében, egyenesebb szemléletre törekszik, keresi a folyamatosabb költői megnyilatkozást. Kitetszik ez a motívumok céltudatosabb összekapcsolásából a szókapcsolatok vonatkozásában, melyek a tágabb (s talán általánosabb) jelentés irányába mutatnak. Trilecová verseinek születésében csaknem mindig valami jelentésbeli konkrétum munkál (köd, vihar, levél, tündérliliom, bölcső, föld, égbolt, szív, lepke, pillangó, ősz, tavasz, tél), s ezeket a költő a továbbiak folyamán átemeli a metaforikus „általánosítás” több dimenziós síkjába (szív-gyönyör-boldogság, virág-föld-szerelem és így tovább). Ez egy céltudatosabb költői folyamatosságot hordozhatna magában, effelé azonban Trilecová egyelőre csupán arasznyi lépésekkel közeledik.

Bertha Mária fordítása