Irodalmi Szemle, 1985

1985/1 - FÓRUM - Zeman László: Jegyzet a szaknyelvi nominalizáltságról

A SZAKNYELVI NOMINALIZAľTSÄGROľ

Zeman László

Dolgozatunkban nem törekszünk a címben feltüntetett témának — amely az indoeurópai nyelvvizsgálatnak, a generatív nyelvtannak, valamint a stíluselemzésnek egyaránt hagyományos tétele — sem összegező, sem valamely összetevőjét részletező kifejtésére. Tehát nem követjük például a szintaktikai-mondattani, avagy szóképzésbeli megközelítés kérdését, azaz nem térünk ki az ún. nominális transzformáció tényezőire, illetve ha erre utalunk is, lényegében csak a legtágabb értelemben vett nominális kifejezésmód szövegi-stilisztikai kihatásával foglalkozunk módszertani szempontból.

Ottlik Géza ismert regényében egy helyütt a következőket olvashatjuk: Medve is tanulni próbált, anélkül hogy befogta volna a fülét. Ojrakezdte az első mondatot a feladott fejezetből. „A bibe a virágpor felfogására szolgáló csúcsi rész, mely lehet gömb- és nyeregalakú, kétágú, többágú, fonalas, csavarodott, tollas vagy egyéb kiala- kulású.” (Iskola a határon. Bp., Magvető Könyvkiadó 1959, 256). Majd a továbbiakban:

— A bibe a virágpor felfogására. Csúcs- és nyeregalakú. Tollazatos vagy kialakulású. / Harmadszor próbálta elmondani magában, de képtelen volt megjegyezni. Irigyelte Drághot, aki férfiasan megtanulta mindig az anyagot, még az ilyen halálosan unalmas, csúf, alig érthető szövegeket is. (uo.)

Amint kivehetjük, az idézett tankönyvi szemelvény-részlet kifejezetten nominális jellegű; úgy is, hogy halmozódnak benne a névszói elemek, s úgy is, hogy jellegzetes nominális átalakítást tartalmaz (felfogja a virágport > a virágpor felfogása; áttételesebben ilyen a kialakulású szóalak is). S épp e szerkesztettságének tudható be művi- sége, feszítettsége, vagyis az, hogy „érthetetlen”. S tulajdonképpen ugyanezt tételezi és dokumentálja Herman Jacobi (1903), a nominális kifejezésmódban a tudományos gondolkodás közvetlen korrelátumát látva, s a főnév egyetemes szófaji sajátságára utalva, miszerint az szabatosabban és elhatároltabban fejezi ki a fogalmat, mint a „szemléletesség szférájához” közelebb álló ige. Tanulmányában a tudományos-filozófiai szanszkrit szövegek nyelvezetét jellemzi, amely valójában — főképpen sajátos szintaxisával — különálló képződmény. A szerző követi kifejlődését, megállapítja, hogy ennek lehetősége a nyelvi rendszerben adott, felsorolja és szemlélteti formáit (az állítmány kifejezése elvont főnévvel, melléknévvel, igenévvel, igei-névszói széttagolódása, nominális szóösszetétellé összeforró alakja), kimutatja, hogy elsősorban

JEGYZET