Irodalmi Szemle, 1985

1985/4 - FIGYELŐ - Karol Tomiš: A hetvenes évek fiatal szlovák prózája

jelenséget és problémát vetítettek, amelyek elevenen érintették a kortársakat. Különösen érzékenyen reagáltak az etikai problémákra, fogékonyan rögzítve az eszmények és azok gyakorlati megvalósítása közötti összhang hiányát.

Ezeknek az éveknek fiatal, mai témájú prózája egész sor fiatal férfi és nő portréját teremtette meg. Kevés azonban közöttük az olyan kimondottan aktív típus, amely öntudatosan és célratörőn alakítaná sorsát, vagy meghatározó módon és pozitívan befolyásolná környezete életét. Tevékenységük szociális körének rendszerint kicsiny a hatósugara, és többnyire humánus, emberbaráti jellegű, nemegyszer egyéni áldozatokon nyugvó.

Jurík hősei úgy érzik, hogy a „nagy történelem” kora lejárt, s a jelen nem ad lehetőséget igazi tettekre. S ez egy világgal szembeni passzív magatartást, terméketlen szemlélődést vált ki bennük, vagy fiatal energiáikat mulatozásokba, alkoholba, szexbe, erőfitogtatásokba, agresszivitásba és bűnözésbe ölik. Ha nem is teljes összetettségében, mélységében és teljességében, hanem csupán rövid epikai jelzésekben — a szerző komoly szociális problémát vetett fel.

Ezektől eltérően Andruška hősei számára az élet egyik alapvető értéke és elemi szükséglete a társas szellem, a barátiasság, mikrotársadalmukhoz való szoros kötődés érzése. Ebben különböznek Jurík és Zelinka lelkileg elmagányosodott hőseitől.

Mély szociális alapgondolatuk van azoknak a konfliktushelyzeteknek, amelyekben Habaj alakjai megjelennek. Múltat ábrázoló elbeszéléseiben éles társadalmi konfliktusokban játszódnak cselekményei. Mai tematikájú prózájában azonban lemond a nyílt konfliktusok ábrázolásáról. Ezekben az írásokban többnyire azokról a problémákról beszél, melyeket az alapvető társadalmi változások hoztak a falu életébe: lakóinak átmenete az egyik életvitelből a másikba, a környezet vagy az erkölcsi rend változásai.

A hetvenes évek derekán a fiatal próza látóhatára kezd kitágulni a személyes tapasztalatok határain túlra, s aktívan reagál a nemzedéki kérdések fölött álló társadalmi valóság időszerű problémáira. Erről tanúskodnak ezen írói hullám képviselőinek nem mai témájú első regényei: Andruška Hodiny s kukučkou (A kakukkos óra) című regénye egy iparos család négy nemzedékének az életsorsáról és Švenková Limbový háj (Cir- bolyafenyő liget) című műve a Szlovák Nemzeti Felkelésről szól. A fiatal próza egy olyan fejlődési fokot ért el, amely az évtized második felére megteremtette mind a mennyiségi, mind a minőségi fellendülés feltételeit.

Ebben az időszakban Habaj, Andruška, Puškáš, Švenková és Zelinka továbbfejlesztették művészetüket, s első és további könyveikkel hozzájuk társult a fiatal írók és írónők egész plejádja. Némely bemutatkozás a szlovák próza azon éveinek egész valóságmezejében is tematikai és formai gazdagodást jelentett, mint például Stanislav Rakús, Karéi Horák és Milka Zimková művei.

Ennek az időszaknak egyik jellemző vonása a fiatal szerzők történelmi témák utáni növekvő érdeklődése. A legkedveltebb az életrajzi műfaj, a szociális próza és az antifasiszta téma volt. Peter Štrelinger Kto proti osudu (Aki a sors ellen) című kétkötetes, több irodalmi érát átfogó művében harmincegynéhány szlovák író életének döntő epizódjait rajzolta meg. Amíg ezekben az írásokban zömével a faktografikus anyag volt túlsúlyban, a Martin Kukučínról szóló Láska a smrť (Szerelem és halál) című életrajzi regényében már a dokumentumanyag és az alkotó fantázia termékeny kölcsönhatásban állnak. Anton Baláž Speu pivníc (A pincék éneke) és Tiene minulosti (A múlt árnyai] című, a háború és a háborút követő politikai küzdelmek korát idéző regényeiben a társadalompolitikai hangsúlyú konkrét történelmi anyag a kiindulópont.

Július Balco Voskovožlté jablko (A viaszsárga alma) és Husle s labutím krkom (A hattyúnyakú hegedű), Karol Horák Cukor és Stanislav Rakús Žobráci (Koldusok), valamint Pieseň o studničnej vode (Ének a kút vizéről) című műveikben szintén a múltból merítik erősen szociális színezetű témáikat, s progresszív eszmei és etikai alapokon formálják meg anyagukat. A nyelvi kidolgozás szempontjából fokozott hangsúlyt fektetnek az epikai szöveg kifejezőerejére. Ezt egyrészt az indokolja, hogy az összetevők művészi teljesítőképességének aktivizálásával a formai felépítés meghatványozza a mű esztétikai hatását, másrészt az az erőfeszítés, hogy hozzájáruljanak a próza stílusának fejlesztéséhez. Alkotói gesztusukban a valóság leíró, egydimenziós, „hű” ábrázolásával szembeni polemikus állásfoglalásuk s az ilyen művészi eljárástól való