Irodalmi Szemle, 1985

1985/4 - KRITIKA - Alabán Ferenc: A körülmények szorításában

Egyébként, ha úgy tűnik fel az olvasónak, hogy az elbeszélésekben sok minden „ugyanaz” vagy hasonló, ez azért van, mert az, író ismétel. S tudjuk, ha ismételünk valamit, az már nem ugyanaz. Egyébként még enélkül is nyilvánvaló, hogy ugyanarról ,az emberi kapcsolatformáról van szó a Zim és a Leírás című írásokban (más motívumok is erre utalnak, a nevek is ugyanazok), csak éppen az elbeszélések egymást kiegészítve különböző szituációban mutatják meg a házasság problémáit és környezetét. Az áttételes megjelenítés, a kihagyásos meditációk és monológok, melyek igen gyakran csak a tornyosuló kérdőjeleket hagyják maguk után, jellemzik tulajdonképpen a Mese a gyümölcsfa-leányról című írást is. Vajkai itt a megfoghatatlanságig absztrahál, mondhatnánk a kiválasztott legfontosabb felmutatására készül, ez motiválja, de nem jut tovább a szándéknál. A lényeg inspirálja, készteti írásra, s azt mégsem mondja ki furcsa módon, mert, ahogy ő írja, „észrevétlenül, oldalazva közelítettem a Mamához, a Papához hasonlatos árnyakhoz, időt álló figuráikhoz”. Ez az „oldalazva” közelítés egyébként a szerzőnek sokszor más témáihoz való közelítését is jelenti, s így az evidens feszültségek legtöbbször nem is oldódnak fel, nem csapnak össze és nem záródnak le, s a valóságos fejlődés is csak halvány és határozatlan színeiben fedezhető fel. Ez jellemző az egyedi embertípusok és a kisebb közösségek életének és sorsának írói megragadására is.

IDŐSZERŰ IGÉNY: A MAGÁNY FELOLDÁSA

Sok a magány ebben a kötetben, szinte felszámolhatatlanul sok, pedig a valóság magányos hőse csak látszatra és ideiglenesen magányos, mert cselekvéseit a hatás—kölcsönhatás gazdag viszonylatai kötik a társadalomhoz. A romantikus vagy neoromantikus irodalom magányos hősében viszont — így Vajkai hősében is — jórészt abszolutizálódik és állandósul a látszat, tehát lényegként jelenik meg: a hős rendkívül érdekes, azonban csak félig hisszük el. Cselekvéseinek indítékában elhalványul a társadalmi hatás—kölcsönhatás, önnön rendkívüliségében hordozza saját létének magyarázatát. Ez az egyedüllét és magányosság semmiképp sem a társadalom sajátos meghatározóiból ered, nem világunk felfedező és hiteles figurái és átélői. Ezért irrealisztikusak nagyrészt a Veszteglők hősei, s a hitelesség csak félig bír életre kelni bennük, mert nem küzdenek meggyőzően saját helyzetük és beidegződött irracionalizmusuk ellen. A fiatal író stiláris igényessége, atmoszférateremtő biztonsága, példáinak választása és felidézése megkapó. Vajkai képes egyetlen mondattal atmoszférát teremteni, pedig hagyományos „leírást”, „jellemfestést” szinte alig alkalmaz. S mindez talán azért van így, mert jól tudja, hogy az elhallgatás beszédesebb lehet a mindent végigmondásnál, s hogy a közvetetett- ség kelti a közvetlenség hatását. Elbeszélései azonban gyakran azonos rugóra járnak ... A leszűkített emberi vagy magánemberi szférákból merített kérdésfelvetései nem mindig tudnak megdöbbentő emberi dokumentummá nőni, mert nem a társadalmi embert dokumentálják. Ezekből az elbeszélésekből és novellákból egy leszűkített világ néz vissza az olvasóra. Zárt magánemberi, esetleg pszeudo-családkeretű metszet, amelynek csak annyi a társadalmi színezete, hogy külsőségeiben néha egy munkás, máskor egy félig értelmiségi létformát Is felmutat.

Vajkai Miklós már két kötetével van jelen a csehszlovákiai magyar irodalomban, akkor, amikor jönnek ugyan az új könyvek, de íróik sok esetben nem válnak jelenlévőkké, esetleg második kötetük kiadása után sem. Mennyivel jobb Vajkai második fordulója az elsőnél, mennyit fejlődött az író az előző művéhez képest? Utánérzések voltak Vajkai indulásában, és ihletői is evidensen mutatták magukat, de a fiatal író tehetségének jele is biztosan mutatkozott. Második kötetében az író gyakran ismétel, de legjobb darabjaiban mintha kezdene elszakadni a köldökzsinórtól; új írásai, az eltanult hatásmechanizmusok saját tulajdonná való egyénítését is jelzik. Az alkotó kezdi megérezni, hogy a prózaíró egyik legnagyobb erénye mégiscsak az objektivitás, az anyag fölé emelkedés, az uralkodás a megidézett világon, s hogy ez a fölény a legjobb biztosítéka a modorrá rögződések elkerülésének és az eredetiséget kívánó megújulásnak. Olvasmánynak vonzó a Veszteglők című kötet. A figurák és helyzetek éppúgy, mint az elbeszélések sajátos atmoszférájának érdekessége és az újromantikus színezetű hősformálás időszerű olvasói igényeket is kielégít. (Madách, 1984)