Irodalmi Szemle, 1985
1985/1 - LÁTÓHATÁR - Július Lenko: Kezek, Élő föld, Ki vagyok, I. Megtérés, Párbeszéd, Nem bánom, Bármerre járhatsz, Ó, mennyi versem van..., Virág és dal (versek)
Július Lenko versei Kezek Örülök a kezemnek. Hálás vagyok, hogy olykor sajgó szívemre szoríthatom. Kérgek szavával vall nekem napok varázslatáról, s én cserébe mosolyom és könnyeim adom. Kezemmel simítom el hajam, ha elfedi szemem, s nem látom tőle, amit látni vágyom, és a kezem nyit olykor ajtót, anyácskám, terád; kezemmel dobok rögöt a sírba, üzenetül kezeknek, amelyek először öleltek át. 1953 Rácz Olivér fordítása Élő föld Testvérek vagyunk még mindyájan és én énekelek nektek nyújtsátok kezeteket a felétek nyújtott kéz felé a szél rossz mert láthatatlan erős mint a sziklaszirt és csíp mint a csalán örvénylik akár a vizek forrása és a szívhez vezető vénát keresi minduntalan hogy míg rugalmas elmetszhesse zsákmányára leső kígyóként várja a járókelőket s márványtáblák megkövült zöld szele és belemar a nyakszirtjükbe fulladást vérfertőzést okozó mérgét belefecskendezi a fákba elpusztította már fajtánk színe-javát. Hallgasd mint siránkozik a hegy most a vízesés hal meg éppen fenn a tornyok magasában ahová az élet mélységeit méregetve napjában háromszor felpillantunk s azt kérdezgetjük tavasz van-e vagy csak álmodunk. De mi testvérek vagyunk még és a föld is él nem hagy itt árván bennünket
