Irodalmi Szemle, 1985

1985/3 - FIGYELŐ - Cselényi László: Radar

részeként és századok múlva talán a nyelvük is alig lesz felfedezhető”.

Rathmann bebizonyítja, hogy az ún. jóslat Oláh Miklós Kollár Adám által kiadott és elferdített könyvére támaszkodik, s Herder nem tudhatta, hogy a magyar lakosság arányának csökkenése nem természetes folyamat volt, hanem elsősorban a Habsburgok erőszakos telepítési politikájának a következménye.

Persze, aligha lenne elegendő, ha Herder eszméit csupán monográfiákból, biográfiákból ismerhetnénk, ahogy ez két évszázadon keresztül történt. Az 1744-ben született és 1803-ban elhunyt Johann Gottfried Herder ugyanis egészen a legutóbbi időkig azon kisszámú világirodalmi nagyságok közé tartozott, akinek csak a legendája élt a közvéleményben, írásait azonban egyáltalán nem volt módjában olvasni a csak magyarul tudóknak. Pedig a Herder-Iegenda, mint már utaltunk rá, különösen érzékenyen érintett s érint mindmáig bennünket, lásd a néhány éve lezajlott vitát Herder jóslatáról.

A budapesti Gondolat Kiadó kitűnő és ■népszerű Gondolkodók sorozatának jóvoltából most, majdnem kétszáz esztendő múltán, megismerkedhetünk végül az eredeti Herderrel is, nevezetesen legjelentősebb művével, az

ESZMÉK AZ EMBERISÉG TÖRTÉNETÉNEK EILOZÔFIÄJÄRÔL

■című munkájával, valamint az ún. Humanitás-levelekkel, melyek voltaképpen kiegészítései e hatalmas munkának.

Hogy mennyit ért Herder jóslata, az persze két évszázad múltán kiderült. Szerencsére nem ez a jóslata emelte őt a halhatatlanságba, ez legföljebb arra jó tanulság, hogy mi derül ki abból, ha egy történész, különösen ha az még ráadásul filozófus is, futurológussá vedlik. Szerencsére, mondottuk, nem ez a helyzet, s a mai olvasó meglepetten fedezi föl az Eszmék ... impozáns gondolat-konstruk- cióját, s próbálja azt elhelyezni a filozófia- történet nagy rendszerei közt.

S újabb meglepetéssel fedezi föl, hogy mennyit merített a herderi történelemfilozófiából Hegel. Arról pedig, hogy a hegeli filozófia milyen hatással volt a marxizmus klasszikusaira, történelemfilozófiája pedig nevezetesen a történelmi materializmus kialakulására, gondolom, aligha kell emlékeztetni bárkit is.

Hogy miért maradt mindmáig ismeretlen Herder életműve a magyar olvasók előtt, arra alighanem ugyancsak kielégítő magyarázatot ad a szerencsétlen jóslat. De hogy ma, midőn megjelenik végül a legfontosabb Herder-mű, az miért csak sze- melvényesen jelenik meg, arra már kielégítő magyarázatot aligha találunk.

Nem is kersssük, csak sajnálkozhatunk, hogy így történt, mert rövid időn belül aligha lesz korrigálható a meggondolatlan lépés, lévén, hogy egy-egy filozófiakönyvet nemigen szokás — még ha túllépi is a szakmai érdeklődés kereteit — rövid időn belül újra kiadni. Vigasztaljuk hát magunkat a többivel, a végül is mégiscsak olvasható részekkel.

Írtam pedig mindezt akkor, amikor még csak az Eszmék ... című Herder-kötet volt meglelhető a könyvpiacon. Azóta viszont, szinte egyidőben a Rathmann-kötettel (s ami természetes: Rathmann János szerkesz- tésében-gondozásában) megjelent egy újabb Herder-kötet is, ezúttal az Európa Kiadó gondozásában,

ÉRTEKEZÉSEK — LEVELEK címmel.

„Ahogy az emberi nem minden valószínűség szerint közös eredetű, progresszív egészet alkot egy nagy háztartásban, ugyanígy valamennyi nyelv s ezekkel együtt a művelődés egész folyamata is” — olvashatjuk a kötet nevezetes Értekezés a nyelvek eredetéről című tanulmányában.

S néhány oldallal tovább Herder szinte megismétli ugyanezt a gondolatot: „Ahogy csupán egyetlen emberiség lakik a földön, úgy csak egyetlen emberi nyelv is: de ahogy ez a hatalmas faj oly sok kis, országok szerint elkülönülő nemzeti fajtára oszlott, nyelvünkkel sem történt másként.”

íme tehát a Herder-reneszánsz újabb magyar dokumentuma: az Eszmék... után ezúttal a filozófus rövidebb munkáiból jelentetett meg a kiadó néhányat. Nevezetesen Az emberi művelődés történetfilozó- jiája című írást, a későbbi Eszmék... előtanulmányát, a már említett Értekezés a nyelvek eredetéről-1 s a nem kevésbé híres Levelek a humanitás előmozdítására című gyűjtemény néhány reprezentatív darabját.

„Te, korunk Szókratésze, nem tudsz már úgy tevékenykedni, mint Szókratész, mert működésed színtere már nem oly kicsiny, szűk, fokozottan élénk, zsúfolt, az idők,