Irodalmi Szemle, 1985
1985/1 - Barak László: Sancho Panza a piedesztál alatt (vers)
itt ülök életfogytiglan szakadt Orfeusz gyanánt teszem a dolgom életjeleket adok veszek hajlongok a Nagyérdemű előtt bemutatkozom bemutatkozom és még ki tudja hányszor bemutatkozom értetlenül bámulnak a kulisszák a nézőtér üres nézőtér nincs is bemutatkozom széttépem a papírt a realizmus gyújtózsinórját mert élni kell mert élni kell mert élni kell annak aki élni képtelen PUFF! itt ülök míg túljut fülledt magányán egy tollpihe ellebeg fejem fölé PIFF! PAFF! PUFF! rám zúdul a tollpihe a fülledt magány és egymás után a többi szín s belőlük szövetségeseimre emlékeztetőn az ablakok íróasztalok esztergák kávéfőzők kesztyűk feszítővasak a jobbra a balra az alant és a fönt utak mezők valószerűtlen kiterjedésű vizek valahonnét ismerős tájrészletek drótkötelek oszlopok kémények zuhatagok hegyoldalakban fénylő bányák hadseregek
