Irodalmi Szemle, 1985
1985/3 - FÓRUM - Dobos László: Az olvasás ürügyén — magunkról
a nincstől, a bizonytalanságtól, de a kiszolgáltatottság, a sokféle függés nyűgétől is. Biztonság kell, több és nagyobb biztonság. Nemzetiségi és általános vonatkozásban is a félelem nélküli élet kell. A csehszlovákiai magyarság háború utáni történetének egyik érzésvonala éppen ez: szabadulni a bizonytalanságból, s megküzdeni, megteremteni az élet biztonságát. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy az anyagi gyarapodás ténye és folyamata miként viszonyul a kultúrához? Az anyagi gyarapodás mértéke hogyan tükröződik a saját, a nemzetiségi kultúránkhoz való viszonyban? A magam tapasztalatai: vannak esetek, amikor a civilizáció-igény párhuzamosan halad a kultúra-igénnyel, de a többség esetében ez nem így van. A tehetős nemzetiségi réteg — tisztelet a kivételnek — erejéhez képest keveset vállal a nemzetiségi kultúra közteherviselésében. Sokszor még jelenlétével sem támogatja azt. Vannak szövetkezetek, amelyek százezrekkel támogatják falvaink kulturális intézményeit és rendezvényeit; vannak emberek, akik szemrebbenés nélkül, a kis zsebükből ki tudnák fizetni mondjuk a MATESZ egy esti előadását — jelenlétükkel sem tisztelik azt meg. Ugyanígy a könyv vásárlása, vagy kultúránk más akcióinak támogatása sem lehet anyagi gond. Mégis, mi az oka a távolmaradásnak, szinte már közhelyként emlegetett közönynek, érdektelenségnek? Legtöbbször az idő, az élet hasznos dolgaira felhasználható emberi idő. A többletjövedelem ára — a sok munka. Az állandó elfoglaltság. Az anyagi boldogulás és biztonság ára a permanens munka, a mindennapos különszolgálat. A túlterheltség, a munkából munkába állapot, ami hosszú távon deformál, embert és viszonyokat torzíthat el. Egyoldalúvá tesz. Gondolkodást és szemléletet egyaránt átformál. Mert az állandó munka, csak a munka megváltoztatja az élet hangsúlyait, az élet írott és íratlan értékrendjét; látszólag felemel, de a gondolkodás, a társadalmi jelenlét, a kultúra szempontjából — leértékelhet. Az egyszempontú életvitel elszürkíti az ember társadalmi prezentációját, a közösségi élet szempontjából így fontosságát veszti az ember. Jó az, hogy a csehszlovákiai magyarság gazdasági tevékenysége — egyéni és közösségi szinten — országosan is számottevő. De a haszonelvűség, csak az anyagiak egytörvénye egész arculatát deformálhatja. Az ötvenes évek elején azt mondtuk és gondoltuk, hogy a nemzetiségi azonosság kifejezője és megtartója a vers, a tánc, a dal, a beszéd; ma vannak vélemények, amelyek szerint a megtartó erő az anyagi biztonság. A pénz. Az anyagi jólét, ez a valós biztonság. Kétféle, ma már elhatárolódó szemlélet. Ennek révén ma már ott tartunk, hogy az irodalom s a kultúra naponta hirdetett igényei az anyagiasodás falának ütközve hullanak a semmibe. A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara húszéves évfordulójának ünnepségein, amikor a fővárosi Vigadó koncerttermének színpadán három kórus énekelte Suchoň Aká si mi krásna című művét és Kodály Esti dalát, valaki azt mondta halkan: igen, valaki fóliázik, valaki énekel. S hányan teszik mindkettőt? Nem bírói ítélet, nem is teljes igazságkép, de jellemző. A nyolcvanas évek elejének jellemző állapota. Üj helyzet, más helyzet, más behatárolok, más meghatározók, más értékrend, más reflexek, más magatartásformák, más szemlélet, más szimbólumrendszer — alakultak és alakulnak... A nyolcvanas évek ... A humán és csak a humán tartalmú műveltséganyag kevésnek bizonyul: elöregszenek a közművelődés humánköpontú struktúrái... Viszonyulásaink önbírálata mellett izgalmas elemzés tárgya lehetne, hogy nemzeti kisebbségünk magatartásformáinak kialakulásában milyen szerepet játszanak a reflexiók, a társadalmi körülmények kiváltotta reagálások ... Mi legyen hát tovább? Vannak helyzetek, mikor azt hisszük, hogy már elmúlt a rossz, s akkor tapasztaljuk, hogy az érdektelenség, a felelőtlenség, a közöny, a cinizmus, a kapzsiság, a pénz utáni hajsza — újratermelődik. Igen, de ugyanígy újratermelődik a felelősség is. Veres Péter írja az olvasásról: „Az író feladata sohasem az öntudatlan egész, hanem a tudatosítható egyesek formálása, mert rajtuk keresztül lehet az egészet formálni (...)” A civilizáció mai foka az élet magasabb szintű szervezettségét, megköszörült programokat, nagyobb önbecsülést kíván ... Illyés Gyula írja valahol: „aki mindenáron európai és világköltő akar lenni, csupán epigon lesz. Saját sorsunkhoz kell európai és világszinten hozzászólni (...)” A saját sorsunkhoz.
