Irodalmi Szemle, 1985

1985/3 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: Beniczky Péter magyar és szlovák verses példabeszédeinek változatai

is magyarázható, hogy nem az eredeti szöveg, hanem egy későbbi másolat maradt fenn, s bizonyos kifejezéseket talán a másoló bonyolított, ez történhetett harminchárom év múlva (a versek végén: 1685-1652).)- A cseh helyesírásban akkor a / hangot <?-vel írták, s leggyakrabban Beniczky szövegeiben is így találjuk, de előfordul /-vei is (oznamuje). Az i hangot jelölő y-1 és z-t oly következetlenül keveri, mintha nem ismerné az ezeket megkülönböztető szabályt. Eliáš szerint a g-t d-vel is keveri, de ez valószínűleg betű szerinti átvétele a magyarnak, mert ugyanitt a magyar versben is „gyémánt" áll. Nyelvi vizsgálódásra csak Sasinek kiadása alkalmas, mert megőrzi az eredeti szöveg bonyolultságát. Igaz, a hungarizmusok száma nem nagy, Eliáš csak tizenkettőt mutat ki a szakdolgozot alapján. Ennél több, de összehasonlítva pl. a Szenei Molnár Albert zsoltárainak keletszlovák fordításaival itt sokkal kevesebb; a legtöbbjük olyan helyen van (lán-tánc, vitéz, harc stb.), ahol a magyar versben is szó szerint ez áll. De találunk más példát is; a kardnak néhol „kord” a megfelelője az egyik példában, de másutt megtalálható a szláv „meč” is. A lovat néhol csehül (kun), másutt szlovákul (kon) nevezi meg. A cseh és a magyar helyesírás keveredését feltételezzük a c, cs hangok különböző' jelölésében: ez, cž, č (a magyarban a ez mindig c hangot jelöl). Példák: czinicz (ejtsd: csinyic), vezera, lancz, tancz, czase, czlovek. További példákat a cseh—szlovák helyesírás keverésére nagyobb számban M. Eliáš sorol fel az átírás bemutatására (I. m 136—137.). Néhol a bonyolult szláv szöveg csupán a magyar változattal való egybevetés után érthető meg világosan. Az újabb kiadó pl. a „Proč si kord pripínáš” kezdetű verset gúnyos kérdésnek véli, de a magyar változatból kitűnik, hogy nem az: „Mihez karddal férhetsz, mit fegyverrel vehetsz, nem kell ahhoz sok Diván.” A „Diván” szó itt a törökből átvett tanácskozási jelenti. A szlovákban ilyen a magyarból átvett „rákoš”, amely nemesi gyűlést, országgyűlést jelent, s ezt másutt is így nevezik a régi szlovák nyelvben, mivel a Pest melletti Rákos mezején szoktak ilyen gyűléseket tartani. A szlovák vers szellemességét mutatja, hogy ezt a széthúzásra említi példaként.

A jellegzetes cseh betűket: é, f, ű Beniczky szövegeiben nem találjuk, helyettük e, r, ú áll. Erről megjegyzendő, hogy az utolsónak a hangértéke megközelítő, míg az első kettőt csupán figyelmen kívül hagyja. (Rimay az elsőt ze-vel, a másodikat rz-vel jelöli.) A jellegzetes diakritikus helyesírást Beniczky szlovák szövegeiben csak elvétve, ritkábban találjuk. Ez csupán azt bizonyítja, hogy a cseh helyesírás Szlovákiában még nem volt általános. Feltűnő, hogy a két nemzedékkel később élő Bél Mátyás is teljesen mellőzi, pedig ő pontosabban használta a cseh biblia nyelvét (kancelláriai írással),, viszont a huszitákról ő csak ellenszenvvel ír evangélikus papként is. A szlovák versek hungarizmusaira az is jellemző, hogy általában olyan fogalmakat jelölnek magyarul, amelyek ismertek voltak a cseh nyelvben, de a szlovákban inkább magyarul használták, s így fordulnak elő a magyar változatban: hám, chitván (hitvány). Feltehetjük, hogy Beniczky a nagyszombati szlovák papoktól megismerte a cseh irodalmi nyelv jellegzetes szlovákos változatát, de sokkal kevésbé tudott csehül, mint a szlovák evangélikus írók.

A cseh nyelvnek ez a fokozatos elszlovákosítása azonban előremutató tendencia volt, a nép beszélt nyelvét vitték az irodalomba, s nem véletlen, hogy az erről a tájról származó Anton Bernolák (1762—1813) a cseh helyett épp a nyugatszlovák nyelvjárást tette meg a szlovák irodalom nyelvévé. Beniczky verseinek nyelve ehhez a fejlődéshez még csak az első lépéseket jelentette, de nem véletlen, hogy bizonyos szálak őt is a nagy- szombati szlovák katolikusokhoz kötik. Azt is meg kell említenünk, hogy szlovák versel kéziratban már a 18. században is utánzókra találtak, hasonlóan, mint a magyar példabeszédek. Hugolin Gavlovičnak Valašská škola (1755) című műve hasonló oktató-mora- lizáló verseket tartalmaz, s a Balassi-strófa is gyakran előfordul a szlovák katolikus énekeskönyvekben is. A Sasinek-kiadásban Beniczky szlovák versei után két más szerzőtől származó vers Is van, Cantici novissimi és Alia ejusdem autiris címmel. Ezek kilencsoros Balassi-versszakban készültek, s a versfőkből Johannes Skodny és Dorota Szakáéi neve következtethető ki. Ezek a Benlczky-féle Magyar rithmusok első részében található istenes, bűnbánó versekhez hasonlítanak.

Közismert, hogy a reformáció terjedése érdekében a nép nyelvén próbáltak szólni a hívekhez (a latin helyett a szlovákok számára érthető cseh nyelven). A szlovák katolicizmus nyelvi törekvéseit így magyarázza E. Paulíny: „A 17. században a pápai kúria fokozta arra irányuló törekvését, hogy a protestánsokat visszatérítse a katolikus egyházba. Ennek érdekében jelentős diplomáciai, politikai, eszmei és hatalmi kulturális.