Irodalmi Szemle, 1985
1985/2 - ÉLŐ MÚLT - Takács András: Fonóban a mátyusföldi Tardoskedden
A legények rendszerint csak az esti órákban jelentek meg a fonóban. A lányok a legények megérkezéséig dalolgattak, vagy olyan „mókás” játékot játszottak, amelyben nem kellett a munkát, a fonást megszakítani. A legények, mielőtt beléptek a szobába, leselkedtek az ablakon át, ős kihallgatták a lányok beszélgetését. Amikor a lányok szidták a legényeket, azok megzörgették az ajtót vagy az ablakot, hogy felfedjék jelenlétüket. Nem volt ritka eset az sem, hogy betömték a fonóház kéményét. A füst ilyenkor visszatódult a szobába. A legények azonban többnyire „békésen” érkeztek. Először megkérdezték, bejöhetnek-e, és csak aztán, amikor engedélyt kaptak, lépték át a küszöböt. Amikor befejeződött egy-egy fonóházi időszak, a legények tarka maskarába öltözve (ún. fonóbeli alakoskodás) mentek a fonóba. A lányok ülőhellyel kínálták őket, enni és inni kaptak, gyakran valamilyen csemege is volt a háznál, pl. kökény, aszalt szilva. A legények minden áron a párjuk mellett, vagy a kiszemelt lány mellett szerettek volna helyet foglalni, szórakozni vele és figyelmesen várni, mikor ejti el a lány az orsóját (ún. orsólesés). A leejtett orsót a legények igyekeztek megszerezni, mert azt a lány csak csókkal válthatta ki. Ha a kiváltás elhúzódott, a párt gyakran kigúnyolták. Heves szóváltások is történtek emiatt a fonóban. Ezek a formális erkölcsi fegyelmezések védték a fonőházak jó hírét. A legények jelenléte felfokozta a hangulatot. A fonás egyre lassabban haladt. A végén megkérték a ház asszonyát, a „nénét”, hogy engedjen meg egy rövid táncot. Kis alkudozás után előkerült a citera, és ki-ki a párjával vagy akár egyedül táncba kezdett. Azokat a táncokat táncolták, amelyek a faluban ismertek voltak. Leginkább a csárdást és nagyszámú variánsait: a keresztezőt, huppantóst, frisset, lassút, reszketőst, magyar kettőst ás így tovább. Előkerültek olykor a váskarudak (vízhordó rudak) is, a legények azokkal kezdtek szólózni, így fitogtatták ügyességüket. Később táncukba bevonták a lányokat is, párosán táncoltak tovább. A csárdás egy nagyon érdekes és ritka változatát, a váskarúddal táncolt páros csárdást járták. (A legények váskatánca formailag a pásztortáncok típuscsaládjába tartozik. A váska kezelése, földre helyezése, körültáncolása, a váskarúd keresztülugrása, a lábak alatt való átdobálása, a szövő lépések mind a kanásztáncok kimért motívumaira emlékeztetnek. Ellenben a váskarúddal való különböző ritmusok kikopogása, a váskarúd rázásával nyert lánccsörgetés tűnik fel új motívumnak ezen a vidéken. Ez a motívum formailag hasonlít a szlovák tőnckultúrából ismert bunkós tánc egyes motívumaira.) írásunk további részében egy maskarás játék menetét írjuk le. Nagy dübörgés, dö- römbölés és zörgés után megjelenik a zsúpkévébe bújtatott „maskara-legény”. Zsúpszalmából vagy nádból dróttal, esetleg spárgával gyékényt kötnek, majd az egyik végén összekötik úgy, hogy abból egy kúp alakú szalmakosár lesz. Ez alá bújik, illetve ezt ölti magára a maskara. A kúp két oldalán a karnak nyílást vágnak, esetleg rést nyitnak a szemnek és a szájnak is. A maskara-legény esetlenül ugrabugrál a ház közepén, és a lányok felé közeledik. A lányok sikongva félreugranak, mert akit a maskaralegény megfog, az lesz a „szeretője”, és annak táncolnia kell vele. A többi legény kihasználja a maskara-legény okozta felfordulást. Lopakodva bejönnek a fonószobába és ellopják a lányok orsóját, eldugják a guzsajról a kendert, vagy az egész guzsajt, ez attól függ, ki milyen viszonyban van az illető kislánnyal. Majd, mint akik semmiről sem tudnak, nyugodtan leülnek a lányok üresen maradt székére. A lányok, amint az első ijedtségből magukhoz térnek, játékosan énekelni kezdik: Ohm, ühm, á, hm, Ki-rá-lyi nagy pom - pát, Ohm, ühm, &y hm, Ül-jön le a föld - re, Is - ten hoz - ta ma - gát, Ki - rá - lyi nagy pom - pát, Ke - rül - jön e - lő - re, Ül - jön le a föld - re,
