Irodalmi Szemle, 1985
1985/2 - ÉLŐ MÚLT - B. Kovács István: Sebesi Jób népköltészeti gyűjtőútja Gömörben
akadna egy, mely inkább felköltené a figyelmet, az vagy egészen újabb keletű, vagy pedig át van alakítva, legtöbbször kifoltozva émelygős műdalainkból. Hála Istennek, csalódtam! Gömör termékeny talaja a balladának, népe fogékony kedélyű, s ez lehet oka, hogy igen régi balladák is élnek még ajkán. Az erdélyiek, mint Gyulai mondja, némi történeti háttérrel bírnak, vagy belevágnak a mesék világába, míg a magyarországiak megmaradnak a pusztán s inkább beszélykék mint balladák, melyek közt nagy ritkán akad egy-egy „Fehér László” vagy „Csomoor Dán i”. Az alakra nézve míg amazok teljesen nélkülözik a rímet és a stropha-szerkezetet, addig ezek szabályos négyes strophákkal bírnak párrímekkel. Alig lehet háromféle verselést megkülönböztetni bennök. E három kaptafára van húzva majd mindenik: 4—4 Fehér László / lovat lopott A fekete / halom alatt. Minden nyereg / szerszámostól, Csikós fékkel / kantárostól. vagy 4-4-2 Bereg Náni / nem fáj-e a / szíved Gyermekedet / hogy elveszítetted! vagy pedig így: 4-4-3 Fehér vállad / kerek arczod / kék szemed Te okoztad / akasztófán / vesztemet. Azonban ez csak az alföldiekre talál. Gömörben utazva találtam egyet, melyre bátran rá lehetne fogni, hogy erdélyi. Ügy, de hogy kerüljön Gömörbe egy erdélyi ballada eredeti alakjában? Hiszen az alföldön kell keresztül jönnie, s ott elromlik, vagy fölveszi azon szerkezetet a minő ott dívik. Ez pedig rímel néhol, de rímei nem szabályosak; hol párrím, hol félkereszt, hol ölelkező, s legtöbbször három-négy sor rímel egymással. Következtetni lehet arra, hogy itt is éltek egykor balladák, mint Erdélyben, más felől pedig arra, hogy a hegyes vidéken lakó nép inkább megőrzi emlékeit, melyek a lovagkorhoz fűzik, mint a pusztai. Ennek különben több alkalma érintkezni a várurakkal amannál, s ha netalán feledne is: Ajnáchkő romjai, a szomszéd Fülek, stb. eszébe juttatják valahányszor elballag alattuk. Különben még egy sajátság említésre méltó minden hegyi népnél. Míg a pusztai politizál a malom alatt, addig a hegy lakó nép örömest mesél a harczok koráról, szereti a fegyvereket és háza falát is, ha teheti, legalább egy rozsdás karddal meg egy lőfegyverrel földíszíti. így van Erdélyben, így a szomszéd Oláhországban, Szerbiában és így van felső Magyarországban is... elég ha felhozom példának a felső vidékek magyar ajkú lakosait. Erről tanúskodik azon ballada is, melyet ez alkalommal bemutatni akarok. A vőlegényt ebben is próbára teszik, miképp divat volt majd minden nemzetnél, elkezdve a zsidóknál. Szereti a gazdája lányát s nőül kéri, a leány bátyja azonban nem egyezik bele, megöli a vőlegényt s húgát magával viszi. A leány megöli bánatában magát s ekkor bátyjában is fölkel a lelkiismeret szava, mely nem engedi túlélni áldozatát. Ennyi a ballada tárgya, de lássuk most az egész balladát. SZABÓ ANNA Szegény fejem sok búval él, Maga felől jót nem remél, Kik valának jó emberim, Azok lettek ellenségim, Kik szemembe szépen szóltak, Hátam megett kicsúfoltak, Nékem szörnyű vermet ástak.
