Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - Alabán Ferenc: Vita — valóság — eszmélés
23 Irodalmi Szemle 1964/5, 6 (Disputa rovat] 24 Juraj Zvara: Irodalmi sematizmus ellen történelmi sematizmussal. Irodalmi Szemle 1964/7 25 Bábi Tibor: A költő szemével. Irodalmi Szemle 1964/8 26 Juraj Zvara e témakörből való széleskörű fejtegetését azokban a kiadványaiban végzi el, amelyekben a csehszlovákiai magyar népcsoport 1945 utáni nemzetiségi kérdésének megoldásával foglalkozik. A magyar nemzetiségi kérdés megoldása Szlovákiában (Bratislava, 1965] című könyve magyarul jelent meg; 1969-ben látott napvilágot a Maďarská menšina na Slovensku po roku 1945 című szlovák nyelvű átdolgozott és kiegészített műve, melynek rövidebb variánsa magyar nyelven is olvasható a Magyarok Csehszlovákiában című kötetben (Bratislava, 1969, 203—280. I.]. Zvara fejtegetései meggyőző ideológiai érzékről, általánosító készségről, a törvényszerűségek felismeréséről tanúskodnak. Művének értékét az 1965—68 között történt események áttekintésén túl nem utolsósorban az elméleti fejezetek, illetve fejtegetések emelik az átlag fölé, így például a csehszlovákiai nemzeti kisebbségek 1948 utáni komplex modelljének felvázolása ... 27 Turczel Lajos: A realizmus problémái. Irodalmi Szemle, 1964/2 28 Uo. 29 a] A szlovák irodalomtörténészek már rég konstatálták, hogy az 1949—1956 közti időszak a felszabadulás utáni szlovák irodalom fejlődésének periódusa, melynek végén az SZKP XX. kongresszusa (szűkebb értelemben a csehszlovák írók II. kongresszusa] áll. Ahogy az ötvenes éveket, úgy a későbbi időszakot (1956—63] is jellemzik belső ellentmondások. A csehszlovák írók II. kongresszusán a szlovák írók és költők elemezték az előző időszakot és kritikusan számot vetettek az alkotó munka társadalmi-politikai feltételeivel. Kifejezték a szocializmus iránti elkötelezettségüket és egyben elutasították a személyi kultusz minden megnyilvánulását és következményét. Ebben az időben a szlovák irodalom legfontosabb ihletője az erkölcsi problematika és a termelő szférák tematikájáról a súlypont áthelyeződött a sokoldalúan rétegzett emberi tudat területére. Az ötvenes évek második felében és a hatvanas évek elején a szlovák líra az addiginál egy magasabb fejlődési stádiumba ér. A Mladá tvorba a költészet új útjait éppen azzal jelölte ki, hogy a szocialista eszmeiség elveit a művészi valóságlátást tűzte ki célul, miközben az egész haladó költői hagyomány iránti nyitottságot hangsúlyozta. Miroslav Válek így írt erről a lap egyik programcikkében: „A modern költészet... a nemzeti hagyományból női ki. Merít természetesen a modern világirodalom tárházából is. Arcát a jelen felé fordítja és minden tematikai szférát meghódít. Realista lesz.” (Cesty poézie, Mladá tvorba, 1958] A fiatal költők (Ľ. Feldek, J. Stacho] kezdeti alkotói erőfeszítései jelentős mértékben a csoportos lírai program-megvalósítás jegyében nyilvánultak meg; eléggé egyoldalúan viszonyultak a szlovák líra előző fejlődési szakaszához, ill. mindahhoz, amire a Urai tradícióból a maguk számára ihlető forrásként tekinthettek (pl. a nezvali poetizmus és annak forrásai: Rimbaud és Appolinaire] ... A szlovák szocialista költészet legújabb történetének egyik jelentős momentuma, mondhatnánk, korszakos jelentősége az, hogy a hatvanas évek elején L. Novomeský visszatérhetett az irodalmi ténykedéshez. Az ő személyes és alkotói jelenléte tette lehetővé, hogy létrejöjjön a szlovák költészet fejlődésének és a szlovák irodalom történetének szerves folytonossága. b] Magyarországon az ötvenes évek elején a szubjektív szándékok és lehetőségek, valamint a kormeghatározók mérlegét jól dokumentálja a sematizmus vitája. Közismert, hogy a felszabadulás utáni új magyar irodalomnak ezt a „betegségét” a kor vezető kultúrpolitikusa, Révai József állította a viták középpontjába. Ö vette észre, hogy a sematizmus a szocialista fejlődés lehetőségeit korlátozza, s éppen az új irodalmat szegényíti el. A szákirodalom tanúsága szerint azonban megállapíthatjuk, hogy akkor az elemzés nem jutott messze az okok feltárásában. Révai korabeli megnyilatkozásai szerint a sematizmus az „új irodalom gyermekbetegsége”, amely arra vezethető vissza, hogy az írók még tájékozatlanok és gyakorlatlanok az irodalom új útjain. Tehát az oknyomozás a szubjektív szférába vezet vissza. Csak 1956 táján állapította meg Lukács György, hogy a sematizmus a poltikai és gazdasági voluntarizmus művészeti megfelelője volt. A sematizmus vitája tehát Magyarországon
