Irodalmi Szemle, 1984

1984/10 - NAPLÓ - Karol Tomis: A szlovák hungarológia 1945 után

Karol Tomis A SZLOVÁK HUNGAROLÓGIA 1945 UTÁN A szlovák hungarológia fejlődésében a felszabadulás után több mint tízéves szü­net állt be. Annak ellenére, hogy helyze­te a hatvanas évek közepétől fokozato­san javult — a lelkes „önkéntesek” és a szolgálatkész „bedolgozók” mellett fia­tal szakemberek (Rudolf Chmel és Jaros­lava Pašiaková) tűntek fel —, a hunga- rológusok ma is elégedetlenek az elért eredményekkel. Rudolf Chmel és Jaroslava Pašiaková jelentős munkát végeztek, több tudomá­nyos cikket, tanulmányt közöltek, sőt könyveik jelentek meg. A brünni Biblio­grafie československé hungaristiky (A csehszlovák hungarológia bibliográfiája) c. kiadvány irodalomtudományi részében feltüntetik azoknak a szlovák irodalom­tudósoknak és az irodalommal foglalkozó szakembereknek a munkáit, folyóiratok­ban megjelent írásait is, akik csak alka­lomszerűen foglalkoznak hungarológiával, ill. a szlovák—magyar irodalmi kapcsola­tokkal. A hungarológusok soraiban megnyilvá­nuló elégedetlenség egyik oka a szakem­berek száma és a kutatási feladatok nagy­sága, sokrétűsége, igényessége között mu­tatkozó aránytalanság. A szakemberek számát illetően a jövőben sem várhatunk radikális változást. A szlovák irodalomtu­domány feladatai sokrétűek. A hungaro­lógia csupán egyike azon fontos terüle­teknek, melyek feladatokat adnak az iro­dalomtudósoknak. S nem kis feladatokat, hiszen a magyar és a szlovák nép több évszázadon át közös államban élt, így a kultúra és az irodalom területén kialakult kölcsönös kapcsolatok, viszonylatok na­gyon bonyolultak. A jövőben több figyel­met és elmélyültebb érdeklődést kívánnak meg. A hungarológusokra a szlovák irodalom- tudomány múltbeli hiányosságai és kisfo- kú differenciáltsága miatt sok munka vár az időigényes dokumentumfeltárás terén is. Rudolf Chmel a Literárne vzťahy slo- vensko—maďarské (Szlovák—magyar iro­dalmi kapcsolatok) c. művében összegyűj­tötte ugyan a 19. és 20. századi szlovák és magyar sajtó számos cikkét, de az anyag feldolgozása, elemzése és az új szempontok szerinti átértékelése még vá­rat magára. Bár hungarológiánk berkeiben az utóbbi másfél évtizedben bizonyos megélénkülés tapasztalható, a szlovák—magyar irodal­mi kapcsolatok képe 1945-ig terjedően még mindig töredékes, sőt, az irodalom- történeti szintézis előfeltételei mindmáig hiányoznak. Nem kevésbé sürgető feladat az aktuális szlovák—magyar irodalmi kap­csolatok tanulmányozása sem. Feltárásra várnak azok a törvényszerűségek, amelyek e téren a világ szocialista irodalmaiban a fejlődési folyamatokat irányítják. • ­A szlovák—magyar irodalmi kapcsola­tok kutatási feltételei ma már kedvezőb­bek, hiszen a két nemzetet a marxista— leninista világnézet és a proletár interna­cionalizmus eszméi kötik össze. Eszerint kell átértékelnünk a kulturális és irodal­mi kapcsolatok nem marxista koncepció­it. A hibás nézetek és tévedések jogos kritikája mellett azonban pozitívan kell

Next

/
Thumbnails
Contents