Irodalmi Szemle, 1984

1984/10 - Stanislav Šmatlák: A szlovák proletárköltészet és a poétizmus; Teremtő emberi lényeg

lesztésében (vagy elfojtásában) fennálló különbséget. Azt akarjuk, hogy a szlovák kulturális törekvések ebben a különbségtételben valóban kulturális törekvések legyenek, tisztességes és jelentős szerepet töltsenek be az emberiség új, igaz emberi vágyakkal áthatott kultúrájának építésében és védelmében a kulturálatlanság hódításai ellen, nevezzék azt bár »forró nacionalizmusnak«, »faji felsőbbrendűségnek«, »egyházi-vallási önmegváltásnak« vagy egyenesen »fasizmusnak!” A harmincas és negyvenes évek fordulóján Novomeský teljes aktivitása a kulturálatlan barbárság említett válfajai ellen vívott feszült harc jegyében zajlik. Publicistaként Novomeský a legális tevékenység minden lehetőségét kihasználta, bár 1938 októbere és a kommunista párt betiltása után néhány cikkét álnéven vagy csak betűjelzéssel közölte. Végeredményben az 1939 végén éppen egy prágai kiadó által megjelentetett Szent a jalu határában is sajátos tiltakozás volt a kor poltikai helyzete ellen, világos utalás a vele való egyet nem értésre — végül is csalhatatlanul erről tanúskodott a kötet tartalma —, és igazolta Novomeský 1939-es márciusi cikkét a szlovák és a cseh kultúra „összemoshatat- lanságáról”, annak ellenére, hogy azok között erőszakosan éj mesterségesen határvonalat húztak. (A cikk betűjelzéssel az Elán folyóiratban jelent meg, és jelentős visszhangot váltott ki a haladó cseh irodalmi körökben.)

Ebben az időben a publicista Novomeský minden korábbinál erőteljesebben hívja segítségül az irodalom humanista hagyatékát, egész sor jubileumi tanulmányt ír több nagy klasszikusról, 20. századiakról is, szlovákokról, esetiekről, világirodalmiakról, feltárva műveik eszmei tartalmát mint a haladás és az emberség eleven szövetségesét a kor örvénylő idejében. Novomeský nagyon pontosan definiálta az irodalom nagy művészetének ezt a történelmi kultúrateremető és életmegtartó szerepét, mikor arra a kérdésre, hogy mi értelme van a Szent a jalu határában utolsó sorának („Egy szó ajkamra buggyan. / Rágondoltam a fájdalomra, s máris írját találtam.” — Rónay György fordítása.) — így válaszolt: „Nem minden és bármilyen szóra gondolok, hanem a megszenvedett, a szenvedések által birtokba vett szóra, a kétségekben és az igazságért vívott nagy küzdelmekben kihordott szóra gondolok és tulajdon gyermekére: a szépségre; olyan szóra gondolok, mely mögött maga az élet áll; a Baudelaire-ek, Apollinaire-ek, Verlaine-ek, Rilkék, Lermontovok, Puskinok, Jeszenyinek, Majakovszkijok és Janko Král'ok stb., stb. szavaira gondolok, hogy annak az építménynek a tartópilléreit említsem, mely szavakból összerakva az idők legnagyszerűbb és legbiztosabb cselekedete.”' (Müveimről, 1940). Gondolom teljes joggal helyezhetjük el e nagyszerű keltől nevek galériájában Laco Novomeskýét is, a Vasárnap, a Romboid, a Nyitott ablakok a Szent a jalu határában és a Csempészett ceruzával 1940—41-es versciklus szerzőjének a nevét, mert az ő szava is — melyet az élet mélységeiből hozott felszínre, az igazságnak és tulajdon gyermekének, a szépnek megragadásáért folyó küzdelemnek szentelt — tartósan beleépül az emberi kultúra épületébe.

Ojból megismétlem: Laco Novomeský költői szava már genezisének és szerepének eme alapvetően tevékeny lényege miatt sem veszíthette el soha dialektikus összefüggését a költő gyakorlati tevékenységével. Mert a későbbiekben is, mikor már az esti órákban sem maradt ideje a költészetre, mikor teljesen elmélyedt a Szlovák Nemzeti Felkelést előkészítő munkában (az ötödik illegális SZLKP KB és az illegális Szlovák Nemzeti Tanács tagjaként), mikor a felszabadulás után teljesen elfoglalta a felelős párt- és állami funkciókban végzett munka, tehát amikor gyakorlatilag az új világ építőjévé vált Csehszlovákiában, akkor is, vagy éppen akkor egyben az új világ új kultúrájának építője volt. Tevékenyen és hatékonyan szüntelenül a születőiéiben lévő szocialista társadalom irodalmának új és már „végérvényes tartalma” felől gondolkodott, és arra törekedett, hogy az emberek a történelmileg új lehetőségeken és kötelességeken túl az irodalomnak és a művészetnek az új társadalmi feltételek közötti állandó pótolhatatlanságát (vagyis sajátszerűségét) is megértsék. Amikor később, életének közismerten tragikus kálváriája után újra visszatért a költészethez, ismét fényesen beigazolódott, hogy az élet és a költészet dialektikája Novomeský művészetének állandó belső összetevője maradt, és hogy ennek a dialektikának a tartalmisága szemmel láthatóan elmélyült és új fajsúlyra tett szert. Üj költői termése — mely az elhallgatás és az elhallgattatás évei után érlelődött ki a Tereza villa és a 30 percnyire a várostól verseiben (mindkettő 1963-ban jelent meg) és az Onnan és más