Irodalmi Szemle, 1984
1984/10 - Stanislav Šmatlák: A szlovák proletárköltészet és a poétizmus; Teremtő emberi lényeg
a poétisták — St. Š.) között valamiféle törés léteznék, nem felel meg az igazságnak: nem törés van, hanem csak egészen természetes fejlődés és folytatás.” (Soubor díla F. X. Saldy VIII. Prága 1961. 159. old.). Például a „poétista” Nezval tartósan pozitív személyes viszonya Jirí Wolkernek nemcsak a személyiségéhez, hanem költői hagyatékához is, ugyancsak markáns bizonyítéka annak, hogy a két háború közti haladó cseh költészetben létezett ez a történelmileg magasabb rendű kontinuitás. Persze, ez semmiképpen sem ment fel bennünket a kötelesség alól, hogy ezt a fejlődést a konkrét dialektikus ellentmondások soraként ismerjük meg; e sorban pedig az öntudatosodó szlovák költészetnek a cseh költészeti poétizmushoz való viszonya is helyet foglal. 2 Irodalomtörténetírásunk nemegyszer állapította meg e viszony ellentmondásosságát, s mutatott rá belső paradoxonára: a poétizmus elméleti alapelveinek és jelszavainak (tehát „életnézetének”) elvetésére, ugyanakkor egyes poétisták, főként Nezval művészi kvalitásainak az elismerésére. (Az értékelési kritériumok eme „kettőssége” nemcsak az ismert Urx-féle, hanem a Poničan-féle Pantomima-kritikában is megnyilvánult.) Természetesen ebben az esetben sem maradhatunk meg a tény ellentmondásos voltának a puszta konstatálásánál, anélkül, hogy kísérletet tennénk a szóban forgó ellentmondásosság genezisének és konkrét történelmi szerepének az elemzésére és értelmezésére. Ezért legalább futólag érintenünk kell egyes jelenségeket, amelyek a húszas évek derekán befolyásolták a szlovák szocialista költészet programszerű „öntudatosodását”, vagy közvetlen részei voltak ennek a folyamatnak. Elegendő figyelmesen beleolvasni Urx korabeli cikkeibe, kritikáiba és glosszáiba (1961-ben jelentek meg a Básnik v zástupe c. kötetben), hogy rájöjjünk: elméleti tevékenységének tengelyét nem az egyszerű elutasítás, hanem a modernség kérdésével, a művészeti és irodalmi avantgardizmus kérdésével való kritikai leszámolás képezi. A modernség Urx szerint is az „új életszemlélethez”, a „marxista nézethez” kötődik, ám ugyanakkor módszertani kérdés is, mert a modernség, mint ő mondja, mind a munkás, mind a költő esetében egyszersmind „a munka rendszerében” rejlik. Ezt a „módszertani” mozzanatot ki kell emelnünk. Ha ugyanis Urx kijelenti, hogy „nincs modernség a proletárköltészeten kívül”, ezt nem valamiféle abszolút formai-tartalmi kizárólagosság értelmében mondja, éppen ellenkezőleg, a költészet potenciális egyetemessége jegyében, abban a meggyőződésben, hogy éppen a proletárköltészetben érezni a legteljesebben a szocializmust mint az emberiség jövőjét, a szocializmust mint az emberi élet új „módszeréhez”, új módjához (stílusához] ragaszkodó „ember igyekezetének lüktetését”. Ogy tűnik, éppen a „modernségnek” ez a tág, nem csupán tartalmi, hanem egyszersmind „módszertani” meghatározása teszi Urx számára lehetővé, hogy a priori előítéletek nélkül, törvényszerűségeinek és értelmének megértésére törekedve, tudja követni a cseh baloldali költészet elmélyülő belső differenciálódásának folyamatát. E törekvés beszédes dokumentuma a Mladé Slovenské ban (1924, 9. sz.) közölt cikk, amelyben Urx a realizmus és a romantika antinómiáját hívja segítségül, s próbálja alkalmazni a „proletár” és a „devétsiles” költészet létrejövő kettősségére. Ezt a kettősséget a valóság és az álom antinómiájaként, az irodalmi fejlődésben állandóan jelenlevő kétsarkúságként értelmezi, amely a mi proletárművészetünk területén is kifejeződik: „Ma pedig komoly tényt figyelhetünk meg proletárirodalmunkban. Megállapítjuk, hogy költőink egy része (Hora, Hofejsí, Okáli és mások) a legvalószínűbb és legvalóságosabb proletárvalóság lökéseitől reszket verseiben. Lírájuk az ellenállás hangján szól, a szenvedők iránti együttérzéstől és szeretettől remeg. — A másik oldalon a »devet- siles« költészet áll, amely életörömet jelent, az egyszerű és nagy szépségek, mint amilyen a lepke vagy az aeroplán, láttán érzett bódulatot. Ez a bódulat az extázishoz, az álomhoz kötődik. Ez a költészet a vágyból fakad. A vágy pedig akkor keletkezik, amikor a költő tudatosítja a proletárok elnyomott, korlátozott életét; ilyenkor feltámad benne a vágy valami jobb után, a gondtalan és jobb élet után, az öröm és a gyümölcsök bősége után. Ezért ez a költészet is jó és egészséges. A vágyból álom
