Irodalmi Szemle, 1984

1984/9 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Üzenet (6.)

•a nem proletárszármazású írókkal szembeni türelmetlenség stb.) kedvezőtlenül hatott a haladó irodalmi törekvésekre. A fejlődés aztán úgy hozta, hogy a szocialista iroda- -lomnak az OKP(b) Központi Bizottságának 1932. áprilisi határozata alapján túl kellett lépnie a RAPP-korszak túlzásoktól sem mentes irodalompolitikáján. Magyar vonatkozásban e túlzások közé tartozott az a minősíthetetlen támadás, melyet a nemzeti hagyományok és a kortársi irodalom képviselői, köztük József Attila ellen indítottak A magyar proletárirodalom platformtervezetének szövegezői (Az Üt 1931-ben két folytatásban ennek csak egy részét közölte). Ez a dokumentum, ultrabalos szemlélettel, radikális kispolgári lázadónak minősítette Adyt is. Érdeme és erénye a csehszlovákiai magyar szocialista irodalom szervezőinek, mindenekelőtt Fábry Zoltánnak és Balogh Edgárnak, hogy ehhez a hajszához nem csatlakozott, időben feli.merték József Attila elhivatottságát, forradalmi hűségét. Móricz Zsigmond és Kodolányi, illetve Karinthy Frigyes munkásságával szembeni állásfoglalásukról ezt már nem mondhatjuk el. A „sugalmazott” osztályszigor túlhajtottnak, súlyos tévédé :nek bizonyult, s ezt a felszabadulást követő években Fábry nyilvánosan is megbánta.

A harmincas évek elején, a fasizmus fokozatos előretörésével a forradalmi hullám megtört, s ezekben az években a proletárdiktatúra közeli megvalósítása irreálissá vált. Az új veszélyhelyzetben a legszélesebb körű összefogás, a nemzeti szabadság, függetlenség es demokrácia védelme jelentette az első számú feladatot. Ennek megfelelően a szocialista irodalomnak is egyetemesebbé kellett formálódnia. A „valőságiro- ,dalom” szándékain túllépett az idő, a leselkedő veszélyekkel szemben minden haladó erő összefogására volt szükség. Ekkor vált programmá a szocialista realizmus ábrázolási módszereinek alkalmazása, egy olyan irodalom megteremtése, mely a társadalom ábrázolásának mélyén realista igényeit hirdeti, eszmeiségében pedig a szocialista szempontokat érvényesíti. A népfrontpolitika szellemét követő irodalompolitika azonban .csak a szövetségesek keresésében vállalt közösséget a haladó (polgári, humánus) szellemű irodalom képviselőivel, eszmeiségét tekintve nem adhatta fel sem internacionalizmusát és forradalmiiágát, sem a társadalom felszabadításáért küzdő munkásosztály céljait. A RAPP feloszlatásáról szóló 1932. áprilisi határozat, majd az 1935-ben Párizsban, a' későbbi években Madridban, illetve Párizsban („A kultúra védelméért” elnevezéssel) összehívott írókongresszus, illetve az 1935 augusztusában megtartott VII. Komintern kongresszus kijelölte azokat az elveket, közte a népfrontpolitika világos programját is, melyek meghatározóak voltak az irodalom fejlődésére. Magyar nyelven olyan sajtóorgánumok vállalták e politika népszerűsítését, mint az erdélyi Korunk, az Ostraván megjelenő Munkás, illetve a népfrontpolitika kiemelkedő sajtóorgánuma, a Magyar Nap, a jugoszláviai Híd (1931—1941), a Párizsban megjelenő Szabad Szó, a Sarló és Kalapács megszűnése után pedig a Moszkvában megjelenő Űj Hang (1938— 1941).

Az új helyzetben az irodalom szerepe is új megvilágításba került. Érvényesült a hagyományok ápolásának lenini elve, s a szocialista irodalom új módon viszonyult a korabeli polgári irodalomhoz, valamint a történelmi és politikai kérdések megoldásához. Fábry Zoltán munkásságában ezekben az években a „vox humana” gondolata vált meghatározóvá, mely az ő értelmezésében nemcsak az „emberi szó”-t, „emberi hang”-ot jelentette, hanem a szocialista humanizmus embert emberségre elkötelező tettét, valamint a Gorkij, Thomas Mann, József Attila és mások munkásságában testet öltő írók magatartását is. „Szabadság vagy szolgaság?” — így hangzott 1938-ban Fábry történelmi vagy-vagya, s minden józan tollforgató tudta és vallotta, hogy „a dunamenti népek tava:za a népek összefogásából bomlik virágba...” (Ferencz László: Sorsdöntő idők, Magyar Nap, 1938. 4. 17.) Nem véletlen, hogy ezekben az években az alkotás lélektanát tekintve sem módosultak lényegesen a szempontok. Nem érdektelen idéznünk Fo báth Imre egyik vallomását, aki 1938-ban ezt írta a Magyar Napban: „Nem vagyok híve a szűk értelemben vett tendenciaköltészetnek, de meggyőződésem, hogy az igazi költészet egy tágabb, nemesebb értelemben mindig az. S ezért minden alkotásnál ezt kérdezem: kinek az érdekében íródott, kinek és miért?” Ez a küldetéstudat fejeződött ki Fábry Zoltán Szlovenszkói küldetés: 1938 című írásában is. „Az európai kultúra hitén állni ma csak a hitvallók bátorságával és konokságával lehet... Az európai kultúra hitén állni ma nem jelenthet mást, mint a fasizmussal szembeszállni. A küldetés neve: antifasizmus.”