Irodalmi Szemle, 1984
1984/9 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Üzenet (6.)
Fónod Zoltán A csehszlovákiai magyar irodalom a két világháború között ÍROD ALOM SZEMLÉLET, IRODALOMKRITIKA ÉS ESSZÉ A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT A csehszlovákiai magyarság életében alapvetően fontos lépésnek tekinthető, hogy a megváltozott történelmi helyzetben a kulturális és a szellemi élet képviselői, szervezői arra szánták el magukat, hogy az irodalmi élet megteremtésével hajlékot építsenek a kisebbségi kultúrának. Évtizedek múltán túlzónak, gyakran naivnak tűnő' tervek, elszánások, vágyálmok tekintenek vissza ránk a letűnt kor sajtója elsárgult lapjairól. A kezdet, a hőskor éveit idézik, függetlenül attól, hogy a tenni akarás nem jelentette egyben a minőséget is. Becsületes, tiszteletre méltó szándékkal fogtak munkához, tanúsítva nemcsak az alkalmazkodás, a beilleszkedés, az együttélésre való törekvés szándékát, hanem a sors kívánta irodalomteremtés nehezét is. Dilettánsok, elhivatottak, később beérkezettek küzdelmének, küszködéseinek mozzanatait örökítik meg ezek az évek, melyekben a naiv és hiszékeny álmodozások éppúgy természetesek voltak, mint a jövőt építő reális tettek. Az ellentétek jegyében keresték a jövő felé vezető utat, egyszerre tanulva a kisebbségi sorsot és az államnyelvet, s küzdve a visz- szahúzó, konzervatív szemlélet nyűgeivel és birkózva a tár:adalom életét átható új eszmékkel. A valóság termékenyítő áramkörében élve csüngtek anyanyelvükön, magyarságukon, s keresték az együttélés emberi, elfogadható lehetőségeit az egy hazában élő nemzetekkel, népekkel, önmagára, a saját hitelére valamit is adó író a megértésre való törekvést tarthatta a legfőbb erkölcsi-szellemi erénynek. Mert az együttélés és kölcsönös megismerés során alakulhatott ki magyarok, csehek, szlovákok, németek, lengyelek, ukránok (ruszinok) között a közös sors érzése, továbbá egymás történelmi emlékezetének, irodalmi és kulturális hagyományának megismerése és megbecsülése. A nagy remények és nekibuzdulások ellenére azonban két évtized eltelte után is' jobbára csak torzók, töredékek maradtak az utókorra, kiforrott nagy életművek nélkül, de az újat akarás fel-feltörő, erőt adó szándékával. A lapokban, folyóiratokban lefolytatott csaták arról tanúskodnak, hogy a válságba, holtpontra jutó irodalmi törekvéseknek mindig volt lelkesítője, továbblendítője. Eszmei áramlatait tekintve a kor világnézete, politikai színskálája kezdettől fogva jelen volt a kisebbségi társadalomban is, meghatározva a csehszlovákiai magyar irodalomszemléletet és a kritikai légkört is. A konzervatív nézetek a jobboldali politikai és klerikális körök törekvéseiben jelentkeztek, a haladó polgári irodalmi törekvések képviselői viszont a polgári demokrácia eszméinek kiteljesedésétől remélték az új lehetőségek kialakulását. Nálunk a magyarországihoz hasonló „népi” mozgalom — a parasztságra támaszkodó harmadikutas politikájával — nem alakult ki. Határozott eszmei-világnézeti, valamint erkölcsi-etikai nézeteket képviselt a szocialista irodalmi irányzat, mely fejlődése során a proletkultos hatásokon éppúgy átesett, mint a rappista korszakon. Ez az irodalmi törekvés magyar viszonylatban a szocialista irodalmi hagyományok letéter ményese lett Csehszlovákiában, s az antifasiszta szellemi ellenállás nagyszerű fegyvertényeinek is bizonyságát adta. Íróknál, irodalomkritikusoknál az eszmei áramlatok kizárólagossága helyett az esetek többségében a hatások és ellenhatások kölcsönösen érvényesültek, így ellentétes eszmei áramlatok sajátos színfoltjai egy-egy alkotó munkásságán belül is jelentkeztek. ÜZENET (6.)
