Irodalmi Szemle, 1984

1984/9 - ÉLŐ MÚLT - Zalabai Zsigmond: „Lakodalom van a mi utcánkban”

vast, fordítsa testünknek megújulására, a mai napon pedig tartsa és éltesse friss jő egészségbe mindnyáj okát.” Minekutána érkezésének megadta módját, előadta jövetele okát; vagy prózában, vagy pedig hídosó versben:

Kinyílott a kéknefelejcs, bokrétába kötik,

És egy ifjú menyasszonynak szíve fölé tűzik:

Oda tűzi édesanyja, aki felnevelte,

Aki úgy gondol rá, mint a kertész a kéknefelejcsre.

Kertet plántál szívébe kedves leányának,

Akit szeretettel nevelt menyasszonynak.

N. N. bátyámuram általam tudatja,

Hogy kedves leányának esküvője napjára A jövő szerdán keressék fel házát,

Ne vessék meg a szíves meghívását.

E’ szó mondásom.

Ezek a szövegek már előlegezik azokat a rigmusokat, amelyek — a csak lakodalomkor énekelt dalok, alkalomhoz nem kötött mulatónóták, szerelmi énekek, prózai és verses köszöntők, találós kérdések s a csujjogatók mellett — az ipolypásztói lakodalom költészetének gazdag körébe tartoznak. Már idézett s ezután idézendő szövegeim, úgy látom, félnépi-műköltői eredetűek; egy részük ponyvakiadások formájában terjedt a nép körében. Meg sem közelítik a népballadák, népdalok csiszoltságát, nyelvi értékét. Rímelésük darabos, ritmu.uk döccen. Mivel azonban a lakodalom dramaturgiájában fontos szerepet töltöttek be s mert becses néprajzi-kultúrtörténeti adalékokat őriztek meg (az ételrigmusok például azt, hogy milyen volt az ünnepi étrend), közlésüket érdekesnek-hasznosnak tartom.

A vasárnapi hídosás után megkezdődtek az előkészületek a nagy lakodalmi színjáték lebonyolítására. Régente erre mindig szerdán került sor. Mind a „jányos”, mind a „vőleginyes háznál” — mert falumban mindkét helyen lagziztak — folyt a szorgalmas munka. Kirámolták a házból a bútort, helyébe a kocsmából lovaskocsin székeket, padokat, asztalokat vittek. Az újboros lagzikat, mivel már hűvös volt, mindig bent, a házban tartották; tavasszal, jobb időben kint az udvaron, ponyvasátor alatt is tanyázhatott a vendégsereg. Külön gondot okozott — hisz kölcsönző nem volt — a sok fazék, „katlan” (üst), tányér, ké;, villa, kanál beszerzése a rokonoktól, ismerősöktől, Archaikus hagyományra — gondoskodjék mindenki az evőeszközeiről! — következtethetünk az alábbi, kisduruzsbák mondta hídosóból:

Réce, ruca, vadliba,

Gyűjjenek a lagziba.

Kést, kanalat hozzanak,

Hogy éhen ne maradjanak!

Be endezték — rendszerint a „kiskonyhában” (a „ház”-nak nevezett főépületei szemben álló nyári konyhában) a lakodalmi konyhát. Ha a szükség úgy kívánta, helyet kaphatott az udvarban is, ponyvatető alatt. A bort, hogy ne kelljen lépcsőket mászni, a pincéből a kamrába helyezték át. A lagzi alatt valamelyik férfi rokon gondoskodott arról, hogy a sűrűn ürülő üvegeket újratöltse. A kamrában kapott helyet a házi főzésű pálinka is, óriási üvegdemizsonban várta, hogy kisebb üvegekbe húzzák le. A rokonok közül kikerült gazdaasszonyok már a lagzi előtti napon sürögtek-forogtak; sütötték a „kócsos kalácsot”, a kerek formájú, sajátos fonással díszített perecféleséget. Csemege, és egyúttal lagzis jelkép: díszként húzták a borosüveg nyakára, s a lakodalmi menet ezzel vonult végig a falun. Megkínálták vele a nézdegélőket; sokszor egyszerűen közéjük dobták.

A rokonok a lagzi előtti estén vitték el — már sötétben, hogy senki se lássa — a lakodalmi konyhára szánt tyúkot (újabban tortát, süteményt is). Ezzel egyidőben adták át a fiatal párnak szánt — csak újabban divatba jött — ajándékot is. A háziak a vendéget'leültették; áz idő a gyűlő ajándékok megtekintésével, poharazgatással telt. S a beszéd témája mi-más lehetett volna, mint a holnapi nagy nap? Számtalanszor