Irodalmi Szemle, 1984

1984/9 - ÉLŐ MÚLT - Zalabai Zsigmond: „Lakodalom van a mi utcánkban”

»Halló, itt Ipolypásztó« — hangzik a mikrofon előtt, és egypár jelenlevő szemében könny rezdül, mert a pünkösdi rózsa' ünnepén, íme, a szóvirágok gyönyörű csokrát készítik minden hallgatónak.

Menyhár János elfogulatlanul lép a mikrofon elé, és felolvassa alapos, tárgyilagos és sok tudásra valló bevezető előadását. Megemlékezik Ipolyságról és az Ipoly völgyéről, szép történeti visszapillantást nyújt, és vázolja a palócság kulturális helyzetét. Szeretnénk tapsolni, de a speakar már a lakodalmi közvetítést jelenti.

Farkas István áll a mikrofon elé, és költői bevezetéssel kezdi meg a tulajdonképpeni néprajzi közvetítést. Szlovenszkó magyar népe először fog ma kezet az egész világgal

— mondja. — Eljöttünk hozzátok, népek és nemzetek, hogy megmutassuk, a magyar palócfalu él, életét íme a világ tenyerére fekteti.

Politikusok, képviselők, tanárok, szónokok megirigyelhetnék azt a nyugalmat, amely- lyel a pásztói földművesek belekezdenek a mondókába. És most több, mint félórán át csupa öröm, csupa muzsika, csupa fürge, igazi magyar, hamisítatlan palóc rigmus, ami mind úgy árad a rádió hangszóróiba, hogy csak gyönyörűséget érezhetnek azok, akik hallgatják.

A sok szép lakodalmas nóta úgy hangzik, mintha tanult dalosok énekelnék, pedig akik énekelték, azok reggelre kelve már az eke szarvánál dalolnak versenyt a pacsirtával.

Fölhangzik a legszebb palóc nóta:

Ipoly partján hallgat a malom, gyere ki a partra, angyalom. Körülvesz a csillag sugárral, búgó esti szellő dalával.

Zavaros az Ipoly, ha megárad, Meghalok én, rózsám, utánad. Ha meghalok, rózsám, teérted, Rózsám, az is csak a te vétked.