Irodalmi Szemle, 1984

1984/1 - ÉLŐ MÚLT - Varga Rózsa: Forbáth Imre — prózai írásai tükrében

megfelelő súllyal szerepeljen a magyarságnak, a magyar szellemi életnek az a része, amelynek értékét, progresszivitását, a csehszlovákiai társadalmi életben betöltött pozitív szerepét a múltban — s ennek alapján a megvalósítandó szocialista rendszerben, létjogát a jövőben — ne lehessen elvitatni. A tanulmányt Vlado Clementisnek, az angliai Nové časy szerkesztőjének felkérésére írta; 1943 októberében jelent meg. „Az én krédóm egyszerű: csehek, szlovákok, magyarok jövője, a Duna-medence többi nemzetének jövendője is attól függ, hogy okultunk-e saját történelmünkön. Ha okultunk, és helyesen vontuk le a tanulságot, akkor hiszem, hogy nincs messze a kor, amelyben különböző népeink más és más nyelven együtt éneklik a szabadság dalát” — írja Forbáth a tanulmány befejező részében.

1945 márciusában Forbáth Clementisszel együtt, egyazon hajón indult haza Csehszlovákiába. Nagy kerülővel, a Gibraltáron át, a Földközi-tengeren keresztül hajóztak Konstantinápolyig, onnan pedig Románián keresztül vonattal utaztak Kassáig. Forbáth minden valószínűség szerint csak ott, a kassai program megismerése után fogta föl, hogy a csehszlovákiai magyarság szellemi életében semmilyen szerepre sem számíthat.

Nyilvánvalóan Forbáth családi és egzisztenciális körülményei is nagy szerepet játszottak abban, hogy régi lakóhelyén, Moravská-Ostrava kőszénbányáinál helyezkedett el orvosként. 1945 után egy ideig főként csehül írt. Néhány cikket, számtalan politikaiideológiai előadást szemináriumok számára, később film-forgatókönyveket (ezek közül egyet meg is filmesítettekj s egy szép emlékezést Ervin Schulhoff zeneszerzőről, amely könyvalakban is megjelent.

Első 1945 után írt jelentősebb magyar vonatkozású tanulmánya egy cseh Petőfi-kötet szerkesztése körüli munka eredményeként született 1949-ben. Magyarul a Hétben jelent meg 1957-ben.

Forbáthot, a magyar költőt és írót ekkorra már majdnem elfeledték. Újra fel kellett őt fedezni, s az 1956 után éledező csehszlovákiai magyar irodalmi élet egyik jelentős eredménye, hogy 60. születésnapjára megjelentették válogatott verseinek kötetét. Az ötvenes évek második felében félénken, eleinte álneves levelekben kereste a kapcsolatot a csehszlovákiai magyar szellemi élettel. A hatvanas évektől kezdve aztán sűrűbben jelentek meg írásai a Hétben és az Irodalmi Szemlében, a magyarországi Kortársban s az Élet és Irodalomban. Miniatűr portrék és terjedelmesebb arcképvázlatok az egykori barátokról, pályatársakról, melyek tulajdonképpen kisebb-nagyobb mozaikdarabjai egy nagy méretűre tervezett, időben 1919-től 1945-ig terjedő, térben Budapestet, Pozsonyt, Bécset, Prágát, Berlint s a londoni emigráció sokszínű világát felölelő, megkezdett, de soha be nem fejezett memoárkötetnek. Majdnem húsz évi szünet után kezdett el újból rendszeresen magyarul írni, miután kiépültek kapcsolatai a csehszlovákiai magyarság irodalmi fórumaival, s főként, amikor nyugdíjba vonult és megszabadult a mindennapi orvosi munkától. Egy-egy írásának a hagyatékban fellelhető számtalan variánsa arról tanúskodik, hogy gyötrelmes lehetett az út, mely visszavezette a magyar mondatok könnyed sorjáztatásához. Az írás lendületét viszonylag rövid idő alatt újra visszaszerezte, de valamikori, minden kétellyel dacoló hitét, optimizmusát múltat iga- zolón is fölgerjeszteni többé nem tudta. Amikor az emlékiratainak vázlataihoz összeállított névsorban szereplő valamikori harcostársairól sorra kiderült, hogy vagy a fasizmus, vagy a személyi kultusz áldozatai lettek, a tragédiák árnyékával nem bírt megbirkózni. Felidézésük élete legfőbb értelmét adó hitét kezdte ki, s személyes vallomása szerint egy átvirrasztott éjszakán átélt szörnyű lelki tusa után elégette megkezdett memoárjának kéziratait.

Kifejezetten publicisztikai jellegű írása nem sok van, bár lehet, hogy néhány írása a húszas évek napilapjaiból és a felszabadulás utáni cseh sajtóból még előkerül. Tudunk róla, hogy pályája kezdetétől a cseh nyelvű kommunista sajtóban is publikált, s hogy kisebb-nagyobb cikkeket például a teplicei helyi lapokba is írogatott; ő maga ezeket soha nem tartotta számon. Ebből a műfajból a legfényesebb korszakából valókat, az antifasiszta népfrontpolitika szolgálata jegyében akkori lakóhelyén, a Moravská-Ostra- vában szerkesztett Magyar Napban megjelent cikkeit tartjuk a legfigyelemreméltóbbaknak. Nem is cikkek, valóságos kiáltványok ezek; az egyiket Párizsban, az írók nemzetközi kongresszusán olvasta fel helyette francia fordításban Aragon, a müncheni tárgyalások napjaiban Írottak pedig házfalakra kiragasztott plakátként szólítottak fel mindenkit a Hitler által fenyegetett Csehszlovák Köztársaság védelmére. Műfajilag