Irodalmi Szemle, 1984
1984/9 - LÁTÓHATÁR - Julius Fučík: A küzdő Božena Némcová
Julius Fučík A KÜZDŐ BOŽENA NEMCOVA 1. 1847 nyarán Stanék doktor arról értesíti a Chod-vldéken tartózkodó Božena Némcovát, hogy prágai barátai szeretnék kinyomatni litografált arcképét. Äm Nämcová sietve elutasítja a figyelmes ötletet. „Ahhoz, hogy igaz (noha kisszámú) barátaim közül bárki is felidézzen emlékezetében — írja Celakovská asszonynak —, egyiküknek sem kell feketével nyomott képmásomra pillantania; minek hát annyi pénzt pazarolni rá? Megtörténne, hogy olyanokhoz is eljutna a kép, akik azt gondolnák: nem érdemel ilyen megtiszteltetést, kár a keretért is, és igazuk volna.” Más ajánlattal áll elő. „Az én arcképem helyett inkább Magdalena Rettigováét kellene kiadatni.. Nemcová nem csupán illendőségből szerénykedett. Rettigovával még első, boldog emlékű litomyšli tartózkodása idején ismerkedett meg személyesen, becsülte munkáját és megfontoltságát, noha ez utóbbit sohasem tekintette követendő példának. Meggyőződébe volt, hogy Rettigová nyilvános elismerést érdemelne, hiszen benne látta a „március előtti” nőtípus megtestesítőjét — és joggal. Nemcová javaslata számunkra ösztönzés: valósággal felhívás az összehasonlításra. Persze nem a két írói tehetség értékelése szempontjából — ezzel hamar elkészülnénk —, hanem két típus összehasonlítására, amelyek a cseh irodalom és az egész cseh társadalom fejlődésének egy-egy korszakát képviselik. Magdalena Dobromila Rettigová, egy uradalmi tiszttartó lánya, majd Rychnov és Litomyšl egyik nagy tekintélyű tanácsosának felesége, voltaképpen a cseh irodalom egyetlen említésre méltó és még emlékezetben élő írónője Božena Nemcová előtt. A hazafias rímeket nagy buzgalommal faragó Marie Čačká és Vlastimila Ružičková neve már rég feledésbe merült; csak az irodalomtörténészek tudják, ki volt Marie Antonie, az Erzsébet-rendiek jóságos és érzelmes szakácsnője, a Serajína és Rozmaringbokor, s má3 erkölcsnemesítő elbeszélések szerzője; és Žofie Jandovának, az ldillek tehetséges költőnőjének a legendája is régen szertefoszlott, amikor ezen álnév alatt František Čelakovský alakja tűnt fel, azé a költőé, aki így akarta legalább egy női alkotóval gazdagítani a cseh irodalmat. Abból a korszakból csupán egyetlen női név ismert ma is szélesebb körben, túlélve számos tehetségesebb és számottevőbb férfi kortársának nevét: Magdalena Dobromila Rettigová neve. Ezt a nevet azonban nem együgyű versikék meg az Arnoštról, Bélinkáról vagy Mafenka kosárkájáról szóló honleányoknak szánt könnyfakasztó elbeszélések tartották fenn, hanem A háziasszony szakácskönyvének vaskos kötete. Franciaországban — amelyen végigvonult a forradalom vihara — Madame de Stael éppen a Corinne-1 írja, és már megjelent a színen a nagyszerű és megbotránkoztató jelenség, George Sand; Csehországban pedig ekkor fogalmazza Rettigová asszony legnagyobb irodalmi művének fejezetcímeit: Velőgombóc. Májgaluska. Májusi leves. Borjúhúsból készült ételek. Tudnivalók a gombáról és szárításának módjáról... Ebben nincs semmi irónia. Mert nem véletlen, hogy éppen ez lett Rettigová legmaradandóbb alkotása. Rettigová asszony ugyanis tiszta típus, ritka tisztaság megnyilvánulása a tizenkilencedik század első felének cseh irodalmában, amikor a félbeszakadt fejlődés pótlásának kényszere, a felgyorsított fejlődés nyomása úgyszólván minden Ha koldusok vagyunk, merőben másképp látjuk a világot Božena Nämcová
