Irodalmi Szemle, 1984

1984/9 - HOLNAP - Talamon Alfonz: Bocsátó (elbeszélés)

tudom felhőjátéknak tűnt lentről az egész a konkvisztádori szorítások és te kicsit féltél amikor villámlani kezdett és a hang nekirohant az ablakodnak hogy kitépje a fiókot és a könyvespolcok mélyén rothadó emlékeket felrázza a papirmolyok asztmás horko­lását félve rabolni mindent amiről azt hiszed hogy a tiéd de sírni kezdtél és a hang lehullt tudom szélviharnak tűnt a halálos kutyaszűkölés a vérbő elégedett lihegés a titáni érkemény hempergés amely végigszántotta lelked leheletfinoman vér se cseppent sebet ejtett lassúdan mint a hajókötél mint a koszorúk cérnaszálakat síró szalagjai néhány fehér szekfűt lefejezve a kertben egyetlen metszéssel hogy senki se tiltakozhas;on ne legyen roncsolt sebű őszinteség hegyi kút mélységében fulladozunk pórusainkból átvándorló ionrészecskékkel igyekszünk hogy halkan öljük meg egymást akár a tetsz­halottak nárciszok között selyemhuzatú ágyban kutatjuk igazi lelkünk a sok karnéváli maskarába bújtatott póz között a komédiások a mártírok a hősszerelmesek a hóhérok között aztán a nagy választó meghalt ő akinek csizmája beleveszett a szétkorbácsolt vízgőz tejfehérségébe a napfényben csalókán ezüstös rostélyos sisakja a lebegő jégkristályokba rejtőzött amikor vére végig­folyt egész testén mély árkot mosva ki pompás sújtásos ruháiból mint a rohanó gleccserpatak a fenyők alól a nagy választó eldőlt gyászruha-feketeséggel rásimulva az útkereszteződésekre a felöltözött meztelenségekre leborult mint a pápai tiara előtt tudva hogy többé nem beszél csak része lesz testemnek kocsánytalan tölgy leveletlen ága koldus kintornához csalogató lehet hogy én öltem meg a nagy választót habár ezt nem hiszem el mert a fű zöld maradt a víz cseppfolyós a letépett virágfejek és a fényképek tovább fakultak radírozott pergamenné és szaporodtak a mikrovilág élős­ködői a falánk bacilusok meg a baktériumok szétforgácsolva a lelked a mumifikálódott pillanatban lassan szétváltak a kristályrácsok vérezni kezdtek elemeikre bomlottak mint ujjad amikor szorítottam és mentünk az elválás felé az inkvizíciós körmenet máglya­halálba csillagos zsidók a gázkamrába a nagy választót testem anyagának egy részét a legbiztosabb módszerrel bomlasztották el tették sorompók közt sínekre zárták virág­fejű szögekkel ismeretlen halottal egy koporsóba örök békével nyugosztatták a sírkő­faragó rótta vezeték- és keresztnév alatt azonosulnia kellett hogy a gesztenyefalevelek lehulljanak mégis mint a naptárlapokat előkereshesd a kutyakaparta titkos gödrökből az emlékeket nekem adhasd egy műanyag női combot rajta felejtett harisnyával vil­lanykörtébe zárt szeretetet csak halkan sírtam mikor mást szólítottál nevemen velem együtt sírtak a felhők a sziklák közé zárt rejtett források az üszkös roncsolt sebek a hajnali rétek s a duplaívű szivárvány leszakadt körömmel elindultam a sárban vala­merre széleskarimájú kalapként a mélyen arcomba húzott éggel míg te emlékekből csokrot kötöttél átfontad távoli legendával mélyebben a gyásznál kerecztülgyalogoltál rajtam és eltűntél mint holdárny a napról

Next

/
Thumbnails
Contents