Irodalmi Szemle, 1984

1984/8 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Miklósi Péter: A kórus (húszéves a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara)

Jenő, a tanfolyam vezetője, aki akkor a CSEMADOK KB Titkárságának dolgozója volt,, egy javaslatot is kidolgozott az énekkar megszervezésére vonatkozóan.”

Ugyancsak ebből a forrásból derül ki, hogy a szándék és a megvalósulás között eltelt évtized alatt a hazai magyar közművelődés hivatásos dolgozói, az amatőrmozgalom szervezői, a karvezetők, a pedagógusok, de ía kórusmozgalommal rokonszenvező zeneszerzők is több ízben hangsúlyozták a sajtóban a „tanítóénekkar” mielőbbi megalakításának fontosságát. A Hét például az énekkari mozgalom legjellemzőbb problémájáról és az iskolákban folyó zenei nevelés színvonaláról indított vitát. 1964 januárjában az: Új Szó szintén ankétot rendezett kórusmozgalmunk helyzetéről. A lap január 5-i Számában a zeneszerző Szíj jártó Jenő [aki abban az időben már a .Csehszlovák Rádió zenei rendezője), továbbá Viczay Pál, az Ifjú Szívek igazgatója és Pálinkás Zsuzsa komáromi tanítónő gyakorlati érveket sorjázva feszegették a szlovákiai magyar amatőr énekkari mozgalom különböző gondjait, s ennek során a megalakítandó központi kórus létrehozását is sürgették. Következő lépésként a Szlovák Nemzeti Tanács Oktatás- és Művelődésügyi Megbízotti Hivatala adta meg a kórusalapításhoz szükséges beleegyezést. E hivatalos jóváhagyás birtokában a CSEMADOK részéről a fáradhatatlan, lelkes és minden követ megmozgató Gyurcsó István, a Népművelési Intézet részéről pedig az 1982-ig fennálló nemzetiségi osztály akkori vezetője, dr. Koczka István láthattak hozzá a feltételteremtés, illetve a tagtoborzás ezernyi teendőjéhez.

A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara létrejöttének pontos dátuma: 1964. november 27.

Az alapító tagok közül Kaszás Jánosné, a komáromi II. lakótelepi magyar tannyelvű alapiskola gyermekkórusának karnagya a CSMTKÉ életre hívásának részleteit így idézi:

— Hatvannégy novemberének legvégén a Nyitra fölött magasodó Zobor-hegy lábánál, egy kis kertvendéglő belső termében gyülekeztek a leendő kórus tagjai. A kezdést délelőtt tízre hirdették a szervezők, de sokan már jóval korábban megérkeztek, losonci, érsekújvári, pozsonyi, kassai, párkányi, vágsellyei, dunaszerdahelyi, nagymegyeri és máshonnan származó dalosok fogtak itt kezet régi ismerősökként, hiszen a jelenlévők többsége egyben a karvezetői tanfolyam hallgatója volt. Voltak közöttük idősebbek és fiatalok, a karéneklés egyszerű rajongói és zeneszakos tanítók, összesen mintegy százan jöttünk össze, ebből huszonketten a nyitrai Pedagógiai Főiskola diákjai. Szíjjártó Jenő, Schleicher László és a frissen megválasztott vezető karnagy, Janda Iván irányításával rögtön öt dalt is betanultunk ezen a találkozón. jA (kórus első összejövetelén megjelent az SZNT megbízotti hivatala művelődésügyi osztályának vezetője, továbbá Németh—Šamorínsky István, a Zeneművészeti 'Főiskola tanára és dr. Mózsi Ferenc,, aki azokban az években a szlovákiai magyar iskolák központi tanfelügyelője volt.

— A tanítóénekkar küldetéséről, távolabbi céljairól is szó esett a zoboralji kertvendéglőben?

— Hogy nagy fába vágtuk a fejszénket, azt mindannyian éreztük. De azt is tudtuk, hogy a kórus megalakulásával egy hosszasan vajúdó, jó gondolat vált végre valósággá. Méghozzá nem kisebb céllal, mint hogy hatást gyakoroljunk a vidéki énekkarokra, hogy a kőrustagok önálló karvezetőkként is tevékenykedjenek s egyben magasabb' szintre emeljék az iskoláinkban folyó zenei nevelést.

— Ez szinte fogadalomszerűen hangzik ...

— Lehetséges, hogy így van, nem tudom. Tény viszont, hogy azon a nyitrai összejövetelen szinte elemi erővel érintett meg bennünket a közös éneklés mámorító élménye.. Valami visszatarthatatlan erő Óráról órára szorosabbra fűzte közöttünk a baráti köteléket. Hirtelen felülkerekedett bennünk a többet tudás igénye. Azt akartuk, hogy a dal révén mások is lássanak minket, vegyenek észre itthon és a világban; hogy mások is. becsüljék, amit csinálunk. Gondolom, ez az, ami a rengeteg fellépés és az ennél is jóval több gyakorlás ellenére mindmáig összetartja a kórust, ami segít leküzdeni a nehézségeket.

— Tényleg: az énekkar sohasem un meg egy sokat énekelt kórusművet?

— Soha. Minden fellépés új élmény. Számos olyan kórusra írt zeneművet sorolhatnék,, amelyben például az indítás vagy a dallamok hajlítása még a rutinos kórustagok számára is minden alkalommal próbatétel.