Irodalmi Szemle, 1984
1984/8 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Miklósi Péter: A kórus (húszéves a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara)
kórusműveket énekli Igazán szívesen; a karnagyok viszont a repertoár gazdagodását, ráz összhangzás fejlődését és persze egyéni programjaik alakítását szolgáló új, gyakran igényesebb zenedarabokkal lépnek szívesen pódiumra. A műsortervezés ezért jobbára a kölcsönös együttműködésen alapszik, aminek eredményeképpen általában csak kellően 'kipróbált, de legalábbis alaposan begyakorolt előadásokkal lépünk hangversenydobogóra. Különösen a reprezentatív koncerteken lényeges, hogy énekeseink magabiztosak és felkészültek legyenek, hogy hangjuk betöltse a hatalmas termeket. Ne essék félreértés: mi nem tartunk többre, mondjuk, egy pozsonyi hangversenyt egy vidéki fellépésnél, a zenei élet hétköznapjainak szerkezete azonban természetessé teszi, hogy a fesztiválokat, versenyeket, minősítő koszorúpályázatokat vagy az ünnepi hangversenyeket a kórustagok fontosabbnak érzik. Ugyanakkor jóleső tudat, hogy koncertjeink látogatottsága vidéken és városon egyaránt 85—90 százalékos. Húszéves tevékenységünket összegezve elmondható: szerepléseinken megismertettük a publikummal a kórusirodalom számos alapvető remekművét. Hagyománnyá vált, hogy Vass Lajos a hangversenykalauz szerepét betöltve keretszöveget mond. A műsorba iktatott kórusműveket beilleszti keletkezésük korába, bemutatja a szerzőt, beszél a többszólamúság kialakulásáról, lényegéről. így a kórusmuzsikát kevésbé ismerők is szinte beavatottként vannak jelen fellépéseinken, és aki netán rendszeresen, kellő nyitottsággal figyeli mindezt, az valószínűleg előbb-utóbb igényelni fogja a zenehallgatást, ennél is szerencsésebb esetben pedig magát a karéneklést is. Ez roppant fontos, mert napjainkban már nem divat például munka közben énekelni, ma az iskola is énekszegény, s gyakran a kiránduló gyerekeket sem lehet rábírni, hogy énekeljenek. Az elmúlt két évtized tapasztalatai ezért azt sugallják, hogy részint a közönség igényéről, részint a hallgatóság zenei ízlésének fejlesztéséről gondoskodni bizony nem könnyű feladat. Ha ehhez a kórusépítés menet közben adódó gondjait is hozzávesszük, akkor egykettőre kiderül, hogy a hallgatóság ■neveléséhez, a közönségbázis szélesítéséhez, illetve az egyes szólamok (művészl fejlődésének biztosításához szinte angyali türelem s nagy áttekintés szükséges. Felelősség- tudatot, jó ízlést, tájékozottságot, pedagógiai tapintatot és rugalmas szervezőkészséget igénylő munka a miénk. A CSMTKÉ kétszázhuszonegyedik kórusösszejövetelre toborzó körlevelét tartom a kekemben. A meghívó a Galánta melletti Önyba* invitál, a hatnapos itt-tartózkodás hivatalos neve: A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának nyári összpontosítása; ez a gyakorlatban napi hat-hét órányi foglalkozást jelent. A vezető karnagy és a CSMTKÉ majdani karmester-utánpótlását megoldani hivatott ifjú dirigens, Bán József vezette próbasorozat negyedik napján, egy kissé késve érkezem a terembe. Janda Iván éppen leintette az éneklést, most majd — ki tudja hányadszor — minden kezdődik elölről. Kottapapír-suhogás. — Gyerekek, az első oldalon, a második ,sor végén, tehát az „engem" szónál egy villanásnyit ki kell várni, de isten ments levegőt venni! Érezze úgy a közönség, hogy ebben a kórusban soha senki nem vesz levegőt... De előbb szólamonként hajlítgassuk kicsit a hangunkat. A karnagy balja felől fölcsendül a szoprán: — mu-mam-ma-mu ... — A szoprán alszik, szép álmokat, kérem a basszust. Bölcsen dörmög a basszus: — mu-mam-ma-mu ... — Ez sem jó! Hitetlenkedés. Az altban, mintegy titokban, összenevetnek. A karnagy leveti szvette- rét, a következő gombot is kigombolja az ingén; a basszus pedig újra dörmög: ugyanaz a „mu-mam-ma-mu”, mintha semmiben sem különböznék az előbbitől, a karnagy most mégis tapsol: — Ugye, hogy megy ez! Ismét a négy szólam együttese következik, igazi éneklés: „Ne menj el, el ne menj, / Ne hagyjál itt engem ...” Bartók Béla népdalfeldolgozásainak egyike ez a dal, és a négy szólam hallatán egyszeriben élettel telik meg a terem: lrNe menj el, el ne menj,
