Irodalmi Szemle, 1984
1984/7 - KRITIKA - Balla Kálmán: Barak László kötetei
„A hajók a versek testvérei! Olykor elsüllyednek. Elsüllyednek, nem múlnak el, akárcsak a versek. Van valami istenszabású közeg. Megnevezhetetlen, ám megjárható.” I Asszociációk ) És táplálja még valami, szintén „istenszabású közeg”: a gyermekkor mindennél tartó- sabb emlékei és vágyai, amelyeket a felnőttnek újra fel kell fedeznie: „Elfojtva a könnyeket, a visszavonhatatlan tett kiváltotta kétségbeesést, a tükörcserepeket óvatosan tenyerembe szedtem, remélve, talán még megtalálom azt a kócos kölyköt. Egy képzelt világ földrészeit szorongattam kezemben.” (Vallomások) A hosszú verseknek mintha a szerkezete is az élet esetlegességeit, kitérőit, akadályait példázná. Barak kihagyásokkal, váltásokkal dolgozik, számos idézetet épít be {önmagától is), megtörtént eseményeket is elmond és kommentál. Verseinek nincs kivehető, határozott iránya, menete, szigorú kompozíciója. Mintha hamisnak tartaná a költő az effajta megszerkesztettséget: hiszen amit elgondolunk, nem valósítható meg változtatások nélkül, valami vagy valaki mindig közbeszól, elterel, visszatart. Eszményeink aligha őrizhetők meg érintetlenül ebben a világban (legföljebb annak árán, hogy illúzió válik belőlük), ezt sugallja Barak költészete, márpedig a tökéletes forma, a tökéletes kompozíció is eszmény. Formára azonban mindenképpen szüksége van a versnek, ha igényt tart az irodalomba való besorolásra. A jó vers egyik jellemzője pedig az olyan forma, amelyről nem lehet megtudni, pontosan hol is van, miben is áll, amelyet nem lehet elkülöníteni, noha beszélni lehet róla. Barak a verseken belül sok helyütt jól és kifejezően alkalmazza a tárgyalt formai megoldásokat, szerkesztésmódot. Hosszú versei a nagyobb egységek, a versegész szintjén problematikusak. Említettük, hogy ez a hét vers szorosan összefügg. Valóban, nemcsak megírásuk módja, felépítésük elve és gondolati, szemléleti tartalmuk hasonló, hanem — ennek megfelelően — ugyanazokra a motívumokra épülnek, ugyanazokhoz térnek vissza-vissza. A megismerés vágyát és kudarcát megtestesítő tükör, a társadalmi és magánélet kötöttségeivel szembeállított madarak, felhők és hajók kötetlensége vagy a bezártság, a távlattalanság élményével szemben a tenger végtelen látóhatára mindegyik versben felbukkan. Ehhez képest a versek határai esetlegesnek tűnnek föl, a hét vers egyetlen műnek is felfogható (ami talán nem is ütközik a szerző szándékával), ám öz nem lényeges szempont, jóllehet forma- teremtésbeli bizonytalanságra utal. Barak túlságosan bőre szabta e versei formáját, sok helyen bizony feltűnően lazán illeszkedik, másutt pedig megengedhetetlen módon elkülönül a szemléleti lényegtől, feltárva külsőség mivoltát. Más szóval: a szerző túl nagy apparátust vonultat föl ahhoz képest, amit el akar mondani, így aztán az idézetek, önidézetek, kommentárok, motívumiEmétlések, jelenetek eléggé nagy része üresjáratnak bizonyul, mert funkciótlan: ahelyett, hogy támogatná, erősítené a verset, mankóként lepleződik le. Ez magyarázza, hogy az olvasóban számos szép részlet felfedezése s az egész kötet áttekintése után mégis a kuszaság, a megoldatlanság benyomása alakul ki. Nem pusztán a terjedelmet tarthatjuk túlméretezettnek, bár ha létezne lírai közgazdaságtan, annak alapján azt mondhatnánk, hogy Barak túl sok helyen is import anyagot használt fel. Azonban sokszor folyamodik eredetieskedő, hatáskereső, „megölöm az utolsó tükörtojást”-féle sikerületlen gesztusokhoz is, teljesen fölöslegesen és a vers egészét gyengítve. Igaz ugyan, hogy Barak tudatosan veti el a szigorú, egységes kompozíciót, a zavarok azonban jelzik, hogy ez a felfogás engedményekre, könnyebb és egyúttal „divatosabb” megoldások elfogadására csábította. Az is igaz lehet, hogy a vers tudatunk „fekete dobozának” tartalmát hivatott
