Irodalmi Szemle, 1984

1984/7 - FÓRUM - Tőzsér Árpád: Kritikai életünk néhány elméleti (és nemcsak elméleti) problémája

Ezt a tételét alátámasztandó, Stanislav Šmatlák visszakapcsol egy 1930-as cseh irodalomelméleti cikkre, nevezetesen Kurt Konrad O úkolech a funkcích uméleckého teoretika (A műalkotás teoretikusának feladatairól és funkcióiról) című tanulmányára, amely tanulmány tulajdonképpen az irodalom elméletének és gyakorlatának dialektikus kapcsolatáról szól. •

Mivel az egész Smatlák-előadás erre az egykori tanulmányra épül, engedjétek meg, hogy hosszabban idézzek belőle: „A műkritika, illetve a műelmélet feladata hasonló bármely más elmélet társadalmi feladatához — írja Kurt Konrad. — Bizonyos gazda- sági-társadalmi viszonyok felépítményeként jött létre, és erre az alapra módosító erővel hat vissza. A kritikus az elméletet a művészetből következteti ki: elemzi a művészet társadalmi és társadalomlélektani meghatározottságát, megállapítja társadalmi hatásfokát és vizsgálja ennek a hatásnak a feltételeit. így jött létre a művészet tudataként értelmezett elmélet. Pontosan úgy, ahogyan a kapitalista társadalom tudományos tudatra lelt (...) Marx Tőkéjében. De ahogyan a társadalmi tudat a társadalmi létből születik, úgy vissza is hat rá. A művészet tudataként születő műelmélet is visszahat a művészetre, irányítja és alakítja azt. Éppen ez a lényege az ún. »alapelveknek«: a léttől a tudatig, s a tudat segítségével az új létig! Éppen pzért megtermékenyítő erejű az elmélet, ezért feltétlenül szükséges a megléte, az új lét, a mi esetünkében az új művészet megépítéséhez.

Ilyen értelemben válik a műbírálő, a műalkotás teoretikusa >— a művészet történészévé. A művészetben lezajló dialektikus folyamatokat vizsgálva felfedi azokban az előrevivő ellentéteket, megállapítja azt az általános irányt, amely ezekből az előrevivő ellentétekből következik. Nem közvetítő erő a költő és az olvasó között, s nem is szabja meg a művészi termelés módszertanának szabályait: sokkal inkább tudatosító tényező a művészi termelés folyamatában. A műbíráló és teoretikus rámutat a művész társadalmi helyzetére; s azzal, hogy felfedi a művész számára az általa létrehozott műalkotás társadalmi horizontját, rámutat az előtte álló társadalmi feladatokra is. A művész speciális társadalmi feladataira”. (K. Konrád: O revoluční tradici české literatúry — A cseh irodalom forradalmi hagyományairól. Praha 1980, 39. 1.)

Ebből az idézetből — Šmatlák szerint — két dolog következik:

a) az irodalom és az irodalomkritika kapcsolata valami hasonló, mint a lét és tudat kapcsolata: az irodalomkritika az irodalom tudata, elmélete, de aktívan vissza is hat erre a létre;

b) ez a vis;zahatás nem azt jelenti, hogy a kritikus kioktatja az írót, hogy hogyan kell például verset írni, hanem azt, hogy fölrajzolja a mű társadalmi horizontját, s így képes felvázolni az irodalom társadalmi feladatait is.

Ebben a kettősségben (ismételjük el: az irodalom elméleti megismerésében és a társadalmi horizont felrajzolásában] látja Šmatlák a marxista kritika feladatát. (S ugyanakkor figyelmeztet a tétel vulgarizálásának a veszélyére, amikor is a társdalmi feladatokat, úgymond, kívülről visszük az irodalomba!)

A Konrad-idézetből következő követelményekkel hozza összefüggésbe Šmatlák Miroslav Váleknek, a kulturális ügyek szlovák miniszterének azt a nemrég elhangzott bírálatát, amely szerint a 70-es évek impozáns kritikusi felvonulása után ma a kritika mintha kifulladt volna. „Az egész társadalomban, s így a művészetben is logikus és összpontosított harc folyik a mennyiségtől a minőség felé mutató átmenet jegyében, s e harc közepette a műkritika nem teljesíti kielégítően a szocialista művészet analizátorának, értékmérőjének és tervezőjének a feladatát” — mondja Válek.

Ennek az állapotnak az okát Šmatlák elsősorban abban látja, hogy nálunk a kritikát általában csak fentről és lentről, azaz a hivatalos politikai vonal és az írók részéről éri bírálat, s hogy a kritika kritikája fehér holló.

Az elbizonytalanodás további okait taglalva Šmatlák megjegyzi, hogy kritikusaink tisztában vannak az irodalom (a kritika) s a konkrét társadalmi-történeti valóság (a „társadalmi horizont”) kötődéseivel, de mindezt mintha csak elméletben tudnák. E tudásuk és a gyakorlat közötti szakadék leginkább akkor válik láthatóvá, mikor az irodalomkritikának az irodalmi műben rejlő társadalmi konfliktusok összefüggéseit kellene felfednie.

Tény ugyanis — mondja Šmatlák —, hogy irodalmi alkotásainkban kevés a társadalmi konfliktus, hiányzanak belőlük a szocializmusban is bőven adódó drámai hely