Irodalmi Szemle, 1984
1984/7 - HOLNAP - Tőzsér Árpád: Hizsnyai Zoltán versei elé
Meggyőződésem persze egyelőre Inkább hit, kívánság, annak a hite, annak a 'kívánása, hogy Hizsnyai Zoltánból valóban költő legyen s csak kevésbé érvekkel megtámogatható jóslat. Mindenesetre Hizsnyai költői jövője mellett szól, hogy a líra mai devalvációjában, a különféle neoavantgarde irányzatok elbizonytalanodása, a szabadvers érzelemömlé- sei, a betűköltészet, az audovizuális és fonikus líra helyben forgása közepeit ő biztos érzékkel talált rá a költészet mai létezhetőségének egyik formájára: az emberalkotta környezetben, tárgyakban rejlő mikrokozmoszok felfedezésének lehetőségére. Mellette szól továbbá az a tény is, hogy ő a különböző kifejezésformák próbálgatásával nem szerepeket próbál. Az ő szerepe létezésével adott, s ez a létezés (egy eredendően tragikus életérzés, kiszolgáltatottság, önmagát keresés, lásd a Csalétek és a levél Guillevicnek című verseket] átsüt a különböző formákon, sőt ezeket a különböző kifejezésformákat egy-egy sikerült képben, sorban már most homogenizálni (azaz magáévá ötvözni) tudja a költő. Ennek az állításomnak a bizonyítására álljon itt egy ré3z a Levél Guillevicnek című versből, amelyben Guillevic és Celan versvilágának motívumai még egyaránt megtalálhatók, de ahogyan Hizsnyai a „meghatározhatatlanban meghatározott valaki” segítségével akarja meghatározni saját magát, azaz két ismeretlenből akar (a líra lehetetlent kísértő bátorságával] ismeretet kicsiholni, az már egy harmadik költő: Hizsnyai Zoltán leleménye: enélkül a valaki nélkül aki a falért a falból a falban ... enélkül a meghatározhatatlanban meghatározott valaki nélkül meghatározhatatlan volnék Tőzsér Árpád
