Irodalmi Szemle, 1984
1984/7
Maxon Edit Maxon Edit, a jelenlegi szlovákiai képzőművészet egyik legtöbbet kísérletező, szüntelenül kereső és újat próbáló, s éppen ezért mindig megújuló alakja, a közelmúltban ünnepelte ötvenedik születésnapját. A Képzőművészeti Főiskolán Rudolf Pribiš, majd Jozef Kôstka nemzeti művészek tanítványa volt, eredetileg tehát szobrásznak készült. Mégsem mondhatjuk róla, hogy „csak“ szobrászművész, hiszen művészetének határait az utóbbi húsz esztendőben olyan mértékben kitágította, hogy a szobrászat területéről fokozatosan átkerült a grafika, a rajz, a kollázs stb. területére, s „útközben“ természetesen több új képzőművészeti eljárást is kikísérletezett. Korábban ismeretlen — legalábbis tájainkon ismeretlen — eljárásmódokat és kifejezőeszközöket használ, ám ehhez gyorsan azt is hozzá kell tennünk, hogy az új őnála sohasem öncélú, hanem a változó, állandóan fejlődő valóság tartalmának a minél hívebb megragadására, közérthető kifejezésére, művészi ábrázolására szolgál. A világűr meghódításáról, a tudományos-technikai forradalom térhódításáról például fluoreszkáló képekben „beszél“, a régi — a természet és az ember ábrázolására szolgáló — színeket új, „technikai“ színekkel helyettesítve. Korunk nagy újdonsága, a világűrben alkalmazott technika azonban csupán az egyik pólusa Maxon Edit témavilágának; a másik póluson a legintimebb emberi világ, az érzelmek világa foglal helyet. Sokoldalúság, sokféleség — ugyanakkor félreismerhetetlen egyéni kifejezésmód: a legtalálóbban s a legtömörebben talán ezekkel a szavakkal jellemezhetjük Maxon művészetét, amely napjainkban is egyre alakul, változik, fejlődik. — ve — Szeptemberi számunkat Maxon Edit müveivel illusztrájuk.
