Irodalmi Szemle, 1984
1984/6 - ÉLŐ MÚLT - Zalabai Zsigmond: Gólya, gólya, vaslapát
A múlt század végi roppant nagy gyermekhalandóság, bár az évtizedek során valamicskét csökkent, veszedelmes arányokban nyúlt át a két háború közti időszakba is. Pontos statisztikai adattal is szolgálhatunk, 1938-ból: az ipolypásztói anyák összesen született gyermekeinek átlagszáma ekkor 2,23; az életben maradiaké viszont csak 1,80. Leginkább a torokgyík tizedelte a gyermeksereget; aki megkapta, órákon belül távozott az élők sorából. Előfordult — a húszas évek végén —, hogy az egyik családban, éppen diftéria miatt, „az egyik gyereket temetük, a másik meg haldokót odabé. Az apjok még kínjába a falba verte a jejit; olyan tehetetlen vót.” A torokgyík, ellenszere nem lévén, veszedelmes istencsapásnak számított. Szedte áldozatait, bőven, a sárgaság is. Jobb híján hiedelmekkel védekeztek ellene. Betegség és egészség küzdelmét a színek harcaként értelmezve úgy vélték, az újszülöttre „piros kendőt köll terítenyi, hogy né légyen sárga”. Ha ez mégis bekövetkezett, afféle „kutyaharapást szőrével” szemlélet alapján „aranygyűrűt tettek vizespohárba, oszt arró itatták a betegét”. E kuruzslások, analogikus praktikák természetesen mit sem segítettek a bajon. A bábaasszony, látva, hogy gyenge az újszülött, gyakran alig egynéhány napos korában „kapta a gyerekét, evitte gyorsan mégkéresztőnyi a papho”. Az ilyen rendkívüli keresztelésre — bár egyházi temetési szertartásban, lévén szó református faluról, kereszteletlen csecsemő is részesült — a vallásos szülők általában igyekeztek sort keríteni. Visszatérve az életben maradt újszülött körüli teendőkhöz: a világra jött köldökzsinórját a bába vágta el, babapertlivel kötve el azt. A köldökzsinórt, miután az bizonyos idő múltán leszáradt, nem dobták el, hanem megőrizték. „Rígimódi babonábó. Hétéves korában a gyereknek adták, hogy bontsa ki. Ha ki tudta csipényi a csomót, azt tartották, jó mesterember lesz. Ha még kislány vót, hogy jó kézimunkájó”. Fűződtek hiedelmek a burokban — falumban így mondják: „ingben” — született gyermekhez is. Ily eset ritkán fordult elő, ezért aztán a burok „rettenetes féjtve őrzött kincs vó”; merthogy szerencsét hoz, gazdája „tudós lesz”. Vigyáztak is a burokra, el ne lopja valaki, különben őrá száll át a „túdósság”; őrizték, míg csak a gyermek föl nem nevekedett. A burokban születettet igyekeztek minél gyorsabban — akár másnap — keresztvíz alá tartani: „ha má még van kerésztőve, a rossz léleknek nincs rajta hatalma”. Ugyanígy jártak el a foggal született csecsemővel. „Éjje-nappá öröztík, míg még nem kérésztötík”, sőt lehetőleg kihúzatták a fogát, attól tartván, hogy „elopják érte a gyerekét a rossz lelkek”. Az ellopástól való félelmet a „kicserélt gyerek” képzete táplálta; ezt meg az hamis következtetés, melyet az újszülött arcának, bőrszínének néhány nap múlva természetes és érthető módon bekövetkezett változásából vontak le. A csecsemőt először mindig a bába fürösztötte; ő végezte e munkát mindaddig, míg eljárt a gyermekágyas házhoz, tanítgatva a szükséges fogásokra az édesanyát. Fürdővízként főleg az eső- vagy az Ipoly-vizet kedvelték; lágy volt és selymes. Volt, aki LAJOS élt 2 hónapot ÖRZSIKE élt 14 hónapot és SÁNDOR élt 10 napot Béke hamvaikra! Csináltatta édes anyjuk Göbölös Erzsébet Gyászemlék SUBA LAJOS volt a nevem még éltem szeretteim között 3 évet éltem itt csak bimbó voltam de már a mennybe kinyíltam Suba János édes Atyám Sipos Zsuzsánna édes Anyám Sok könnyeket húlatnak reám Éltem vége 1880 Február 2dikán
