Irodalmi Szemle, 1984

1984/6 - ÉLŐ MÚLT - Zalabai Zsigmond: Gólya, gólya, vaslapát

2. ÁLDOTT ÁLLAPOTBAN. Idős adatközlőim véleménye szerint az örömbe, amely az áldott állapotba kerülést kísérte, vegyült — különösen első várandós menyecskéknél — egyfajta szégyenérzet, sokszor pedig bizonyos félelem is. A két háború között falum számos parasztemberének életformáját még a nagycsaládi szervezet határozta meg: egy portán élt két, sőt gyakran három felnőtt nemzedék is. Após, anyós természetétől függött, hogy beleszólnak-e a fiatalok életének, családi eseményeinek alakulásába. Akik nem tartották nagyobb becsben a gyermekeket, vagy sokallották számukat, akik mindenekelőtt ingyen munkaerőt láttak a menyecskében, azok előtt bizony a várandós anya, míg csak tehette, titkolta a terhességet: „Csak ha már púposított a gyerek, akkor mondta m'ég.” Inkább vállalta a kemény, napkeltétől napnyugtáig tartó munkát, mintsem azt, hogy a „dologtól” való húzódást vessék a szemére, s hogy vádakkal illessék: jobb szeretne a bölcső körül téblábolni, mint kapát húzni, markot szedni kint a földeken. A szemrehányások elkerülése, másrészt pedig egyszerűen az el soha inem fogyó munka miatt a várandós fiatalasszonyok szinte a szülésig dolgoztak, s utána is igyekeztek minél előbb kivenni részüket nemcsak a ház körüli, hanem a mezei munkából is. Egyéves kora után az „öregmama" (dédanya) gondjaira bízták a gyermeket; jobb híján meg nagyobb testvérre, aki bizony sokat kínlódott a „nyirhe” (nyűgös) kicsivel. Akiknek erre nem volt lehetőségük, „nagyobbacska lyánkát” fogadtak föl, hogy mossa a pelenkákat s vigyázzon a gyermekre, míg az anya részes aratóként hajlong a földeken. „Oszt amit keresett, keveset, abbó is ráment a lyánka fizetésire. De hát akkor olyan világ vót.” Meg olyan, hogy a csecsemő, ha már eléggé megerősödött, ki-kikerült a házból a mezőre. „Tudod te, mi az a hintafa? Hát ez otthonró kivitt karókbó kiszőtt; léállították a karókat a fődre, a főső részekét X alakban egybekötöttík, rája még abroszt erősítettek. Fa alá helyeztík, árnyíkba. Vót olyan hinta is, hogy faágra kötöttík az abroszt. Oszt abba téttík a gyerekét. Az anyját mög, aki a főd túsó felin fárt, majd mégétte a fene; mer olyan hírek is jártak, hogy mikor mentek a gyerekét még- níznyí, má egy kíjó lógott a fáró föléje, lé a tejszagra.”

A menyecskére s a család munkaképességére váró gondok-bajok ellenére előbb-utóbb persze még a lázongó anyósok s apósok is belenyugodtak „isten akaratába”, várva hogy az „onoka”, rendje szerint a természetnek, megérkezzék. Találgatták-jósolgatták, fiú csöppen-e közéjük vagy pedig leány. Ha a várandós asszonynak „hégyés a hasa”, kislány születik; ha „széles a csípeje” vagy ha tovább hordja a magzatot, akkor „gyerék” jön napvilágra. A koraszülést elkerülendő, terhes asszony vigyázzon, hogy meg ne fázzék, hogy sósat ne egyék, s hogy „még né emelje magát”. A terhességhez, szüléshez fűződő sokféle archaikus szokáscselekményt ugyan már a két háború között sem gyakorolták egyazon hittel és meggyőződései minden háznál („én is csak az édés- anyámtó hallottam ilyesmikét, mondtam is neki, józan gondókodásó réformátus embér ilyenékbe nem hisz” — mondta egy hetvenen túl járó adatközlőm), a hozzájuk fűződő magyarázatok, értelmezések azonban viszonylag eleven formában maradtak fenn szinte máig, s mint különféle „tilalmak” élnek az emlékezetben.

Az analógiás jellegű tilalmak közül a legismertebbek: terhes asszony párosával na fogjon meg semmilyen tárgyat; ne egyen kettes cseresznyét, összenőtt szedret (epret); ne vigyen odébb egyszerre két szakajtó kenyeret. Ha e tilalmakat megszegi, ikrei születnek. Ne menjen a várandós halottnézőbe, ne nézzen be halottas ház ablakán; mert ez sárgaságot okoz. De ne vállaljon keresztanyaságot sem. „Nem is téttík a kezire a babát, mer ez széréncsétlensíget hozott vóna”. Nem szabad semmit — vásárokban majmos mutatványosokat — önfeledten megbámulnia; a „rácsudálkozás”-tói „hibás lesz” a gyermek. Tilos kutyát vagy macskát megrúgnia, „mert hogy szőrférges lész a baba”. [Ha ez netán mégis bekövetkezett, borsikát — aprócska lila virágú, jó illatú növényt — tettek a fürdővízbe, mert úgy vélték, e félig virág, félig gaz ágai felszívják a szőrférget). Tiltották, az anyajegyet megelőzendő, az „odakapást” is: ha terhes asszony valamely testrészére gyümölcs hullott, ha valaki valamivel megdobta, tárgy- gyal hirtelen megérintette, „oda né nyúljon az asszony ara a testrészre, mer a tárgynak a nyoma rajta lész a gyerekén”. Ételre is vonatkozhatott tilalom: „véréshajmát” ne egyék, aki várandós, mert „kílísés” lesz a kicsi. Az evéssel kapcsolatos tilalmaknak mintegy ellenpontja a „mégkívánás”: gyümölcsöt, ételt ha különösen megőhajt a terhes nő, kívánságát illik, sőt muszáj teljesíteni. Más lehetőség híján szomszédoktól, ismerősöktől kértek a megkívánt dologból, sőt még a lopástól sem riadtak vissza. A falu