Irodalmi Szemle, 1984
1984/6 - FÓRUM - Ankét gyermekirodalmunkról (Az Irodalmi Szemle kérdéseire válaszolnak: Aich Péter, Batta György, Bodnár Gyula, Dénes György, Dusza István, Fónod Zoltán, Grendel Ágota, Rácz Olivér)
RÁCZ OLIVÉR 1. Sohasem rajongtam a számbeli összehasonlításokért, az élet matematikai egyenletekben kifejezett képleteiért, noha a statisztikai adatok — mint mutatók, figyelmeztető segédeszközök — szerintem is szükségesek, fontosak. De csak és kizárólag az említett funkciójukban. A kérdés most mégis mennyiségi összevetések, arányok felidézésére késztet. De az egyenlet felállítása máris kétségekkel tölt el: képtelen vagyok kategóriákba sorolni az összetevőket, mert ehhez elsősorban azt kellene — önkényesen — eldöntenem, elválasztható-e a gyermeklíra, a gyermektársadalom számára alkotott költészet ill. irodalom az egyetemes irodalom egészétől. Közelebbről: elválaszthatom-e a gyermek játékát a felnőtt alkotó munkájától? Nézd a játszótér homokozójának elmélyült, szorgos várépítőit, komoly vízduzzasztók, célszerű alagutak tervezőit és alkotóit, vagy nézd a kis, meghitt zugában színes fakockákból emelkedő őrtornyot, kertes házat, garázst, aklot, karámot — kétségtelen, hogy mindez lelkiismeretes, felelősségteljes alkotói tevékenység. De figyeld a felnőtt dolgozók elvégzett munkájából fakadó örömöt, vagy hallgasd a dolgozó asszonyok dalolását, munkájukba mélyült férfiak önfeledt dúdolását: a játékos boldogság és a boldog játékosság elválaszthatatlan egymástól. Az élet és a munka, a munka és a költészet — a szó, a hang, a mozdulat, a véső, ecset költészete — elválaszthatatlanok egymástól. Nincsen határvonal. Aiszóposz és La Fontaine nem gyermekek számára írták okító meséiket, Jonathan Swift semmiképpen sem gyermekeknek szánta Gulliverje gyilkos szatíráját, Cervantes sem nekik írta mítoszokat romboló paródiáját, Defoe, Stevenson nem hozzájuk intézte kalandokba ágyazott moralizáló példázatait. Ezek a remekművek mégis sorra bejutottak a gyermekirodalomba. Shakespeare, az érzéki Ezeregyéjszaka, sőt Boccaccio pajzán meséivel egyetemben. Nincsen határvonal. Hadköteles újonc koromban, s ez már a háború ádáz éveire esett, takarodó után, lámpaoltás után kötelező mesemondás fejezte be a honvédségi- kincstári kötelmek rendjét. Minden este három kiszemelt pont a Katonai Szabályzatból (ezek voltak életem legbárgyúbb meséi) és három szabadon választott mese. Agysorok szerint. Ki következik? Bogyó Imre első éves honvéd mesél, alázatosan... A napi esz- telenségek, embertelen durvaságok, emberhez méltatlan megaláztatások után a békés nyugalom szépséges percei voltak ezek. Meséltek a bakák. Szerényen, szemérmesen: Eltet minálunk így mesélik ... S eztet őnáluk így mesélték — népmesékbe szőve a népmesékből származó s oda visszatalált regéket, adomákat, széphistóriákat, históriás énekeket, Boccaccio-története- ket és Shakespeare-meséket. Nincsen határvonal. De szemlélhetjük a képletet az alkotók műhelye felől is: nemzeti költészetünkön belül Babits, Kosztolányi, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula — vagy kilépve műfajunk keretei közül —, Beethoven és Schumann, Bartók és Kodály, kevés olyan kimagasló művész élt, aki élete különböző korszakaiban ne alkotott volna a gyermekek számára is. Móricz Zsigmond, vallomásából tudjuk, az üldöztetések és megpróbáltatások keserű éveiben, „nagy, gyermeki fájdalmai és szomorúságai” feloldásául írta meg a Légy jó mindhalálig című regényét — felnőttek és gyermekek számára egyaránt. Felmérve a hazai eredményeket, az eltelt évtizedeket, azt hiszem, gyermekköltészetünk sem maradt el az irodalom többi ága mögött. A gyermekköltészetet az élet és a társadalom feltörő igényei hozták létre — a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar irodalom első termékei meséskönyvek voltak. Ha visszatérünk a kiindulási pont matematikai képletéhez, az egyenleg arról tanúskodik, hogy az indulás első évtizedének ötven kötetnyi lírai, szépprózai művével szemben (ezúttal nem sorolva ide a drámákat, a tanulmány- és esszéköteteket, a riportkiadványokat), mintegy tizenhat volt az eredeti gyermek- és ifjúsági irodalom köteteinek a száma. Az arány nagyjából azóta sem változott. De nem változott a lényeg sem: ahogyan az induláskor is „írók” — tehát nem kizárólag a gyermekköltészet határain belül alkotó szerzők — írták a meséskönyveket, Tóth Tibortól Ordódy Katalinig, a gyermekirodalom ma is az egyetemes irodalom szerves része, és az írók újra meg újra felfedezett alkotót területe.
