Irodalmi Szemle, 1984
1984/6 - Kulcsár Ferenc: A jóságos mikacok (mese)
Kulcsár Ferenc A JÖSÁGOS MIKACOK Bizony mondom nektek, a mikacok a világ legjóravalóbb teremtményei. A szívük színarany, s csuda dolgokra képesek ... Ügy áll a dolog, hogy a levegő tele van láthatatlan, pici fehér ágyakkal, s napközben azokon pihengetnek a mikacok. De nem alszanak ám, ellenkezőleg, éberen figyelnek: mindenről, de mindenről tudnak, ami a világon történik. Édesanyámtól tudom, hogy hozzánk ás minden éjjel eljönnek. — Amikor valamennyien elalszunk — így mesélte édesanyám —, a mikacok valósággal ellepik a lakást. Egész álló éjjel sürögnek-forognak a szobákban, fölhúzzák a lejárt órákat, beállítják rajtuk a pontos időt, hátlapjaikról letörlik a pókhálókat... Minden fellelhető pókhálót eltüntetnek a lakásból. Azután megmossák a képrámákat, elrendezik a függönyök redőit. A szétdobált játékok a helyükre kerülnek, a fiókokban is rendet teremtenek. Reggelre elmosatlan edény nem marad, és virág sem megöntözetlen. Visszahelyezik a lecsúszott takarókat a gyerekekre, megjavítják a csöpögő vízcsapokat, kicserélik a szobákban az elhasznált levegőt. Emlékszem, ekkor félbeszakítottam édesanyámat, s megkérdeztem: — Hogyan lehet az, hogy a nagy zajra nem ébredünk fel? Ha a mikacok annyit futkosnak egyik szobából a másikba, miért nem riadunk fel álmunkból? — Azért, felelte édesanyám titokzatosan mosolyogva —, azért, mert a mikacok zajtalanul tesznek-vesznek. Az ajtókat pedig egyáltalán nem nyitogatják, mert a kulcslyukakon hussannak-surrannak ki-be. De még amikor porszívóznak, azt sem lehet hallani, éppen azért, mert varázshatalmuk van minden fölött. Természetes hát, hogy a zajt is meg tudják szelídíteni. Ha nem lenne ilyen hatalmuk, nem is lehetnének mikacok ... — Akkor mik lehetnének? — kíváncsiskodtam. De mindjárt meg is bántam, mert kotnyeleskedésem miatt édesanyám rosszallóan nézett rám. Aztán, látva megszeppent arcomat, mégis folytatta meséjét: — Szóval, a mikacok minden éjjel felporszívózzák az előző esti ricsajt, a rengeteg gyermekzsivajt. Azután visszateszik a gyerekek fejébe az elfelejtett énekecskéket, a rendbe tett kis és nagy szorzótáblákat. A felnőttek fejéből pedig kilopják a sok-sok bosszankodást, a perpatvart, az összegubancolódott gondolatokat. Még a gyűrött szavakat, a megtépázott mondatokat is kiszedegetik az emberek fejéből, gondosan rendbe hozzák őket, majd egyenként visszahelyezik ... Mikor a kakas kukorékol, már újra tisztán ragyog a lakás. A gyerekek frissen ébrednek, a felnőttek is úgy érzik magukat, mintha kicserélték volna őket. El sem lehet képzelni, mi lenne velünk, ha nem lennének mikacok — sóhajtott fel édesanyám, s kedvesen, titokzatosan belemosolygott már-már álomra csukódó szemembe.
