Irodalmi Szemle, 1984

1984/5 - NAPLÓ - Karol Tomiš: A szlovák és a cseh irodalom Fábry Zoltán írásainak tükrében

lelkében kitörölhetetlen nyomot hagytak háborús élményei. Bennük gyökerezik utolsó leheletéig vívott engesztelhetetlen küzdelme, a háború mint az embert sújtó erőszak legbrutálisabb és legtömegesebb megnyilvánulása, mint az emberi szabadság és méltóság meggyalázása ellen. Gyűlölte a háborút, ezért szállt oly szenvedélyesen szembe azokkal a társadalmi erőkkel, amelyek háborús eszközökkel érték el politikai és anyagi céljaikat: a kapitalizmussal, az imperializmussal és a fasizmussal.

Hašek Sye/fcjében is a mű háborúellenessége ragadta meg; e regényt elemző írása nyitja meg, s a véletlen szeszélye folytán negyven évvel később ismétcsak egy Hašekról szóló cikke zárja azoknak a tanulmányoknak, recenzióknak és glosszáknak a sorát, amelyekben a szlovák és a cseh irodalommal, e két irodalom nagyjaival foglalkozik. Fábry hatalmas életművét tekintve, s figyelembe véve azt, hogy államunk társadalmi és kulturális közegében élvén, részese volt népeink mindennapos gondjainak és sorsdöntő történelmi pillanatainak, valamint azt, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom legjelentősebb kultúrpolitikai és irodalomkritikai tényezője volt, ilyen jellegű írásainak száma elenyészően csekély. A Fábry-bibliográfia ezerszáztizenegy írása közül mindössze harminc sorolható ebbe a csoportba, közöttük is nem egy olyanra bukkanunk, amely — mint például a Hašekról szóló — kisebb-nagyobb változtatásokkal több ízben is megjelent.

A szlovák és cseh irodalomnak szentelt írások csekély voltának okát Fábry hiányos nyelvtudásában kell keresnünk, amely lehetetlenné tette, hogy német majd magyar fordítások közvetítése nélkül, eredetiben olvassa a cseh és szlovák írók műveit. Mint

E. Fehér Pál, az ismert magyar publicista írja: Egy olyan irodalmárról van szó, akinek alapélménye a német illetve a magyar kultúra volt. Fábry Zoltán — bármennyire különösen hangzik is — sohasem tudott megtanulni sem csehül, sem szlovákul: az, amit második hazájáról tudott — közvetítők, német és magyar közvetítők segítségével szerzett tudás volt A Fábry, főként a későbbi években, maga is tudatára ébredt, milyen súlyos hátrány a szlovák, Illetve a cseh nyelv ismeretének hiánya e két nép irodalmának közvetlen és korlátlan megismerésében és befogadásában. Kérlelhetetlen erkölcsi szigora ezt a kérdést is etikai síkba vetíti. Majerová Sziréna című regényéről írt recenziójának bevezetőjében a következőket írja: Amikor elolvastam Marie Majerová regényét, a Szirénát, mely nemrég jelent meg a Csehszlovákiai Magyar Kiadónál, megren- dültségemnél csaik a szégyenem volt nagyobb. Szégyelltem magam, és szégyellhetjük magunkat mindnyájan, akik nyelvi nehézség miatt eddig nem olvashattuk eredetiben ezt a könyvet, és így élmény}osztottan szegényedtünk. Élményről beszélek tudatosan, tehát arról a lényeges hatásról, mellyel minden nagy írásmű ajándékozza meg az embert.5 Fábry őszinte vallomása, mely nemcsak az egyén, hanem általában a nyelvi •nehézségekkel küszködő ember érzéseit tükrözi, abból a mélységes felismerésből fakad, hogy minden progresszív kulturális és művészi érték, melyet e haza népe létrehozott, szellemi összetartozásunkat erősítő oszthatatlan közös tulajdonunk, függetlenül attól, mely nyelvi közösségben keletkezett: társadalmunk szellemi felépítményének része.

Ez a felismerés nincs ellentétben a nemzeti öntudattal, sem a nemzetiségi irodalom kettős kötődésének tényével, annak tudatosításával, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom fejlődése szempontjából a közös nyelv és a közös irodalmi hagyományok révén ugyancsak meghatározó fontosságúak a mai szocialista Magyarországhoz fűződő kulturális kapcsolatok. Hazája nyelvének és Irodalmának ismerete ugyanis elengedhetetlen követelmény annak a közvetítő szerepnek a betöltéséhez, melyet Fábry a nemzetiségi Író feladatai közé sorol. A már idézett Hídavat ás című cikkében így ír erről: A kassai magyar író Szlovákiát és Prágát hozza: ... a cseh és szlovák kultúra esszenciáját nála jobban senki sem közvetíthetifi Fábry szavai irányadóak, és bizonyos értelemben sejteni engedik a jövőt, mindazt, ami soknemzetiségű társadalmunknak és kultúrájának jelenlegi fejlettségi fokán megvalósulóban van.

2

De térjünk vissza Fábry Zoltánnak a cseh és szlovák irodalommal való első találkozásaihoz. A két világháború között csupán elvétve került sor ilyen találkozásra, elvétve,

de sohasem véletlenszerűen. Fábry ezekben az években, de később is csak arról írt, ami időszerűségénél fogva vagy a kor emberét leginkább foglalkoztató kérdések szempontjából felkeltette az érdeklődését, ami megragadta gondolat- és érzésvilágát, s össz-